U znaku Lava

Az Oroszlán jegyében

smo se rodili oboje,

születtünk mindketten,

kad se na grobovima trava suši

amikor aszalódik a fű a sírokon,

i ptice mucajući glasaju,

és a madarak pilledten dadognak,

kal u kraste ispuca

a sár varangyokkal kipattog,

kao meko lice kretena,

mint a hülyék lágy arca,

a u rekama ribe se toliko napinju

s a folyóban annyi hal feszül,

da livade perjasti valovi vlaže,

hogy uszonyos fodra a mezőkre kicsap,

polja navečer

s este zuhog a tűzbogár,

svici u jedinstvenu buktinju pretvore,

hogy egy tábla fénnyé áll össze a tér,

gmaz sjajnih krljušti, Kumova Slama, hropćući puzi

s hörögve kúszik a gyöngypikkely-hüllő, a Tejút

nad zagušljivom zemljom,

a fülledt föld felett,

a zvezde

s a csillagok

nagomilana su jaja

rakásra hányt peték

u sretnom svemiru

a boldog űrben,

i mesec je toliki

s a hold is akkora,

da je to već neizrecivo,

hogy az már kimondhatatlan,

a senke suncokreta su gušće

s a napraforgók árnyéka töményebb,

od crnih mramornih glava Hrista.

mint a feketemárvány Krisztusfejek.

U znaku Lava

Az Oroszlán jegyében

letnji venac gromova: naša je ljubav.

a nyár villámkoronája: szerelmünk.

Ogromne crne trube zriču

A tücskök óriás fekete trombiták

gorostasnih cikada.

és, mint az ökrök a sáskák.

Naoblačilo se,

Az ég elborult,

visine kamenih krošnji

a kő-lombos magasság

vatrenim granama šušte,

zizeget tűz-ágaival,

škljocaju zlatna zubala neba,

csattogott az ég arany-fogsora,

besni, zlatni očnjaci trgaju

tépett dühöngő arany-metszőfoga

šumu, marvu, čoveka,

fát, barmot, embert,

stogovi u vatri grokću,

a kazlak robbanva égtek,

kao dahtanje bika u mrazu jaspisa

s dörgött a láng piros pamatban,

kao uzdah sužnja

mint a cella fuvallata,

grmi plamen na užarenoj sofi

mint bikák fujtatása jáspis-hidegben,

i kao kletva proroka proleva se

s ömlött, mint a próféta-átok

vatra, voda i led,

a tűz, a víz, a jég,

reke se besno klone svojih korita,

a folyók medrükből zihálva kimásztak,

zadimljenih nozdrva konji se guše

s lovak fúltak be füstölgő orrlikakkal

u teturanju crne bujice,

a tántorgó fekete áradatba,

zaseoci razrušeni

s falvakat vert pocsékká

sumpornim suzama leta,

kénes könnycseppje a nyárnak,

u zgrušanim dronjcima teče krv sa brda,

a hegyekről vér folyt alvadt cafatokkal,

izbija na čokotima,

vér verte ki a tőkét,

grožđe do kostiju ogolelo,

csontokra vedlett a szőlő

i ptica, gušter i mrav mrtvi

s holt madár, gyík és hangya

leže uz sluzavo korenje,

hevert nyálkás tövében,

srušen, na zemlji leži lugar

s a földre borulva feküdt a csősz,

ispod ispalih zuba ostarelog leta

a megvénült ég kihullott fogai alatt,

i kostur-svet

s a csontváz-világ

do struka stoji u suznom ledu.

derékig állt a könnyező jégben.

U znaku Lava

Az Oroszlán jegyében

ćemo i umreti?

fogunk meghalni majd?

Zajedno, a ne usamljeno,

Együtt és nem magányosan,

i onda na trenutak zastaje Svemir

s akkor egy percre a Mindenség megáll,

i skamenjenim licem mrmlja prema nebu

és bénult arccal motyog az égre

samotnik te memljive planete,

e penész-bolygó árva lakója,

mrzne zeleni govor lišća,

megfagy a lombok zöld beszéde,

zveri panično beže iz šume,

a vadak az erdőből tolongva kifutnak,

kaljavim bedrima mucajući zastaju,

csatakos szüggyel makogva megállnak,

fazan i lisica, orao i jelen,

fácán és róka, sas és szarvasbika,

vuk i detlić zajedno plaču.

farkas és harkály együtt sírnak.

To more kita, tuljana, polipa bljuje na mesec,

E tenger bálnát, fókát, polipot okád a holdra,

krateri jektiku dobijaju

a tűzhányóknak tüdővésze lesz

i besne komete jure

és dühös üstökösök nyargalásznak,

kao misli poremećenog uma

mint megbomlott agy gondolatai,

vukući vlastita neobuzdana bića u ništa,

szikrázó lényüket a semmibe cibálva,

jer zalud bi to gomilao u materiju jezika

mert hiába gyömködné a nyelv anyagába,

kao mrtvozornik mrtvaca u samrtno odelo.

mint hullamosó a holtat halotti ruhába.

Jer to već izgovoriti se ne da.

Mert ezt már nem lehet kimondani.