Tied vagyok, tied, hazám!

Tvoj som, vlasť, srdcom-dušou tvoj,

E szív, e lélek;

domov môj ľúby!

Kit szeretnék, ha tégedet

Koho, ak teba nie, by ja

Nem szeretnélek?

miloval, ľúbil?

Szentegyház keblem belseje,

Hruď moja chrám je, obraz tvoj

Oltára képed.

oltár v ňom tvorí;

Te állj, s ha kell: a templomot

ty trvaj, a ak treba: chrám

Eldöntöm érted;

pre teba zborím;

S az összeroskadó kebel

a hruď, než klesne, modlitbu

Végső imája:

vydýchne v šťastí:

Áldás a honra, istenem

Požehnaj, bože, požehnaj,

Áldása rája! -

požehnaj vlasti!

De én nem mondom senkinek,

No nepoviem ja pred nikým,

Ki nem kiáltom:

neskríknem to ja:

Legkedvesebbem hogy te vagy

že ty si v šírom svete tá

A nagy világon.

najmilšia moja.

Titkon kisérem lépteid,

Sledujem krok tvoj za krokom

S mindegyre híven;

tajne, no verne;

Nem, mint az árny az útazót,

nie ako tôňa pútnika,

Csak jó időben.

len keď je pekne.

De mint az árnyék nő, midőn

No ako rastie tôňa, keď

Az est közelget:

sa zvečerieva,

Nő búm, ha sötétedni kezd,

tak vzrastá žiaľ môj, keď sa, vlasť,

Hazám, fölötted.

nad tebou stmieva.

És elmegyek, hol híveid

A idem, kde tvoj verný zbor

Pohárt emelve

pozdvihne čašu,

A sorstól új fényt esdenek

by osud svätý život tvoj

Szent életedre;

zas viedol k jasu;

S kihajtom egy cseppig borát

a do dna víno vypijem

A telt üvegnek,

z pohára svojho,

Bár keserű... mert könnyeim

hoc trpké je ... bo prúdi prúd

Beléperegnek!

sĺz mojich doňho!