Költői verseny Kerényi és Tompával

Ako srdce prvej lásky taj, tak skrýva

ramä bŕd chalúpku na podolku tichom;

Mint a szív az első szerelemnek titkát,

nepoškodí streche jej slamenej, divá

Rejti a kis kunyhót bércek koszorúja;

keď víchrica vzteklým sem zafúkne dychom.

Meg nem árt erőtlen szalmafödelének,

Ha dühét a szélvész e vidékre fúja.

Slamenú jej strechu, z rána v lesku rosy,

tôni šumných hájov ch voj, na ktorej, v tíšu

Szalmafödelét beárnyékozza hűsen

lesnú vyhvizdujúc veselo, druh kosí

Susogó erdőség rezgő lombozatja,

a hôr holub, smutno vrkajúc, sa kníšu.

Min magát a vígan fütyölő rigófaj

És a búsan búgó vadgalamb ringatja.

Sťa splašené srna, bystrým beží tokom

jarok kams’ v údolia hĺbku z kutín brala;

Mint a kergetett őz, fut le gyors futással

s oboch strán kvetiny, dievčiny jak okom

Kis patak magasról a völgy mélységébe;

milkovným. kukajú lún mu do zrka’la.

Kétfelől virágok, mint kacér leánykák,

Kandikálnak a víz fényes tűkörébe.

Ku kveto-dievčinám hrnú po včiel slede

ctitelia, roj čmelov, na ľúbosti hody,

S a viráglyánykákhoz jőnek az imádók,

vášňou hárajúc. Hej, nejeden zle prejde,

Égő szenvedéllyel jőnek a vadméhek,

opojac sa slasťou, padne vo prúd vody.

S élveznek szerelmet. Hej, de sok megjárja!

Vízbehullás vége részeg örömének.

Since však a vetrík, keď už núdza pravá,

zľutujú sa nad ním: ten mu shodí hnedky

A nap és a szellő szánakozva nézi;

lístok, a keď spásnej na pitke už pláva

Levelet hajít le a szellő, számára,

nadol, slniečko zas usuší mu letky.

És ha fennűl már ez életmentő sajkán,

Megszárítja szárnyát a jó nap sugára.

Grúňom pred dvojičkou v ihre neúmorných

kozliat lozí koza, škurát nabehnutý.

A hegyek tetőin duzzadó emlőkkel

Ešte vždy vystalo od nej a včiel hôrnych,

Jár az anyakecske gödölyéi mellett.

v chatrči čo skrovnej dostatkúva chuti.

Kikerűlt ettől s a vadméhektől mindig,

Mi a kunyhó kicsiny asztalára kellett.

A vrkavý holub divý, prehvízdavý

drozd nemajú strachu, že ich nalep chytia...

S búgó vadgalamb és fütyölő rigófaj

Po sebe vie čeľaď z domku, jak je zdravý

Nem félnek, hogy őket csalják lépvesszőre...

vzduch svobody čistý, mliekom-medom žitia.

Önmagáról tudja e lak népe, milyen

Édes a szabadság tiszta levegője.

Niet tu rabstva, panskej svevole niet, hlasom

rozkazným čo v uši bližných zaburáca;

Nincsen itten rabság, nincsen itten urkény,

hrmavice zvon len čo sa ozve časom,

Mely parancsolatját mennydörögve adja;

k bohoslužbe zovúc, k Bohu prinavracia.

Csak az égiháborúnak zeng koronként

Istentiszteletre buzdító szózatja.

A Pánboh je dobrý, skoro pominie ho

hnev; hrtany chmáram karhajúcim ztuha

És az isten jó, ő nem soká haragszik:

primknúc, usmeje sa znov’... Hej, smiereného

A dorgáló felhők torkait bezárván,

Boha to vše úsmev: ligotavá dúha.

Újolag mosolyg... a megengesztelődött

Isten mosolygása: tündöklő szivárvány.