I.

I.

Nekada, nekada

Hogy hajdan, hajdan, hajdan

u žamoru potoka

locsogó patakzajban

u svežini korita

hűvös hullámmosásban

bosa sam hodala –

lágy gyerektalpon jártam –

što sam to ostavila?

hogy onnan elszakadtam?

znaj, tamo sam ostala,

tudd, mindig ottmaradtam,

u valjanju belutka

kavicsos görgetegben,

u letnjem koritu potoka,

nyári patakmederben,

na stoletnim stenama

kiálló kő símáján

plačući sedim, sama,

ott ülök sírva, árván,

u svet sam oterana

honvágy-gyötörte gyermek

al’ sam tamo prikovana – –

kit idegenbe vertek – –

protivnici smo, ali

ki velem szemben állasz

znaj, kad odgovor kasni,

tudd, ha késik a válasz

kad nas ćutnja razdvaja,

s szavamat csend előzi

razum dvojnost svladava:

kettősségem legyőzi:

sebe sam sažimala

a csendben összevontam

ali i pokazala,

magam, s magam kimondtam,

sebe, koju tu znaju,

magam, kit itt ismernek,

čednu, koju tu ne poznaju – –

s magam, ki messzi gyermek – –

II.

II.

Sramota i ruglo

tudd, szégyen rámpiríthat,

mogu mi nabrati čelo

homlokom kínban izzhat,

dok suton vatra nagriza – – –

tűzvész a felhős alkony – – –

mene daleko vrelo

én hűvös messzi parton

smiruje u sumraku,

fekszem alkonysötétben,

srce mi je o pliš travnjaka

szívem a bársonyrétben

obrisana čista sablja,

megtörölt, tiszta penge,

kupala me je jutarnja

megfürösztött a zsenge

rosa, vera klesala,

lágy fű, megedz a hűség,

nek budem mač i naslada – – –

legyek kard s egyszerűség – – –