Ako bi umiljatom, mladom
Ha így szólnék a kedves,
kondukteru tako govorila:
fiatal kalauzhoz:
– Gospodine kondukteru,
– Kalauz úr,
kad večeras stižete doma,
hogyha ma este hazamegy,
zagrlite svoju suprugu,
ölelje meg nagyon a feleségét,
pohvalite kako je lepo obučena,
dicsérje meg, ami épp rajta van,
čak da je u izlizanoj kućnoj haljini –
akár az ócska pongyoláját –
Kad bi tako govorila –
Ha így szólnék –
ludačom bi me smatrali... zar ne?
ugye... bolondnak tartanának?
Ako bi penzioneru sa štapom
Ha így szólnék a bottal kopogó
u ruci u dućanu tako govorila,
nyugdíjas bácsihoz a boltban,
kad upravo sitniš prebraja
mikor épp forintjait guberálja,
i za deset deka skrati
végül levágat tíz dekát
„nešto duže naručenog“ hleba:
a "kicsit-hosszabb-lett" kenyérből:
– Čiko! Evo petstotke.
– Bácsi! Itt van ötszáz forint.
Stavite u džep. Baš sam danas dobila,
Tegye el, kérem. Épp ma kaptam.
nisam na to računala. Višak mi je. –
nem számítottam rá. Fölösleges. –
Ludačom bi me smatrali, zar ne?
Ugye, bolondnak tartanának?
Ako bi kamenolomcima tako govorila:
Ha így szólnék az útkövezőkhöz:
– Kamenolomci!
– Útkövezők!
Poneću ovaj mali belutak
Én ezt a kis kavicsot elviszem,
jer u šarama
mert az erezetében
pognutu glavu Hrista vidim.
lehorgadt Krisztus-fejet látok.
Dozvolite mi da ponesem! –
Engedjék meg, hogy elvigyem! –
Ludačom bi me smatrali, zar ne?
Ugye, bolondnak tartanának?
Ako bi kuštravom mladiću tako govorila:
Ha így szólnék a torzonborz kamaszhoz:
– Dođi, sine,
– Gyere, fiam,
sesćemo negde i ispričaćeš mi
üljünk le valahol, s te elmeséled,
što ti je kosa do ramena,
mitől nőtt vállig a hajad,
protiv čega strše bodlje
mi ellen mered ez a tüske
iz tvog mlečnog obraza,
tejes arcod körül,
ustvari zbog čega si ti tako
s egyáltalán, mitől vagy te ilyen
neumoljiv? –
kérlelhetetlen? –
Ludačom bi me smatrali, zar ne?
Ugye, bolondnak tartanának?
Ako bi starici koja na klupi se sunča i
Ha így szólnék padon sütkérező,
u papir umotanu hranu čopka tako govorila:
újságpapírból eddegélő nénikéhez:
– Starico, pođite sa mnom,
– Néni, jöjjön velem,
kuhaću za večeru što vam prija,
amit szeret, azt főzök vacsorára,
pospremiću mekan krevet,
puha ágyat vetek,
a pre toga mi sve možete ispričati,
előtte pedig mindent elbeszélhet,
doba prosidbe,
a menyasszonykorát,
onaj porođaj, i carski rez,
azt a szülést, a császármetszést is,
i srčani udar dragog supruga,
és szegény jó ura szívszélhűdését,
i na njegov grob šta je sađena,
és hogy mivel ültette be a sírját,
i to, kakva je komšinica,
azt is, milyen a szomszédasszony,
i to, kako živi sin u Kanadi,
azt is, hogy a fia hogyan él Kanadában,
nadalje šta i zboga je prepisao lekar.
meg hogy mit írt föl, és mire, az orvos.
Sve mi natanane može ispričati.
Mindent apróra elbeszélhet.
U krevetu možete uzdisati i moliti se.
Sóhajtozhat és imádkozhat az ágyban.
Ali tokom noći jednom – vi i ovako često
De éjjel egyszer – maga úgyis sokszor
se budite –
fölébred –
ustanite i pokrijte me,
keljen fel, takarjon be engem,
jer pokrivač uvek skidam sa sebe...
mert éjjel mindig lerúgom a takarómat ...
Ako bi tako govorila –
Ha így szólnék –
ludačom bi me smatrali, zar ne?
ugye, bolondnak tartanának?
Hladne železne kopče
Konvenciók, bevett szokások
konvencija, ustaljenih navika
hideg vaspántjai
stiskaju naša živa,
szorítják lüktető,
do mišića ogoljela srca.
eleven húsig lenyúzott szívünket.