Anyának fáj az anyajegye, az álmát

Matku bolí materské znamienko, preto mi

meséli inkább, hogy halott nagyapjával

radšej vyrozpráva sen, v ktorom strávila hodinku

töltött el egy órát, aki kellően be-

s mŕtvym dedom, ten sa jej predstavil,

mutatkozott, hisz sohase találkoztak

ako sa patrí, lebo veď sa ešte nikdy

még ebben az életben, tudtul adva, őt

v tomto živote nestretli, čím dal najavo,

idegen föld takarja és elesett az

že ho prikrýva cudzia zem a padol v prvej

első világháborúban, ami meg pont

svetovej, ktorá sa začala presne

száz éve kezdődött, miután lelőtték

pred sto rokmi, po tom, ako zastrelili

a trónörököst, mire anyám feleszmél,

následníka trónu, na to matka precitla

s én irigykedem, de istenigazából,

a ja som jej závidel, bože, ako som jej závidel,

ez már nem lehet a véletlen műve,

to už nemôže byť dielo náhody,

nem olvas újságot, nem néz internetet,

nečíta noviny, nepozerá internet,

ha már a felejtés is bőkezű hozzá,

a keď je k nej štedré už aj zabúdanie,

elég végigálmodnia az életét.

stačí jej život presnívať.