Margiti

Margitnak

Szél, te véremre támadó forró szél,

Vetre, ustao protiv krvi

nőstényoroszlán sóhaja, délövi

vrući vetre, uzdahu lavice, južni

lárma, te sárgaréz-mellű ragyogás,

žamoru, žuti odsjaju bronzanih grudi,

nekimész a szemnek, táncolsz, a csókod: ragály,

u oči srljaš, poljubac ti je: zaraza,

ifjuságom zöldfüvü halma örökre tiéd,

zelena trava moje mladosti zauvek je tvoja

visszanézve látom: tüzedtől csupa sömör,

gledajući unazad vidim : od tvoje vatre sam   hrapav,

lázító szél, te vízszintesen húzó sikoly,

buntovni vetre, što ispuštaš horizontalu krika,

selyemszalag-fűrész a vállamon, ereimet

na ramenima svilena traka testere, žile

riszáló, csonthártyáimon játszó vonó

mi piliš, gudalo na membrani koštane

téged micsoda csillag vezényelt énellenem,

srži, koja zvezda te je vodila protiv mene

hogy lázzal elárassz, nyugtalansággal betölts,

da me vatrom preplaviš, nemirom ispuniš,

hogy szemem csak villám-csipkéket lásson, micsoda

da mi oči samo vezove munja vide.

haragos csillag parancsa a hangod, hogy irgalom nincs,

od kakve ljute zvezde je zapovest, da milosti nema,

és irgalom nem lesz? – de így kell, de így kell nekem,

i da je neće biti? - al tako, tako mi i treba

ha jól esett babonád mérgén kezdeni életemet!

kad mi je godilo život na otrovu praznoverja početi!

Itt forogsz nyakam körül, kerekülsz uszályosan,

Oko vrata mi se vrtiš, u vrtlozima skutova

cián és arzén dühével világolsz, örökre bezársz,

svetliš besom arsena, ciana, zauvek me zatvaraš,

íme, a torkom a tengelyed, te izzó korong,

vrat mi je tvoja osovina, ti, užareni disk,

óriás aszály-gallérom, lázálmok-pörgette tál -

golemi ovratnik suše, u bunilu vrcana

tele vagy áldozatokkal, letépett kincseimet

činija - put si žrtava, otkinuta blaga mi

sejtetve süvítesz körbe, éretlen szerelmem, csók

strepnjom obavijaš, nezrela ljubav, nosiš divljim

vad-ízű fürtjeit hordod, sír benned pirkadatom,

okusom grozdove poljubaca, plače u tebi moja

ártatlanságom báránya, szűz versem, arany hajam,

zora, jagnje bezazlenosti, pesma nevinosti,

pénzt érő tajtékom, édes vétkeim láncolata

lanac slatkih grehova, kosa zlatna, i u žiži

s középen bolond fejem is, mert neked énekelek

moj suludi um, jer tebi pevam vrtlog vrtloga,

örvények örvénye, babiloni fojtó koszorú,

babilonski venac što guši, ti usijani,

te forró, te sárga, te cigány szél, – te cigány!

ti žuti, ti ciganski vetre, - ti Cigančice!

Állj le, vagy lassulj, kincseimet akarom látni!

Hályog-bugyorba bekötve háborog boldog korom,

Stani, il' uspori, svoja blaga želim videti!

szám erejével kibontom, szimatolom idegesen -

Svezan u naramak od mrene buni se moj sretan

kölykeit a fáradt állat: bámulom emlékeim.

vek, snagom usana razdirem, nervozno njuškam –

Vérem és szemem emléke, mesebeli fény

kao umoran pas štenad: promatram svoje uspomene.

s gyötretés udvara, ott él a kicsi király,

Prisećanje oka i krvi, odsjaj bajki

a világ közepén, a meggyfa tetején, s fújja a szél,

i dvorište propaćenosti, tamo živi

a szenvedély zöld-piros tornyában élő harang -

mali kralj, u centru sveta, na vrhu breze, i nosi

én vagyok az a harang, szerelem s riadalom

ga vetar, zvono u zeleno-crvenoj kuli strasti –

bongása bennem, nem hallja senki, senki se lát -

ja sam to zvono, zvuk ljubavi i bojazni u

nézz ide fekete lány! Csak a nyaklánca dobál

meni, ne čuje to niko, ne vidi me niko –

arcomba rézpénz-napokat, szemeit a búzavirágról

pogledaj, crna curo! Samo njen đerdan baca

nem emeli rám, pedig durmol a vérmes banda,

mi u lice dane bakrenih novčića, na me ne diže

a kolomp-kalapálók, a réz-üsttel rémlők álma sugárzik,

pogled s krasuljka, a sangvinična banda drombulja,

szakálluk, hajuk a fűben, fekete körmük a fűben,

sjaje snovi kovača klepetuša i bronzanih bakrača,

hanyattfekve álmodnak a nők is, kitárva a mellük,

u travi su im brade, kose, u travi su crni nokti,

ruganyos halom, hol tejben és cukros nyálban

i žene razdrljene poleđuške sanjaju,

csuszkálnak a göndör babák-ó, van-e isten!

