U obali peska sad kontinente crta. Gradove i drveća i riznice gradova. Kralja i deteta i poslednjeg štakora. Kad talas svakog izostalog udrca srca uzmiče u ozleđenu materiju pustinju teše. Pustinju da bi se u sredini u redove anđeli svrstali, propali, dobri i oni koji rasklapaju sekunde sveta. Protiv sebe diže optužbu, tu i sad i onda, kad cveće ostanu neoprašeni a kose žena Medusu veličaju. Povlači sve zaključke i one u kojima niko i ništa nema udela.

Most földrészeket rajzol a parti homokba. Városokat és fákat és városok kincseit. Királyt és gyermeket, az utolsó patkányt is. Sivatagot vés a sebesült anyagba mikor a tajték hátrahord minden kihagyott szívdobbanást. Sivatagot, hogy a közepén felsorakozzanak az angyalok, a bukottak, a jók és azok is, akik szétszerelik a világ másodperceit. Vád alá helyezi magát, itt és most és akkor, amikor beporzatlanul maradnak a virágok és a nők haja Meduszát dicséri. Levon minden következtetést, azokat is, melyekben nincsen dolga senkinek és semminek.

Postoji, vidi, celi svet, sve što je još opsednuto sećanje utario. Anđeli su se do rubova voda drznuli, more više nije carstvo dubina i počinje prvo saslušanje. Preuzimaju najkraće priznanje što se pismeno može dati, a to je ili pesma ili sama istina. Pet minuta ili ni toliko, rasprostire se plima, zidovi grada stoje i vlaže se,  u njima i stvari sa slojevima i sa jednim tornjem na čijem vrhu jedan sat je nesposoban prebrojati palme, slane valove, svakog zrna peska utvrđenja samoće.

Létezik, látja, az egész világ, minden, amit az ostromolt emlékezetbe még belekapart. Az angyalok a vizek széléig merészkednek, a tenger már nem birodalma a mélységeknek és elkezdődik az első kihallgatás. Felveszik az írásba adható legrövidebb vallomást, ami vagy vers vagy az igazság maga. Öt perc vagy annyi sem, kiterjed a dagály, a város falai állnak és áznak, bennük a dolgok rétegeivel és egy toronnyal, melynek tetején egy óra képtelen számol pálmafát, sós habokat, a magány erődítményeinek minden homokszemét.