Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem,

Znam, umro si, ali ne verujem,

még ma sem értem én;

nisam još shvatila;

hogy pár kavics mindörökre bezárhat,

da te belutak zauvek zatvara

hogy föld alatt a hazád és a házad,

da ti je zemlja dom postala

ugyan hogy érteném.

kako bih primila.

Tizennyolc évet égtél, te parányi,

Osamnaest godina si plamteo,

te vézna testbe ágyalt szeretet:

ti, u krhko telo sađena ljubavi:

hogy higgyem el, hogy lángjaid kihültek,

kako verovati da si se ugasio,

és ellebbent könnyű leheleted?

da ti je nesao dah lagani?

Hogy higgyem el, hogy benyelte a mélység

Kako verovati da je dubina

szelíd szived szapora lüktetését,

progutala pitome otkucaje

s ha száradó torokkal elkiáltom

i kad kriknem isušenim grlom

egyetlenegy birtokod a világon,

jedino blago na svetu tom,

ártatlan nevedet,

tvoje zavetno ime,

hogy soha-soha nem jön felelet?

odgovor nikad – nikad neće stići?

Mindig velem jártál, nem nélkülem,

Uvek si sa mnom kretao, a sad si se

most elbújtál a mélybe.

bez mene sakrio.

Odaadtad futásod, a vizet,

Dao si svoju brzinu, sokove,

a nyári szélben ingó neszeket,

letnje lelujave šumove,

a zizzenést, a zöld fellegeket,

zelene oblake, oglasi se,

szólj, mit kaptál cserébe?

za uzvrat šta si dobio?

Félsz odalenn? Tán azért vitted el

Bojiš li se dole? Zar zato si

a mosolygásomat,

poneo moj osmeh

s most ketten vagytok lenn az ideges

i sad zajedno čamite ispod

bokor alatt?

nervozne šikare?

Te rejtőző, becsaptál, elszaladtál,

Begunče, prevario si me, kako

hogy bocsássam meg, hogy magamra hagytál,

oprostiti što sam sama ostala

s itt botlom régi útjaink kövén?

i spotičem se na staroj cesti?

Felelj, te hűtlen, vársz-e rám,

Neverniče, čekaš li me,

sietsz-e majd felém,

da l’ ćeš me još hteti

ha nyugtalan sorsom betelt,

kad će me nemirna sudba

vezetsz-e lenge fény?

tebi dovesti?

Beszélj, ott van a régi ház,

Da li je tamo gde si ti

az arany venyigék,

zlatna stara kuća,

ahol te vagy? Oda süllyedt

pejzaž mladosti? Rodna loza

a fiatal vidék?

da li je s tobom potonula?

Hallasz? Úgy mérjem léptemet,

Trebam li tako hodati

úgy járjam utamat,

duž beskrajne cese

hogy a füled még rám fgyel

da mi još osluškuješ korake

a nedves föld alatt?

ispod vlažne šikare?

Beszélj! Hallod a hangomat,

Govori! Ti čuješ moj glas

csak nem szabad felelned?

tek ne smeš odgovoriti?

És én? Hallom még hangodat,

A ja? Da l’ je živ tvoj glas,

felel majd fürge nyelved?

da l’ će odgovor hitno stići?

Mindenkit hozzád mérek én,

Svakog sa tobom merim,

hogy úgy szeret-e, mint te;

da l’ me voli kao ti;

gurul a hónap és az év,

i godine tako cenim,

szegény emlékeimbe

hvatam se za sirote

kapaszkodom, hogy el ne essem.

uspomene, da ne bih pala.

Emlékezz rám, hogy megtalálj,

Seti se da me možeš naći

ha rám mosolyog a halál,

kad smrt i mene potraži

s levél legyez felettem.

i nad mnom se zaljulja grana.