Srednjovečan sam,

Középkorú ember vagyok,

muškarac, žilav i tvrdoglav.

hímnemű, szívós és akaratos.

anđela koji nas je u času mog rođenja posetio nisam video,

Nem láttam az angyalt, ki benézett hozzánk születésem óráján,

plaćenu dadilju koja bi čudesne priče pričala nisam imao.

nem volt fizetett pesztonkám, aki csodálatos dolgokat mesélt volna.

Bio sam šegrt, sluga, zanatlija, lutalica i prosjak,

Inas voltam, szolga, mesterember, csavargó és kéregető,

moja sadašnjost je kao moja prošlost,

jelenem hasonló a múltamhoz,

u životu koji je od jednog težaka i

saját erőmből tartom fenn életemet,

jedne sluškinje začet vlastitim radom se održavam.

amely egy napszámostól és egy szolgálótól fogamzott.

Volim rad i volim iskušenja.

Ljudima sam brat bez toga da bi zbog toga posebne znakove obeležja imao.

Szeretem a munkát és szeretem a megpróbáltatásokat.

I sivim stenama sam brat, mirišljavom cvetu i gipkim metalima.

Testvérük vagyok az embereknek anélkül, hogy ez különösebben meglátszana rajtam.

Plamteća vatra mi je stariji brat a sveža, čista voda mlađa sestra.

A szürke köveknek, az illatos virágoknak és a rugalmas fémeknek is a testvérük vagyok.

Mogao bi govoriti i o mojoj miloj ali je umrla, jedva smo se poznavali,

A lobogó tűz a bátyám és a hűvös, tiszta víz a hugocskám.

šesnajt godina je imala i od divljih pobuda netaknuta.

Kedvesemről is szólhatnék, de ő meghalt, alig, hogy találkoztunk,

Zasad još nisam pucao iz oružja, nisam ni jednog deteta odgojio.

tizenhat éves volt és érintetlen a vad indulatoktól.

Pa zašto sam? – pitam se tokom besanih noći,

Fegyvert még nem sütöttem el soha, gyereket nem neveltem föl egyet sem.

zašto su mi oči otvorene i zašto preko tih otvorenih vrata niko ne navraća?

Mire való vagyok hát? – kérdezem magamtól álmatlan éjszakáimban,

Zbog čega je ovo? I zbog čega je ono?

mért, hogy nyitva a szemem és senki nem fordul be hozzám ezeken a tárt kapukon?

pitam se neprestano.

Miért ez? És miért az?

Da sam ptica sad bi nad morima leteo,

kérdezgetem magamtól untalan.

da sam živ možda bi i sretan bio,

ali ovako kao neko ko ne zna šta će sa sobom samo živim i nemiran sam.

Ha madár lennék, most a tenger felett szállnék,

U prozoru sedam saksija pelargonija imamo,

ha nem élnék, talán boldog is lennék,

moja supruga svakog dana ih zaleva

de így csak élek és nyugtalan vagyok, mint aki nem tudja mit tegyen magával.

a one, jer su zahvalne u punom su cvatu.

U tim trenucima zamišljam, život je lep i sve što postoji zbog nas postoji,

Hét cserép muskátli van az ablakunkban,

međutim na širokoj sofi naleđuške sam ležim,

feleségem naponta megöntözi őket

noć je.

s ők hálából kinyitják csipkézett virágaikat.

Ne jadam se.

Ilyenkor úgy képzelem, az élet szép és minden dolgok érettünk valók,

Samo poput neukog deteta kad mu se jezik razveza,

közben fekszem hanyatt és egyedül a széles díványon,

o svom životu govorim.

éjszaka van.

Nem panaszkodom.

Csak úgy, mint oktalan gyerek, ha megered a nyelve,

elmondtam életemet.