Én vagyok itt, emésztő gyönyöröm!

Ja som to, moja rozkoš skonalá;

Én, sírhalmodnak hű zarándoka;

ja, verný pútnik hrobu tvojho; som

Kérdezni jöttem, hogy mit álmodál

sa prišiel spýtať, o čom snívala

A föld alatt az első éjszaka?

si v prvú noc pod zeme príkrovom?

Oh én nagyon borzasztót álmodám:

Och, mne sa snilo hrozné, ešte chviem

A földet a nap űzé, kergeté,

sa vždy: — Zem slnce hnalo, durilo;

Kétségbeesve vágtatott a föld

zúfalým cvalom utekala zem

A mélybe le s a csillagok fölé;

do hlbín, nad hviezd sídla; zbesilo

Utána a nap fáradatlanúl...

jak, neúnavné slnce za ňou priam ...

A végtelent keresztülnyargalák,

Tak vesmír sbehaly, až naposled

És végre elkezdett rohanni az

schlpený v neriad, umknúc koľajam,

Egész rendvesztett, megbomlott világ.

sa počal valiť v chaos celý svet.

És e zavarban egyre kergeté

A v zmätku tom len štvalo, rudých líc,

A földet a nap, s vad haragja közt,

zem< slnce: až, že márne, zhlboka

Hogy kergeté hiába, megragadt

vyblklo hnevom, schvatlo z vlasatíc

Szilaj kezével egy nagy üstököst,

najväčšiu a tú šmarí do boka.

S rádobta... épen szívemen talált.

jej... na srdce ma raŕla akurát.

Képzelhető, mint fájt e seb nekem;

Ver’ zbolelo ma, a preds’ netakšia

De úgy mégsem fájt, mint az, amit vert

to bolesť rany, juž mi zadal pád

Bennem halálod, legszebb örömem!