P. Z.-u
P. Z.-nak
Poput očaranog insekta, sedam godina sam visila
Hét esztendeig függtem, mint egy megbűvölt bogár,
na jesenjoj svili tvojih rečnica,
mondataid ökörnyálán,
i poznat miris zove, jasmina i paprata
és szívtam a bodza, a jázmin, a páfrány
putem drugih sam udisala.
másoktól ismert jószagát.
Koji put sam verovala: ja sam jasmin.
Olykor azt hittem: én vagyok a jázmin.
Sedam godina sam bila jasmin, tis;
Hét esztendeig voltam jázmin, tiszafa;
vazdušni koren sam nad zamišljenom
egy képzelt patakpart felett
obalom potoka pustila
eresztettem léggyökeret
i verovala, koren je jak,
s azt hittem, erős a gyökér,
mislila sam, zemlju dotiče.
azt hittem, hogy a földig ér.
Koren mi je sedam godina bio jak,
Hét esztendeig volt erős gyökerem,
staložen, za grudvu vezan, od tamo se proteže
nem-vándorló, röghözkötött, onnan nyújtózkodó
mala džungla duše, i u svojoj zamršenosti ovde pripada,
kis lélek-dzsungel, kuszaságában is idetartozó,
i u vetru nepomičan.
szélben is moccanatlan.
Sedam godina je nosio vetar vesti
Hét esztendeig hozott híreket a szél
o rodbini, na pustaru, među vinograde,
rokonokról, pusztán, szőlőhegyek között,
na grebenu brežuljaka sporo delujućim,
dombhajlatokban lassan munkálkodó,
sviraljku rezbarećim, stado terajućim
sípfaragó, nyájterelő, üllőre verő
pomicanjima kostiju,
csontok mozdulatáról,
sedam godina ta sa dve ruke dohvatljiva neznatna
hét esztendeig enyém volt az a két karral átfogható
udaljenost moja je bila, i da sam se tu rodila
kicsi távol, és nemcsak statisztikai adat
nije tek statistički podatak bio, zahvaljujući tebi
volt, hogy itt születtem, de jóvoltodból
stvarnost je,
valóság,
da ne trebam platiti za ono što sam svojim bićem platila,
hét esztendeig valóság volt, hogy nem kell fizetnem,
sedam godina stvarnost je bila
amiért puszta létemmel megfizettem,
i znala sam: nema više te sile
és tudtam: nincs többé az a hatóság,
koja bi me izbacila,
mely kidobhasson,
sa te grude ponovo odvojila.
ettől a földtől megint elvitasson.
Gde si sad? Nakon sedam godina
Most merre vagy? Hét esztendő után
nigde te ne nalazim – tvoje reči koji put iz jeseni u proleće
sehol se lellek – szavaid itt-ott megcsillanva úsznak
ozareno plove
őszből tavaszba
a ti više ih u istinu ne pretvaraš,
s te már nem váltod őket igazra,
tek je zemlja ta, koja je na mestu ostala.
csak a föld az, ami a helyén maradt.
Samo ta zemlja i ja. I sad već znam,
Csak ez a föld, meg én. S mostmár tudom
nakon sedam godina
hét esztendő után,
da ću svojim kostima treći put konačno osvojiti –
hogy csontommal harmadszor végképp elnyerem –
ali zahvaljujem se
de köszönöm,
što tu zemlju pre ti si mi dao.
hogy előbb te adtad nekem e földet.
Budeš li se na pragu krčme kotrljao blagodetno
Áldó négy ujjam ott tartom fölötted
četiri svojih prstiju nad tobom ću držati.
mikor átbuksz a kocsmaküszöbön.
1962
1962