Életkép a múltból

(Životný obrázok z minula.)

Széles országúton andalog a jobbágy,

Sírou hradskou ciepka poddaný, už s týždeň

Végzi keservesen vármegye robotját.

trudnú do stolice končiac robotizeň.

Kavicsos fövénnyel rakta meg szekerét,

Strkom-pieskom vôzok naložil si; pod tou

Annak terhe alatt nyikorog a kerék.

ťarchou koleso až krušnou škrípe nôtou.

Tántorogva ballag a két kajla sőre,

Tackave s ním rušia koso-rohých hoviad

Alig tetszik rajta, hogy mozog előre,

pár, i že preds’ lezú, sotva spozorovať;

Méla mind a kettő, mintha gondolkoznék:

oba trúchle, jak by rozmýšľať sa zdajú:

Hány ízben hozott már és hány ízben hoz még?

koľko ráz doviezly už a doviezť majú ?

Ott ül a szegény pór az első saroglyán,

Chudák sedliak drepí zpredku na paroží,

Elkopott ostorát a kezében fogván;

zodratý bič v ruke; v smutný obraz boží

Szomorú képére rőt kalapja alá-

schliapne ver’ mu širák plavý, nech ho sprava

Hullna, ha négy-öt szál madzag nem tartaná.

dvoch-troch motúzov to v hŕbe nezdržiava.

Néha megszakasztja hosszu hallgatását,

Časom prerve mlkot svoj, súdruhov v jarme

Biztatgatja két hű igavonó társát,

popodurí, ale zavše durí darme,

De azok nem bírnak lépni sebesebben,

nevládzu ísť skoršie, od skalenej cesty

Talpok a kőúttól ég eleven sebben.

paprčky im temer krvácajú miesty.

Széles országúton, mint az ég morgása,

Sírou hradskou, mrmlot sťa nebeských mrákot,

Hallik a távolban hintó robogása,

vtom zďaleka ozve hyntova sa rachot,

Csak imént dördült meg messzi földön, és lám,

len toť zhrmel v diaľke kúdolistej a, hľa,

Perc alatt elétűnt, mint a fényes villám.

za okamih vzkrsol. jak zblysknutie znáhla.

A négy szürke lónak a két kajla sőre

Štyrom sivkom tie dva kosorožce plavé

Nagykeservesen tud kitérni előle,

horko-ťažko len čo vvhýbnuť sú v stave,

Pedig félni, félnek; mert az isten-adták

a ver’ báť sa boja; hej, úbohé tvory,

Bírnák csak a jármot, mindjár' elragadnák.

nech tak jarmom vládzu, strhnú niekam v hory.

Dölyfös uri kocsis űl a hintó bakján

Pyšný kočiš drnčí na kozie si, bičom

Félkezében cifra ostort suhogtatván;

šmižká cifrovaným len tak nič po ničom.

Jobban esik neki, a kényes lelkének,

Odľahne mu, jeho popanštenej duši,

Ha nyakába sujt a két szegény sőrének;

keď bydľatá biedne švacne poza uši;

Jobban esik neki, ha egyet kiálthat:

odľahne viac, keď môž’ zvolať okázalo:

Földi, a kerékagy siratja a hájat!

Krajan, hlavica ti oplakáva salo!

Kár volt annak árát a csapszéken hagyni,

Skoda bolo v krčme nechať jeho cenu,

Szegény tengelyedet siralomnak adni.

z tvojej osi zrobiť vdovu zarmútenú.

Föltekint a jobbágy, szomorúan felel:

Vzozrie poddaný, i rečie s chmurou čela:

Hej! bíz a háj árát nem kocsma nyelte el,

Ech, ver’ cenu sala krčma nepozrela,

Ami volt körültem, egy kevés zsiradék,

čím obrástol som, strup k ej s’ omasty malý,

Gyors hintóitokra mind felkenegeték.

rýche vám na koče všetko vymazali.

De a hintó népe nem hallotta e szót:

No nezačul tých slov svet v hyntove rúči:

Szegény ember! és ez így talán jobb is volt,

neborák, i var’ máš štastie, bo kto ručí

Máskép ki áll jót, hogy e gyámságos kezek

za to, totie ruky opekúnske že ťa

Nyers-nyakasságodért meg nem fenyítenek!

nestrescú za truc tvoj, nepokorné dieťa!