Koliko god je stvorenje širok,

A teremtés bármilyen széles,

i od obora je oskudniji.

ólnál is szűkösebb.

Odavde do tamo. Kamen, drvo, kuća.

Innét odáig. Kő, fa, ház.

Premećem. Rano dolazim, zakasnim.

Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem.

Ipak koji put ulazi neko

És mégis olykor belép valaki

i postojanje odjednom se raširi.

és ami van, hirtelenűl kitárúl.

Dosta je prizor jednog lica, prisustvo nekog,

Elég egy arc látványa, egy jelenlét,

i tapete počinju krvariti.

s a tapéták vérezni kezdenek.

Da, dosta je način kako jedna ruka

Elég, igen, egy kéz elég amint

pomeša kafu, ili kako

megkeveri a kávét, vagy ahogy

„se povlači nakon upoznavanja“,

"visszavonúl a bemutatkozásból",

dosta je da zaboravimo mesto,

elég, hogy elfeledjük a helyet,

bezvašdušan niz prozora, da,

a levegőtlen ablaksort, igen,

da noću nakon povratka u našu sobu

hogy visszatérve éjszaka szobánkba

prihvatimo neprihvatljivo.

elfogadjuk az elfogadhatatlant.