Znam, umro si, ali ne verujem,

Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem,

nisam još shvatila;

még ma sem értem én;

da te belutak zauvek zatvara

hogy pár kavics mindörökre bezárhat,

da ti je zemlja dom postala

hogy föld alatt a hazád és a házad,

kako bih primila.

ugyan hogy érteném.

Osamnaest godina si plamteo,

Tizennyolc évet égtél, te parányi,

ti, u krhko telo sađena ljubavi:

te vézna testbe ágyalt szeretet:

kako verovati da si se ugasio,

hogy higgyem el, hogy lángjaid kihültek,

da ti je nesao dah lagani?

és ellebbent könnyű leheleted?

Kako verovati da je dubina

Hogy higgyem el, hogy benyelte a mélység

progutala pitome otkucaje

szelíd szived szapora lüktetését,

i kad kriknem isušenim grlom

s ha száradó torokkal elkiáltom

jedino blago na svetu tom,

egyetlenegy birtokod a világon,

tvoje zavetno ime,

ártatlan nevedet,

odgovor nikad – nikad neće stići?

hogy soha-soha nem jön felelet?

Uvek si sa mnom kretao, a sad si se

Mindig velem jártál, nem nélkülem,

bez mene sakrio.

most elbújtál a mélybe.

Dao si svoju brzinu, sokove,

Odaadtad futásod, a vizet,

letnje lelujave šumove,

a nyári szélben ingó neszeket,

zelene oblake, oglasi se,

a zizzenést, a zöld fellegeket,

za uzvrat šta si dobio?

szólj, mit kaptál cserébe?

Bojiš li se dole? Zar zato si

Félsz odalenn? Tán azért vitted el

poneo moj osmeh

a mosolygásomat,

i sad zajedno čamite ispod

s most ketten vagytok lenn az ideges

nervozne šikare?

bokor alatt?

Begunče, prevario si me, kako

Te rejtőző, becsaptál, elszaladtál,

oprostiti što sam sama ostala

hogy bocsássam meg, hogy magamra hagytál,

i spotičem se na staroj cesti?

s itt botlom régi útjaink kövén?

Neverniče, čekaš li me,

Felelj, te hűtlen, vársz-e rám,

da l’ ćeš me još hteti

sietsz-e majd felém,

kad će me nemirna sudba

ha nyugtalan sorsom betelt,

tebi dovesti?

vezetsz-e lenge fény?

Da li je tamo gde si ti

Beszélj, ott van a régi ház,

zlatna stara kuća,

az arany venyigék,

pejzaž mladosti? Rodna loza

ahol te vagy? Oda süllyedt

da li je s tobom potonula?

a fiatal vidék?

Trebam li tako hodati

Hallasz? Úgy mérjem léptemet,

duž beskrajne cese

úgy járjam utamat,

da mi još osluškuješ korake

hogy a füled még rám fgyel

ispod vlažne šikare?

a nedves föld alatt?

Govori! Ti čuješ moj glas

Beszélj! Hallod a hangomat,

tek ne smeš odgovoriti?

csak nem szabad felelned?

A ja? Da l’ je živ tvoj glas,

És én? Hallom még hangodat,

da l’ će odgovor hitno stići?

felel majd fürge nyelved?

Svakog sa tobom merim,

Mindenkit hozzád mérek én,

da l’ me voli kao ti;

hogy úgy szeret-e, mint te;

i godine tako cenim,

gurul a hónap és az év,

hvatam se za sirote

szegény emlékeimbe

uspomene, da ne bih pala.

kapaszkodom, hogy el ne essem.

Seti se da me možeš naći

Emlékezz rám, hogy megtalálj,

kad smrt i mene potraži

ha rám mosolyog a halál,

i nad mnom se zaljulja grana.

s levél legyez felettem.