(Spieva hudec v XlV-tom století.)

Énekli egy hegedős a XIV-ik században

   Királyasszony kertje

Ten kráľovnin ohrád

   Kivirult hajnalra:

vzkvitol svitom. Kráska:

Fehér rózsa, piros rózsa...

biela, červená tam ruža ...

   Szőke, leány, barna.

plavo-, tmavo-vláska.

   "Királyasszony, néném,

   Az egekre kérném:

„Kráľka. sestra — mosím —

Azt a rózsát, piros rózsát

pre Boha vás prosím

   Haj, beh szeretném én!

o tú ružu červenú, juž

   Beteg vagyok érte,

vždy na mysli nosím!

   Szívdobogást érzek:

Ha meghalok, egy virágnak

Chradnem pre ňu chorý,

   A halottja lészek!"

srdce hruď mi borí:

   "Jaj! öcsém, Kázmér,

jestli umriem, pre kvetinku

   Azt nem adom százér! -

čierna smrť ma zmorí!'

Menj! haragszom... nem szégyelled?...

   Félek, bizony gyász ér!

„Joj, Kazimier — často —

   Sietős az útam,

nie, tej nedám za sto —

   Reggeli templomra:

Iď, hnevám sa... nemáš studu?...

Ha beteg vagy, hát fekügy le

Tŕpnem, zkazí nás to i

   Bársony pamlagomra." -

   Megyen a királyné,

Do chrámu mi náhlo

   Megyen a templomba;

na pobožnosť rannú;

Szép virágok, deli szűzek

ak si chorý, toť, pohovka

   Mind követik nyomba.

moja, ľaž si na ňu. —

   Könyörögne, - nem tud,

   Nem tud imádkozni;

Ide do kostola

Olvasóját honn feledé:

kráľka krôčkom na piaď:

   Ki megyen elhozni?

kvetinky, spanilé panny

   "Eredj fiam, Klára,

nasledujú zapäť.

   Hamar, édes lyányom!

Megtalálod a térdeplőn,

Rada by sa modliť,

   Ha nem a diványon."

nevie — bez slov dnes je;

   Keresi a Klára,

ruženec zabudla doma:

   Mégsem akad rája:

kto jej ho prinesie?

Királyasszony a templomban

   Oly nehezen várja!

„Chod, dievočka, Kláry,

   Keresi a Klára,

zaskoč rovno lani!

   Teljes egy órája:

Nájdeš mi ho na kľakátku,

Királyasszony a templomban

ak nie na diváni.

   De hiába várja.

   Vissza se megy többé

Išla Klára; hľadá,

   Deli szűzek közzé:

naň preds’ nepripadá:

Inkább menne temetőbe

v chráme kráľovná tak ťažko

   A halottak közzé.

čaká, že až zbľadá.

   Inkább temetőbe,

   A fekete földbe:

Hľadá Klára, hľadá

Mint ama nagy palotába

za hodinu a’da:

   Ősz atyja elébe!

v chráme kráľovná, ej. darmo

   "Hej! lányom, lányom!

čaká, celá bľadá.

   Mi bajodat látom?

Jöszte, borúlj az ölemre,

Viac ni nejde zpiatky

   Mondd meg, édes lyányom."

v panien venček sladký:

   "Jaj, atyám! nem - nem -

radšej šla by medzi mŕtvych

   Jaj, hova kell lennem!

cmiternými vrátky.

Hadd ölelem lábad porát, -

   Taposs agyon engem...!"

Radšej do cmitera,

   Harangoznak délre,

v skrýš večného šera:

   Udvari ebédre;

do paláca než pred šecľa

Akkor mene Felicián

otca — taká dcéra!

   A király elébe.

   A király elébe,

„Hej, dievča, čo ti!?

   De nem az ebédre:

Stopy vidím psoty —

Rettenetes bosszuálló

Poď, priviň sa ko mne a mi

   Kardja - volt kezébe'.

povedz, dcérečka ty.“

   "Életed a lyányért

   Erzsébet királyné!"

„Joj, otče, nie — nie —

Jó szerencse, hogy megváltja

joj, kam dieť sa pre ne!

   Gyönge négy ujjáért.

Daj zobjať mi prach nôh... rozšliap

   "Gyermekemért gyermek:

decko zatratené!... “

   Lajos, Endre, halj meg!"

Jó szerencse, hogy Gyulafi

Zvonia na poludnie:

   Rohan a fegyvernek.

dvorný obed bude.

   "Hamar a gazembert...

Vtedy hnal Zach na Vvšehrad,

   Fiaim, - Cselényi...!"

ako mračno bludné.

Ott levágák Feliciánt

   A király cselédi. -

Pred kráľa šiel — sto bied —

   "Véres az ujjad,

ale nie na obedť

   Nem vérzik hiába:

strašný meč mal v hrsti, pomstiť

Mit kivánsz most, királyi nőm,

bujnej zrady obeť.

   Fájdalom díjába?"

   "Mutató ujjamért

„Život tvoj za dcéru,

   Szép hajadon lányát;

kráľovná!...“ I veru

Nagy ujjamért legény fia

šťastie, že sa sjednať stihla

   Borzasztó halálát;

na štýr prstov mieru.

   A másik kettőért

   Veje, lánya végét;

„Za dieťa tiež ti tie: —

Piros vérem hullásaért

Ľudo, Ondrej, zmrite!“

   Minden nemzetségét!"

Šťastie, Kňazič že zachytil

   Rossz időket érünk,

ostrie okamžite.

   Rossz csillagok járnak.

Isten ója nagy csapástól

„Chytro lotra-vraha ...

   Mi magyar hazánkat! -

synkovia, — hej, Cele!...

Aj dorúbe Feliciána

čeľaď hneď tam cele. —

„Krv vrie ti z prstov,

na zmar zo žiadneho:

čo si žiadaš, družka kráľa,

menom bolestného ť

„Za ukazovák tú

z dcér, jejž pleť tu vinná :

za veľký prst úmor jeho

svobodného syna.

Za iné dva zaťa,

dcéry skon; za škodu

na krvi mi — do koreňa

vývrat jeho rodu !“

Mrcha idú časy,

zlé sa hviezdy jašú:

Boh zavaruj od pohromy

uhorskú vlasť našu! —