elastične humke gde u mleku i medenoj

Nézz ide fekete lány! Csak a sisakos mellei néznek,

slini kudrave lutke klize - zar bog postoji!

búzavirág-koszorúba, azúr bilincsbe köti magát,

Pogledaj, crna curo! Tek me kacigaste grudi gledaju,

pedig horkol a kordéban ülve a vajda biblia-sötéten,

sebe u venac različka, u okovani azur veže,

ferdén az ítélet tornya, kifogott szamarai:

mada vojvoda na taljigama u mraku psalma duboko spava,

patkós nyulai méláznak az árpakalász aranyában,

iskrivljen je toranj presude, ispregnuti magarci:

de áldassék a mózesi nyakszirt a kordé farán,

potkovani zečevi u žutilu ječma tumaraju,

hordó-feje csüngjön, horkoló száját süsse a nap,

al halal lobanji proroka u šaragama,

ezer fogát cirógassa, fűre leomló

nek mu visi naduta glava, usta nek sunce ozari,

haját és boros nyálát lengesse a szél sokáig!

zube nek miluje, na travi raštrkanu

Gyere ide fekete lány! Föláll és fordul felém,

kosu i gnusnu slinu nek vetar dugo talasa.

kicsi rézkohó-csípeje megfeszül s combja közül

Dođi, crna curo! Ustaje, prema meni se okreće,

mint aranyírás a szentek avatott ajkairól

uzak bronzani struk se napinje, od bedrenjače

fényes csoda-szalag ível. Ne félj, a szemem lehúnytam.

kao zlatni stih iz usta svetaca čudovišni

Szép koszorúd van. Szép vagy. S forró akár a szél.

svod se proteže. Ne boj se, oči su mi zatvorene.

Mirigyeim égve-égnek, pengenek érted fogaim,

Lep ti je venac. Lepa si. I kao vetar vruća.

letérdelek érted, káromkodok érted – ó cicomás

Vatrom gore moje žlezde, zubi za tobom zvekeću,

kárhozat ez a délután, halálfejen tollas kalap!

klečim zbog tebe, psujem zbog tebe - gizdavo prokletstvo

Hallod ezt a lármát? Litániáznak Máriához,

je to popodne, pernati šešir na mrtvačkoj glavi!

banyák a tudatlan szűzek selyemhavu zászló-ligetben.

Čuješ li tu galamu? Večernja molitva Mariji,

Megzizzaszt ez a lárma, a gabonatáblákon át

u dolini svilenih zastava, babe i glupe device.

lobogók, zsibogó csengők, rémes harangok jönnek,

Prestraši me ta galama, preko pšeničnih polja

meghalsz te gyalázatos, kiált a plébános úr, a kardok

barjaci, čudan zveket užasnih zvona dolazi,

óriásra nőnek, s dagadozva a magyar királyok

umrećeš bedniče, poviče gospodin župnik, mačevi

rámlovagolnak – ó átkok, megrontjátok álmomat is!

golemo narasli i oholi mađarski kraljevi

Itthagytál, fekete lány. Koszorúd alvó karomon

konjima gaze me - o kletve, i snove mi kvarite!

drága kékpikkelyű kígyó, kinyúlva borzong,

Napustila si me, crna curo. Na mom ramenu

országút fehér porában vonul a sörényes banda,

tvoj venac je ispregnuta zmija modre krljušti,

dalodat bánatomra hullatja a forró szél.

grivaste bande duž bele prašine druma se vuku,

Ülve a sárga sáncon kívánlak nyugtalanul,

tvoju pesmu vruć vetar na moju žalost duva.

dúdolok érted, magamat kábultra bagózom érted,

s mire ujjaim, ajkaim arannyá érnek, megérkezel,

Sedeći na žutom nasipu žarko te želim,

ríkató-nevettető móka jön, árva kis feje kopasz,

za tobom pevušim, duvan do iznemoglosti pušim

s kévébe kötött haját a lábamhoz ejti vonítva.

i kad mi prsti, usne u zlato sazriju, stižeš do me,

Ki nyírta meg a tündért? A halál – azs a vén halál,

otužna-smešna prilika dolazi ošišane glave

egy talpas kis tükör miatt a halál – azs a rohadt halál,

i u snopove vezanu kosu uz nogu mi spušta.

ebe elfogta, fia lefogta, úgy nyírta meg a halál.

