Végre megtörtént a

Konečne raz shliadka

Rég várt viszonlátás!

preočakávaná,

Nincs köszönet benne,

niet z nej útechy, niet

Nincsen istenáldás.

na nej požehnania.

Láttam jó atyámat... vagy csak koporsóját,

Videl som si otca... či len rakvu jeho,

Annak sem látszott ki csak az egyik széle,

z tej tiež iba hrana bola ku dohľadku,

Ezt is akkor láttam kinn a temetőben,

i tú v cmiteri som videl, vedľa neho

Mikor jó anyámat tettük le melléje.

keď sme uložili dobrú moju matku.

Sem atyám, sem anyám

Nemám otca, matky,

Nincs többé, nem is lesz,

ni ich napozatým

Kiket szoríthatnék

nebudem mať, ichž bych

Dobogó keblemhez,

k prsiam privil vzňatým,

Akiknek csókolnám még lábok nyomát is,

ktorým bozkával bych i tie stopy nôh ich.

Mert engemet szivök vérén neveltek fel,

bo o krvi sŕdc ma vychovali, páskou

Mert körűlöveztek, mint a földet a nap

zem jak obopína slnce z lúčov mnohých,

Lángoló sugári, szent szeretetökkel!

otáčali ma, hej, svojou svätou láskou!

Oh atyám, oh anyám,

Och, nač’ pošiels’, otče,

Miért távozátok?

mati, nač’ tiež za ním?

Tudom, hogy áldás a

Viem, je pokoj hrobov

Sír nyugalma rátok,

pre vás požehnaním;

De mi nektek áldás, az átok énnékem,

no čo požehnaním vám, mne kliatbou vadí,

Melytül szegény szívem csakhogy nem reped meg!

pod ňouž moje srdce už-už schradá-stydá!

Ha így bántok velem, ti kik szerettetek,

Keď tak zachodíte so mnou, čo ma radi,

Mit várjak azoktul, akik nem szeretnek?

jak sa mám tým úfať, čo ma nenávidia?

Itt hagytak, elmentek,

Tu ma zanechali,

Nem is jőnek vissza!

pošli bez návratu!

Omló könnyeimet

Rov ich pije slz mi

Sirjok halma issza.

sprchu prebohatú.

Folyjatok, könnyeim, folyj, te forró patak,

Tečte, slzy moje, teč, ty vrelá riava,

Szivárogj le hideg orcáikra halkan,

na lad hlaď ich tvári tichým vsakom doliezť,

Hadd tudják meg rólad: árva gyermeköknek

od teba nech zvedia: sirota ich pravá

Elhagyott lelkén mily égő fájdalom van!

akú rozháralú na duši má bolesť!

De nem, de nem, inkább

Ale nie, nie, radšej

Eltávozom innen,

oddialim sa ztadiaľ,

Hogysem könnyem árja

než bych prúd slz svojich

Hozzájok lemenjen;

precediť k nim žiadal;

Mentsen isten tőle!... édes jó szülőim

chráň Boh!... nech tak dobrí rodičia by moji

Hogyha megéreznék fiuknak keservét,

zacítili horké syna svojho city,

Szerető szivök a sírban sem pihenne,

bolo by i v hroboch — sŕdc ich po pokoji,

Egy bú lenne nékik a hosszú öröklét.

žiaľom bol by celý byt im prevečitý.

Isten veletek hát...

S Bohom tedy, s Bohom ...

Csak egyszer még, egyszer

Len raz ešte s vaším

Ölelkezem össze

zobjímam sa krížom

Sírkeresztetekkel...

hrobným, ujdúc s ťažším ...

Olyan a két ága, mint két ölelő kar,

Na ňom priečka tá sťa ramená by boly,

Mintha apám s anyám nyujtaná ki karját...

jak by vystierali ruky otec i mať...

Tán fölemelkedtek halotti ágyokból,

hádam vstali z lozí totých pre mŕtvoly,

Fiokat még egyszer ölelni akarják!

ešte raz si syna chcejú vyobjímať!