Ako srdce prvej lásky taj, tak skrýva

Költői verseny Kerényi és Tompával

ramä bŕd chalúpku na podolku tichom;

nepoškodí streche jej slamenej, divá

Mint a szív az első szerelemnek titkát,

keď víchrica vzteklým sem zafúkne dychom.

Rejti a kis kunyhót bércek koszorúja;

Meg nem árt erőtlen szalmafödelének,

Slamenú jej strechu, z rána v lesku rosy,

Ha dühét a szélvész e vidékre fúja.

tôni šumných hájov ch voj, na ktorej, v tíšu

lesnú vyhvizdujúc veselo, druh kosí

Szalmafödelét beárnyékozza hűsen

a hôr holub, smutno vrkajúc, sa kníšu.

Susogó erdőség rezgő lombozatja,

Min magát a vígan fütyölő rigófaj

Sťa splašené srna, bystrým beží tokom

És a búsan búgó vadgalamb ringatja.

jarok kams’ v údolia hĺbku z kutín brala;

s oboch strán kvetiny, dievčiny jak okom

Mint a kergetett őz, fut le gyors futással

milkovným. kukajú lún mu do zrka’la.

Kis patak magasról a völgy mélységébe;

Kétfelől virágok, mint kacér leánykák,

Ku kveto-dievčinám hrnú po včiel slede

Kandikálnak a víz fényes tűkörébe.

ctitelia, roj čmelov, na ľúbosti hody,

vášňou hárajúc. Hej, nejeden zle prejde,

S a viráglyánykákhoz jőnek az imádók,

opojac sa slasťou, padne vo prúd vody.

Égő szenvedéllyel jőnek a vadméhek,

S élveznek szerelmet. Hej, de sok megjárja!

Since však a vetrík, keď už núdza pravá,

Vízbehullás vége részeg örömének.

zľutujú sa nad ním: ten mu shodí hnedky

lístok, a keď spásnej na pitke už pláva

A nap és a szellő szánakozva nézi;

nadol, slniečko zas usuší mu letky.

Levelet hajít le a szellő, számára,

És ha fennűl már ez életmentő sajkán,

Grúňom pred dvojičkou v ihre neúmorných

Megszárítja szárnyát a jó nap sugára.

kozliat lozí koza, škurát nabehnutý.

Ešte vždy vystalo od nej a včiel hôrnych,

A hegyek tetőin duzzadó emlőkkel

v chatrči čo skrovnej dostatkúva chuti.

Jár az anyakecske gödölyéi mellett.

Kikerűlt ettől s a vadméhektől mindig,

A vrkavý holub divý, prehvízdavý

Mi a kunyhó kicsiny asztalára kellett.

drozd nemajú strachu, že ich nalep chytia...

Po sebe vie čeľaď z domku, jak je zdravý

S búgó vadgalamb és fütyölő rigófaj

vzduch svobody čistý, mliekom-medom žitia.

Nem félnek, hogy őket csalják lépvesszőre...

Önmagáról tudja e lak népe, milyen

Niet tu rabstva, panskej svevole niet, hlasom

Édes a szabadság tiszta levegője.

rozkazným čo v uši bližných zaburáca;

hrmavice zvon len čo sa ozve časom,

Nincsen itten rabság, nincsen itten urkény,

k bohoslužbe zovúc, k Bohu prinavracia.

Mely parancsolatját mennydörögve adja;

Csak az égiháborúnak zeng koronként

A Pánboh je dobrý, skoro pominie ho

Istentiszteletre buzdító szózatja.

hnev; hrtany chmáram karhajúcim ztuha

primknúc, usmeje sa znov’... Hej, smiereného

És az isten jó, ő nem soká haragszik:

Boha to vše úsmev: ligotavá dúha.

A dorgáló felhők torkait bezárván,

Újolag mosolyg... a megengesztelődött

Isten mosolygása: tündöklő szivárvány.