Ko je ošišao vilu? Pa smrt - islužena smrt,

Meghalok, ha sírsz, idesüss, ez a báránykafelhő

smrt zbog malenog ogledala s postoljem - ta trula smrt,

könnyeidet issza, e pusztítótól hajad lesz hamar,

pas uhvatio, sin zgrabio, tako ju je smrt ošišala.

a vénembert pedig fiastul, ebestül kiherélem,

Umirem ako plačeš, pogledaj, ovaj proziran

besózom, bepaprikázom, ne nyírja meg a tündért soha.

oblak suze ti upija, od tog sredstva kosa će ti izrasti,

Holt hajadat ontom a szélbe, minden szálára jut egy madár,

a starcu i sinu i psu mošnice ću smožditi,

fölviszik a kék levegőbe, ott rebegnek édesdeden

posolit ću i zapapriti, da vilu nikad niko ne striže.

s madárfészkek mennyországa örvend a te fényes hajadnak.

Mrtvu kosu vetar nosi, ptice kljunom uzimaju vlasi,

Oroszlánfejű tündér, zengeted vérem szobáit

lete s njima u beskonačnost, ushićeno lebde tamo,

mikor a város zöld öve sorvadni kezd a hőben,

krenu u raj ptičjih gnezda gde tvoju sjajnu kosu hvale.

mikor sóhajtva kifakul minden torony,

a vityilló kátránypapír-födele pörge levél,

Vilo, s glavom lavice, oživiš mi krvne sudove,

kehes lovak zihálnak begyémántozva legyekkel,

kad u vrućini zelenilo grada vene,

a szél idején, mikor a zománc pattog

kad teškim uzdahom svi tornjevi blede,

fűbedobált rossz fazekakról, palánkról a léc,

i crep trošne kolibe poput suhog lišća pada,

a szél és láng idején, mikor egy tévedt sugár is

i muhama okićeni, sipljivi konji dahću,

szivendöfi a hegedűt, s parázsló beggyel jajongnak

za vreme vetra, kad gleđ pucketa

föl-alá szállva a pacsirták: isten jojói,

sa odbačenih sudova i dasaka s tarabe,

ha már hanyattestem s rínak a tücskök hajamban,

za vreme vetra i vatre, kad jedan zalutali zrak

s fogaim közt füstölve kigyullad a fűszál,

violinu usmrti i usijanom gušom slavuji

mert várja a tűz a tüzet, s nehogy hiába várja:

bezglavo leteći kukaju : božji kalemi,

sárgaszoknyásan fejem fölött átlépsz, te gyönyör, te gyász!

kad sam već pao i u kosi mojoj cvrčci plaču

A Grand Hotel B-ben a vén pincérnek bevallom:

i među mojim zubima trava zadimi

a balcsiki szél, papa, a balcsiki szél,

jer vatra vatru čeka, i da uzalud ne čeka:

az eszi a vérem, szárítja a csontom, de irgalom nincs,

preko glave mi prelaziš u žutoj suknji, ti naslado, ti koroto!

nem óv meg tőle se jégszekrény, se északi csillag,

íme a forró levél : ha bátor vagy, várlak újra! -

U Grand Hotelu B priznajem starom konobaru:

besötétített szobámban üzenete sárgán lángol,

vetar sa Balčika, taj vetar sa Balčika

zsaroló vízióval harcol a szemem, de hiába:

krv mi ždere, kosti mi suši, al milosti nema,

ég a homokbánya fölött a végső zöld korona,

ne štiti me ledena škrinja, ni severna zvezda,

kettőnkből rakott máglya, szerelem emészti el,

zov vrućeg pisma : ako si hrabar, opet te čekam! –

ikonokat elönt a láz, a fákról izzó uszály

žuto gori poruka u mom zamračenom kutku,

s Dobrudzsa száz perzsa ménje rohan ordítva

moje oči vizije ucenjuju, al uzalud:

hűlni a Fekete-tengerbe – jaj nekem, jaj!

nad peščanim rudnikom gori zadnja zelena kruna,

A reptéri vámos pisztolycső-szemeinek bevallom:

od ljubavi, od nas dvoje načinjena lomača,

igen, a rózsát kivittem, de csak üszkét hoztam haza.

ikone vatra preplavi, užareni skut drveta,

Megérkeztem, de hová! Katonás kő-emberekhez,

i stotinu perziskih pastuha Dobruđže juri

kő-fejükbe fúrt lukon át kisüvít a hideg:

u Crno more tražeći hlada - joj meni, joj!

kő-vé-vál-tozz, kő-vé-vál-tozz, kő-vé-vál

Priznajem izbuljenim očima carinika:

Nem! Nem változom kővé, kő-emberek, jaj, ti kövek,

ružu sam izneo, al tek njen pepeo poneo.

a forró szelet imádom, kiabálok érte sírva,

hidegetek ellen, kő-urak, forgatom tüzes késem.

