S krvlju i crnim rešetkama smo okruženi,

Vérrel és fekete ráccsal vagyunk körülvéve, nincs gondolatunk, amit megélhetnénk. Lent járunk az emlékeink között, öreg gyerekek utaznak velünk, a fákról leolvadnak az acéllevelek, kinyitjuk a tenyerünket és azt mondjuk: ami benne van röpüljön föl a szabad levegőbe.

vlastiti misao ne možemo doživeti. Dole među uspomenama hodamo, s nama stara deca putuju, čelični listovi se otapaju s drveća, ispružimo dlanove i kažemo: to što držimo nek u vis u slobodan vazduh vine.

Ahhoz, hogy valaki elbírja az életet, le kell szoknia a jóról és a rosszról. Tudnunk kell, hogy a világkonstrukció részei vagyunk. Minden csak a mában van és a mi részünkre van. Sáros keréknyomoknak, harangzúgásnak és emberi tragédiáknak vagyunk a részei.

Da neko može podneti život mora se odviknuti i od dobrog i od lošeg. Moramo znati da smo delovi konstrukcije sveta. Sve je samo u danas i za nas je. Delovi smo blatnjavih tragova točkova, zvonjave i ljudskih tragedija.

A ma emberét a konstrukciók megismerése és az elemek legyőzésére való törekvés jellemzi.

Čoveka današnjice karakterizira želja za upoznavanjem konstrukcija, težnja za savladavanje stihija.

Fizika és metafizika.

Fizika i metafizika.

Centrális és decentrális.

Centralan i decentralan.

Egoizmus és kollektivizmus.

Egoizam i kolektivizam.

Mind belőlem kiinduló és hozzám visszatérő magamtörvényei.

Sve su to vlastiti zakoni koji iz mene polaze i u mene se vraćaju.

A tisztaság kristály tenyerén fekszünk és érezzük, hogy minden a mi belső, vérbeli rokonunk. Minden a mi rokonunk, tehát szigorúaknak és keményöklűeknek kell lennünk. A világ mai képén rossz, naturalista festők dolgoznak. Végre is meg kell fejni a teheneket, szét kell hasogatni a nagy történelmi vásznakar és ki kell jelenteni, hogy mi is itt vagyunk.

Na kristalnom dlanu bezazlenosti ležimo i osećamo da je sve naš istinski rod, rod po krvi. Rođaci smo, dakle moramo biti strogi s tvrdim pesnicama. Današnju sliku sveta loši, naturalistički slikari formiraju. Napokon moramo krave pomusti, velika istoriska platna rasparčati i izjaviti da smo i mi prisutni.

Ember! Konstruktőr!

Čovek! Konstruktor!

Egyensúly.

Ravnoteža.

Élettisztaság.

Čistoća življenja.

Ahol felszakadnak a mi álmatlan éjszakáink.

Gde se naše neprospavane noći otvaraju.

Költők fölfogják az idők láthatatlan jeleit.

Pesnici prihvataju nevidljive znakove vremena.

Ha nem virágoznának bennem lángok, amik feléd kiáltanak, már rég meghaltam volna. De a szív tűzből van és idegen ajtókon kopog. Látom a partokat, amint elfolynak mellettem s szemeim előtt kinyílik a tér a világossággal áldott.

Da u me ne cveta plamen što tebe doziva već bi odavno umro. Ali srce je iz vatre i na tuđim vratima kuca. Vidim obale koje pored mene prolaze a pred mojim očima se pojavljuje prostor, sa svetlošću blagoslovljen prostor.