Pre no što mi se trag navek gubi,

Mielőtt innen végkép elmegyek,

Rado bih se oprostio, ljudi.

Szeretnék elköszönni, emberek.

K'o zarobljenik kog put prost zove,

oproštaj promrmlja pre slobode.

Mint rab, akinek int a szabad út,

Kao ptica, za kojom Jug čezne,

Búcsút rebeg, mielőtt szabadult.

Ispod strehe još uči se pesme.

Šta ja jadan, bolestan da pevam,

Mint a madár, kit Dél vár arra túl,

Šta to, ljudi, ja da vam zamucam?

Az eresz alján még egy dalt tanul.

Možda ni ne treba reći zbogom?

Primetan nisam ni bio nikom.

Mit is daloljak, én szegény beteg,

Tek suza bejah, što u prah pada,

Mit is dadogjak nektek, emberek?

uzdah, što se k nebu oslobađa.

Poljubac, što hladan kamen sretne

Talán nem is kell még búcsúzni se?

Samo reč što nikom ne odjekne.

Hisz észre sem vett engem senkise.

Leptir, koji za zvezdama žudi,

I pregazi ga kočijaš grubi.

Csak egy könny voltam, aki porba hull,

Csak egy sóhaj, ki égbe szabadul.

Csak egy csók, aki hideg kőre lel,

Csak egy szó, kire visszhang nem felel.

Egy pillangó, ki csillagot keres

S elgázolja egy durva szekeres.