šezdesetdruga, kad to

a hatvankettedik, amikor ezt

napiše, već je prošla, iza njega je

leírja, már elmúlt, mögötte van,

šta pogledajući unazad polovi

amit visszatekintve megfelez,

da bude neko ko će mladalački

hogy legyen, aki fiatalosan

jednu ćelavu glavu javno izložiti.

egy kopasz fejet közszemlére tesz.

(jedan savremenik baš u to vreme

(egy kortárs írta épp akkoriban,

napisao „živeću li još dvostruko? ta

hogy "élek-e még kétennyit? ez a

sumnja zatvara, ta sumnja otvara.“) ni

kétely zár, ez a kétely nyit.") maga

sam više ne zna, nakon što su doživeli,

se tudja most már, miután megélték,

dal će polovinu polovine doživeti,

megélné-e a felének felét,

i da ima budućnosti zbog čega bi

ha lenne is jövője, amiért még

još ostao... sagne glavu ispred

itt maradna... lehajtja a fejét

onoga što će biti, mrmljajući može

az előtt, aki lesz, jöhet a vénség

doći starost, pa još uvek dosta nije –

motyogva, hogy még mindig nem elég -

jer dok telo živi duša ne veruje

mert amíg él a test, a lélek el nem

u ono što zna: život prođe.

hiszi, amit tud: hogy az élet elment.