Ja som to, moja rozkoš skonalá;

Én vagyok itt, emésztő gyönyöröm!

ja, verný pútnik hrobu tvojho; som

Én, sírhalmodnak hű zarándoka;

sa prišiel spýtať, o čom snívala

Kérdezni jöttem, hogy mit álmodál

si v prvú noc pod zeme príkrovom?

A föld alatt az első éjszaka?

Och, mne sa snilo hrozné, ešte chviem

Oh én nagyon borzasztót álmodám:

sa vždy: — Zem slnce hnalo, durilo;

A földet a nap űzé, kergeté,

zúfalým cvalom utekala zem

Kétségbeesve vágtatott a föld

do hlbín, nad hviezd sídla; zbesilo

A mélybe le s a csillagok fölé;

jak, neúnavné slnce za ňou priam ...

Utána a nap fáradatlanúl...

Tak vesmír sbehaly, až naposled

A végtelent keresztülnyargalák,

schlpený v neriad, umknúc koľajam,

És végre elkezdett rohanni az

sa počal valiť v chaos celý svet.

Egész rendvesztett, megbomlott világ.

A v zmätku tom len štvalo, rudých líc,

És e zavarban egyre kergeté

zem< slnce: až, že márne, zhlboka

A földet a nap, s vad haragja közt,

vyblklo hnevom, schvatlo z vlasatíc

Hogy kergeté hiába, megragadt

najväčšiu a tú šmarí do boka.

Szilaj kezével egy nagy üstököst,

jej... na srdce ma raŕla akurát.

S rádobta... épen szívemen talált.

Ver’ zbolelo ma, a preds’ netakšia

Képzelhető, mint fájt e seb nekem;

to bolesť rany, juž mi zadal pád

De úgy mégsem fájt, mint az, amit vert

Bennem halálod, legszebb örömem!