Jediné svetielko

Sötét a város, ráfeküdt az éj.

bliká tam vo výškach

Más tájakon kalandoz a hold,

mdlé a zmierajúce,

S a csillagok behunyták

jak zadumané oko chorého,

Arany szemeiket.

jak nádej posledná.

Olyan fekete a világ,

To kahanček manzardky.

Mint a kibérlett lelkiismeret.

Ktože bdie pri ňom?

Egyetlenegy kicsiny fény

Kto bdie tam vo výške?

Csillámlik ott fönn a magasban

Dve sestry: bieda a ctnosť.

Bágyadtan s haldokolva,

Veľká je, veľká tu bieda,

Mint a beteg merengőnek szeme,

ledva sa zmestí v izbietke.

Mint a végső remény.

Malá je chyžka jak lastovičie hniezdo

Padlásszobának halvány mécse az.

a nie je ozdobnejšia.

Ki virraszt ott e mécs világa mellett?

Ponuré, pusté sú štyri steny,

Ki virraszt ott fönn a magasban?

ba boly by pusté,

Két testvér: a nyomor és az erény!

keby ich plieseň nevyzdobila

Nagy itt, nagy itten a nyomor,

a pruhy im nevyčmáral

Alig hogy elfér e kicsiny szobában.

dážď, čo dnu prší cez povalu.

Kicsiny szobácska, mint a fecskefészek,

Tak tiahne sa dolu

S a fecskefészeknél nem díszesebb.

tá hrubá stopa dažďa

Kietlen, puszta mind a négy fal,

jak v byte boháčov

Azaz hogy puszta volna, ha

povrázok zvonca.

Ki nem cifrázta volna a penész,

Vzduch je tak dusný

S csikosra nem festette volna az

od vzdychov a puchu pliesne!

Eső, mely a padláson át befoly...

Azda i psy veľkých pánov,

Aláhuzódik az

zvyklé na lepšie bydlo,

Eső vastag nyoma,

podochly by tu.

Mint gazdagok lakában

Posteľ a stolík,

A csengetyűzsinor.

nepotrebný ni starinárovi,

A lég olyan nyomasztó

pri podnoži zošlý slamník,

A sóhajoktól s a penész szagától!

pri stole slamené stoličky

A nagy urak kutyái tán,

a debna rozožratá červotočou:

Amelyek jobb tanyához szoktanak,

to je nábytok izby.

Eldöglenének e helyen.

Kto to tu býva?

Fenyőfaágy, fenyőfaasztal,

Pri ustatom blikaní lampy

Mely a zsibvásáron sem kelne el,

zápasí svetlo so šerom... Postavy

Az ágy lábánál egy vén szalmazsák

jak obrazy zo sna sú hmlisté

S az asztal mellett egy pár szalmaszék

a v polotme sa ledva maria.

S az ágy fejénél egy szuette láda,

Svetielko klame oči?

Ez a szobának minden bútora.

Či títo obyvatelia

Kik laknak itten?

všetci sú takí bledí,

A lámpa fáradt pislogása mellett

tak mátožní?

Küzd a homály és fény... az alakok

Oh, biedna, biedna rodina!

Mint álomképek el vannak mosódva

Na debne, na peľasti postele

S a félsötétben félig rémlenek.

čupí si matka s dieťatkom.

A mécs világa csalja a szemet?

Nešťastné nemluvniatko!

Vagy e födél alatt lakók mind

Saje s chrčiacimi stony

Oly halványak valóban,

matkine suché prsia;

Oly kísértetszerűek?

márne ich saje.

Szegény család, szegény család!

Žena sa zamýšľa,

Az ágy fejénél űl a ládán

jak bolestné sú to myšlienky,

Csecsemőjével az anya.

veď ako rozpustený sneh z nástrešia

Boldogtalan kis csecsemő!

padajú jej husté slzy –

Rekedt nyögéssel szíja, szívogatja

lejú sa po jej tvári

Anyjának száraz emlejét,

na líčka dieťaťa...

S hiába szíja.

Či ani nerozmýšľa,

Az asszony elgondolkodik,

len zo zvyku; nevedomo

S fájók lehetnek gondolatjai,

z očú jej kanú slzy

Mert mint megolvadt hó a házereszrül

jak potok zo skaly?

Sürűn omolnak könnyei,

Jej staršie decko

Omolnak végig arcán

spí, vďaka Bohu

A kisded orcájára le...

(či sa to iba zdá?)

Vagy tán nem is gondolkodik,

pri stene na lôžku,

Csak megszokásból, öntudatlanúl

zakrytom hrubou plachtou,

Szakadnak a könnyek szeméből,

zpod nej vykukáva slama.

Mint a sziklából a patak?

Spi, chlapček, spinkaj,

Idősebb gyermeke,

snívaj, že vo vyschlej ruke trímaš chlieb,

Istennek hála, alszik

a sen tvoj bude kráľovský!

(Vagy csak alunni látszik?)

Mladý muž, otec rodiny,

A fal mellett a nyoszolyán,

sedí pri stole so zachmúreným čelom...

Mely födve durva lepedővel,

Či z tohto čela preniká chmúra,

Amely alól kikandikál a szalma.

čo zapĺňa izbu?

Aludj, kicsiny fiú, aludj,

Ba, toto čelo je knihou, v ktorej

S álmodj aszott kezedbe kenyeret,

je zobrazená bieda a bolesť miliónov.

S álmad királyi lesz!

Lež pod tým chmúrnym čelom

Egy ifju férfi, a családapa,

plá dvoje jagavých očú

Az asztalnál sötét homlokkal űl...

jak bludné dve vlasatice,

Tán e homlokrul árad a ború,

čo neboja sa nikoho

Mely a szobát betölti?

a ich sa každý bojí.

E homlok egy egész könyv, amibe

Pohľad mu

A földnek minden gondja van beírva:

letí vždy ďalej; vždy vyššie,

E homlok egy kép, melyre miljom élet

až stráca sa v nekonečnosti

Insége és fájdalma van lefestve.

jak orol v oblakoch.

De ott alatta a sötét homloknak

Két fényes szem lobog,

Mint két bolyongó üstökös,

Mely nem fél senkitől,

S melytől mindenki fél.

Tekintete

Mindig messzebb, mindig magasabbra száll,

Mig elvesz ott a végtelenben,

Mint a felhők között a sas!