V spotenom meste sa Boh prechádza.

Megizzadt városban sétál az Isten.

Medzi britkými svetlami, osamelý.

Éles fények között, magányosan.

Sklonenou hlavou tu pomaly kráča

Lehajtott fejjel úgy lépdelget itten,

ako keby nebol dbalý svojich vecí.

mint akinek semmi dolga van.

Mint akinek nincs tennivalója.

Ako keby povinnosti nemal.

Nem gondol velünk, ittlakókkal,

Nás, tu bývajúcich si nespomenie

vagy a város csúszott ki alóla...

či mesto pod nim šmyk dostal...

Találkozgat újakkal és ókkal.

Novými a zastaralými sa nezíde.

A napsütésben csak ritkán köszön,

kápráztatja szemét a fényözön,

V slnečnej žiari len zriedkavo zdraví

ahogy egy-egy sugár az arcába vág ---

nával svetelnej jasy mu oči oslní,

Egyedül van nagyon, és féli a halált.

ako tu-tam lúč mu do tváre udrie ---

Mindig annyira hatalmasnak hittem!

Az uccákban izzadtan sétálgat az Isten.

Od smrti sa bojí a veľmi osamel.

Vždy som ho tak mocným videl!

Po uliciach sa Boh prechádza spotene.