Sötét a város, ráfeküdt az éj.

Jediné svetielko

Más tájakon kalandoz a hold,

bliká tam vo výškach

S a csillagok behunyták

mdlé a zmierajúce,

Arany szemeiket.

jak zadumané oko chorého,

Olyan fekete a világ,

jak nádej posledná.

Mint a kibérlett lelkiismeret.

To kahanček manzardky.

Egyetlenegy kicsiny fény

Ktože bdie pri ňom?

Csillámlik ott fönn a magasban

Kto bdie tam vo výške?

Bágyadtan s haldokolva,

Dve sestry: bieda a ctnosť.

Mint a beteg merengőnek szeme,

Veľká je, veľká tu bieda,

Mint a végső remény.

ledva sa zmestí v izbietke.

Padlásszobának halvány mécse az.

Malá je chyžka jak lastovičie hniezdo

Ki virraszt ott e mécs világa mellett?

a nie je ozdobnejšia.

Ki virraszt ott fönn a magasban?

Ponuré, pusté sú štyri steny,

Két testvér: a nyomor és az erény!

ba boly by pusté,

Nagy itt, nagy itten a nyomor,

keby ich plieseň nevyzdobila

Alig hogy elfér e kicsiny szobában.

a pruhy im nevyčmáral

Kicsiny szobácska, mint a fecskefészek,

dážď, čo dnu prší cez povalu.

S a fecskefészeknél nem díszesebb.

Tak tiahne sa dolu

Kietlen, puszta mind a négy fal,

tá hrubá stopa dažďa

Azaz hogy puszta volna, ha

jak v byte boháčov

Ki nem cifrázta volna a penész,

povrázok zvonca.

S csikosra nem festette volna az

Vzduch je tak dusný

Eső, mely a padláson át befoly...

od vzdychov a puchu pliesne!

Aláhuzódik az

Azda i psy veľkých pánov,

Eső vastag nyoma,

zvyklé na lepšie bydlo,

Mint gazdagok lakában

podochly by tu.

A csengetyűzsinor.

Posteľ a stolík,

A lég olyan nyomasztó

nepotrebný ni starinárovi,

A sóhajoktól s a penész szagától!

pri podnoži zošlý slamník,

A nagy urak kutyái tán,

pri stole slamené stoličky

Amelyek jobb tanyához szoktanak,

a debna rozožratá červotočou:

Eldöglenének e helyen.

to je nábytok izby.

Fenyőfaágy, fenyőfaasztal,

Kto to tu býva?

Mely a zsibvásáron sem kelne el,

Pri ustatom blikaní lampy

Az ágy lábánál egy vén szalmazsák

zápasí svetlo so šerom... Postavy

S az asztal mellett egy pár szalmaszék

jak obrazy zo sna sú hmlisté

S az ágy fejénél egy szuette láda,

a v polotme sa ledva maria.

Ez a szobának minden bútora.

Svetielko klame oči?

Kik laknak itten?

Či títo obyvatelia

A lámpa fáradt pislogása mellett

všetci sú takí bledí,

Küzd a homály és fény... az alakok

tak mátožní?

Mint álomképek el vannak mosódva

Oh, biedna, biedna rodina!

S a félsötétben félig rémlenek.

Na debne, na peľasti postele

A mécs világa csalja a szemet?

čupí si matka s dieťatkom.

Vagy e födél alatt lakók mind

Nešťastné nemluvniatko!

Oly halványak valóban,

Saje s chrčiacimi stony

Oly kísértetszerűek?

matkine suché prsia;

Szegény család, szegény család!

márne ich saje.

Az ágy fejénél űl a ládán

Žena sa zamýšľa,

Csecsemőjével az anya.

jak bolestné sú to myšlienky,

Boldogtalan kis csecsemő!

veď ako rozpustený sneh z nástrešia

Rekedt nyögéssel szíja, szívogatja

padajú jej husté slzy –

Anyjának száraz emlejét,

lejú sa po jej tvári

S hiába szíja.

na líčka dieťaťa...

Az asszony elgondolkodik,

Či ani nerozmýšľa,

S fájók lehetnek gondolatjai,

len zo zvyku; nevedomo

Mert mint megolvadt hó a házereszrül

z očú jej kanú slzy

Sürűn omolnak könnyei,

jak potok zo skaly?

Omolnak végig arcán

Jej staršie decko

A kisded orcájára le...

spí, vďaka Bohu

Vagy tán nem is gondolkodik,

(či sa to iba zdá?)

Csak megszokásból, öntudatlanúl

pri stene na lôžku,

Szakadnak a könnyek szeméből,

zakrytom hrubou plachtou,

Mint a sziklából a patak?

zpod nej vykukáva slama.

Idősebb gyermeke,

Spi, chlapček, spinkaj,

Istennek hála, alszik

snívaj, že vo vyschlej ruke trímaš chlieb,

(Vagy csak alunni látszik?)

a sen tvoj bude kráľovský!

A fal mellett a nyoszolyán,

Mladý muž, otec rodiny,

Mely födve durva lepedővel,

sedí pri stole so zachmúreným čelom...

Amely alól kikandikál a szalma.

Či z tohto čela preniká chmúra,

Aludj, kicsiny fiú, aludj,

čo zapĺňa izbu?

S álmodj aszott kezedbe kenyeret,

Ba, toto čelo je knihou, v ktorej

S álmad királyi lesz!

je zobrazená bieda a bolesť miliónov.

Egy ifju férfi, a családapa,

Lež pod tým chmúrnym čelom

Az asztalnál sötét homlokkal űl...

plá dvoje jagavých očú

Tán e homlokrul árad a ború,

jak bludné dve vlasatice,

Mely a szobát betölti?

čo neboja sa nikoho

E homlok egy egész könyv, amibe

a ich sa každý bojí.

A földnek minden gondja van beírva:

Pohľad mu

E homlok egy kép, melyre miljom élet

letí vždy ďalej; vždy vyššie,

Insége és fájdalma van lefestve.

až stráca sa v nekonečnosti

De ott alatta a sötét homloknak

jak orol v oblakoch.

Két fényes szem lobog,

Mint két bolyongó üstökös,

Mely nem fél senkitől,

S melytől mindenki fél.

Tekintete

Mindig messzebb, mindig magasabbra száll,

Mig elvesz ott a végtelenben,

Mint a felhők között a sas!