I nebo se skoro stropošta,

És majd besüpped az ég,

ruši se, rastura

megroskad, összetöpped,

i kao na napuštenim grobovima

s mint elhagyott sírokon,

noć na zemlji u korov se pretvara.

elgazosodik a földön az éj.

Biće tišina, ipak to nije tišina

Csönd lesz, és mégsem lesz csönd ez,

jer tišinu nema šta da meri,

mert nem lesz, mi mérje a csöndet,

samo je bezglasna muk, u lice smrznut dah, tišina.

csak zajtalan némaság, arcbafagyott lehelet, csönd.

Prijatelju pa gde će biti mir

Hol lesz akkor barátom a porhadt

rahlih groblja, među stablima

temetők nyugalma, lesz-e ember,

biće li čoveka, uplakane starice,

síró nénike a fák közt, mekegő

u travi privezane koze, okovanog jagnjeta?

kikötött kecske, béklyózott bárány a fűben?

Biće li pčela?

Lesznek-e méhek?

Biće li nekoga – čoveka – ko raspad

Lesz-e még valaki – ember – ki a bomlást

prolazom vara?

elmúlássá szelídíti?

Biće samo tišina, tišina i u tišini

Csak csönd lesz, csönd, s a csöndben

Strvožderci, strvinari, vrane

Döglegyek, keselyűk, hollók

– bešumno kružeće planete –

– zajtalan keringő bolygók –

iznad Zemlje.

a Föld felett.