Stigao sam, al gde? Do postrojenih kamenih bića,

A te mosolyod éget, gyere velem Sávos Hajú,

iz probušenih kamenih glava zima huji:

majd ráénekeljük a kőre a vér sikolyát,

ka-men-si-već, ka-men-si-već, ka-men-si.

szenvedni nagyon tudok – a sors az idillt megölte,

Ne! Nisam kamen, kamena bića, joj, vi kamenovi,

de az iszonyat vizein, s a borotvák élein is

ja vruć vetar obožavam, plačući vičem za njim,

átvisz a forró szél, mert magának rég kijelölt.

protiv ledene kamene gospode vrućom sabljom se branim.

Csoda, hogy elfér ide, albérleti pici szobába,

Prži me tvoj osmeh, dođi sa mnom Prugasta Koso

fogaid villáma, táncoló sávos hajad,

već ćemo na stene opevati krik krvi,

fullasztó gyönyöröm! Forró vagy akár a szél!

patiti znam ja - idilu je ubila sudbina,

De kővé váltak a kiszemelt násznagyok idő előtt,

al preko talasa užasa i oštrica noževa

koszorús-lányaidon csupa mészkő a csipke,

prenosi me vruć vetar, jer nosim obeležje.

esküszünk rózsás blúzban, egyetlen ingben szelíden,

Čudo, da stane tu, u iznajmljenoj sobici

kilencszázötvenkettő, a lagzi egy tányér fekete meggy

odsjaj tvojih zubi, prugasta kosa što se talasa,

s Csuri nagysága kredencéről pattogó kenyérhajak.

slasti koje guše! Vruća si kao vetar!

Hányingeresen fehér ingemben vonaglik szád és szemöldököd

Al odabrani kumovi su u kamen pretvoreni,

s aranyharsonák szavára érik a te méhed gyümölcse!

deveruše krečom vezane košulje nose,

Szél, te síromat vigyázó forró szél,

venčavamo se u ružičastoj košulji, jedinoj,

te hű ebem – inkább hű ordasom,

devetstopedesetdruga, slavlje uz tanjir crne višnje

ki az a csillag, ki ide-ültet fölém,

i sa kredenca gospođe Čuri sušena kora hleba.

ki küld ide téged, hogy itt se nyugodjak soha?

U mučno-beloj košulji grče se tvoja usta i veđe,

Pedig húsom nincs már, csak a csont, csak az árva csont,

uz zvuk zlatnih fanfara sazreva plod tvoje maternice!

csak dús hajam s őrölhetetlen koronám!

Szél, te csoda-kisütő szél, te prófécia,

Vetre, ti kriptu mi čuvaš, vrući vetre,

súgod-mormolod-süvíted: eljött a föltámadás!

verni moj psu - rađe verni moj vuče,

Legelőbb te állsz lábra, a nyirkot, a sötét hideget

koja zvezda te je nad mene stavila,

megölöd s a földnek esel, te tüzes,

ko te tu šalje, da mira ni ovde ne nađem?

te cigány szél, a dögöt is kikaparod,

Mesa nemam, samo kosti, usamljene kosti,

szél, szilaj angyal, a lelkedet fújod belém,

samo bujna kosa i nesameljiva kruna!

rámrakod koronám, s beűzöl az Édenbe, kard-ragyogás,

Vetre, ti što čudo isijavaš, ti vetre, ti profecijo,

föl a zöldfülű dombra, randevúra a nagy hold alá

šapćeš-mrmljaš-urličeš : došlo je vaskrsnuće!

minden éjszaka hozzá, kit kiszemeltél nekem,

Prvo ti staneš na noge, vlagu, mračnu zimu uništiš

hogy minden hajnalban ámuljon el a világ,

i samu zemlju napadaš, ti usijani,

fekete foltokat látva a domboldalon:

ti ciganski vetre, i crkotinu iskopaš,

odanézzetek, oda, a Szerelem ujra odahevert!

vetre, razuzdani anđele, dušu u me usadiš,

krunom teretiš, goniš u Eden, sjaj mačeva,

gore na zelenu humku, u susret punog meseca,

svake noći do nje, koju si za mene birao,

da svake zore svet sa snebivanjem

promatra crne pege na padini humke:

pogledajte, tamo, Ljubav je ponovo zasela tamo!