Čuda, čuda i priviđenja,

Csodák, csodák és látomások,

divlja kliktanja i grcanja!

vad víjjogások, zokogások!

Iz mojih očiju poput suza

Csodák, csodák, csodák ömölnek

sruče čuda, čuda, čuda.

két szememből, mint a könnyek.

Među stubovima mog kostura

Világot-rázó szél nyöszörög

vihor cvili, svet rastura.

csontvázam pillérei között.

Bunovno priviđenje postojanja

A hús lombjait szüntelen rázza

razgrantu krošnju mesa komada.

a létezés lázas látomása.

Zubima zmaja srce mi cepa

Szívemet sárkány-foggal rágja

jezovito čudo prolaženja.

az elmúlás szörnyű csodája.

U slepoočnici mi plamen bukti,

Halántékomban tűz dörömböl,

od krvotoka se želi otrgnuti,

kiszakadna a vérkörömből,

srušio bi se na noć kao

ráomlana az éjszakára,

krvava brada zvezda, nemo.

mint a csillagok vér-szakálla.

U potiljku mi bezbroj planeta

Tarkómban milliárd meteor hemzseg,

i armija s metalnim ruhom se komeša,

fém-ruhás seregek nyüzsögnek,

šljemovima, konjima u oklopu,

sisakos főkkel, vértezett lovakkal,

htenjima za svetsku obnovu.

világ-újító akarattal.

Osećam gole stene jada,

Kínok kopár szikláit érzem,

svet joj je stidljivost kat-kada,

virágja itt-ott a szemérem,

na stabljici uzdaha trepere suze bola,

könny rezeg sóhaj növényi szárán,

kletva mi je pesma iz usta Joba.

átok énekem sebzett Jób-száján.

Ali ne čeznuh za priviđenjima,

Pedig nem vágytam látomásra,

tek da oko mene bude mira.

csak a magányra, soha másra.

Želeh jednostavnu, čistu veru

Vágytam egyszerű, tiszta hitre,

šta poverenje daje čoveku.

ami az embert megsegítse.

Rascvetati poput cvetova

Kifakadni, mint a virágok

i umreti, poput cvetova.

és meghalni, mint a virágok.

Sa drugima sebe podeliti

Osztani magamat meg mással,

a ne vizijama pržiti.

nem fölperzselni a látomással.

Živeti na svetlu vedro

Élni derűsen a fényben

i nestati neopaženo.

és becsukódni észrevétlen.

Jasne, jednostavne reči izgovarati,

Szólni egyszerű, tiszta szókat,

preminule oplakivati,

elsiratni az elmúlókat,

porođaju se radovati,

ujjongani a születőket,

od mraza slabašne čuvati,

fagytól óvni a növekedőket,

biti korpa derištu slepom, rumenom,

lenni kosara piros, vak kölyöknek,

kuća od slame čokotu ruže tek kalemljenom.

szalma-háza a kamasz-rózsatőknek.

Kao što je i moj otac bio,

Csak úgy, mint az én jó apám volt,

ko je sušta čistota bio,

aki maga a tisztaság volt,

platu je uvek kući dao,

a fizetést mindíg haza adta

uz to i svečani šešir imao,

és volt egy ünneplő kalapja,

dok jedno veče, februarsko,

amíg a februári este

ruke mu na grudi prikovao,

kezét a mellére szögezte,

nos mu je smrt zašiljila kao

orrát a halál kihegyezte,

on olovku kad je u Pešt išao.

mint a ceruzát ő, ha elment Pestre.

Bio je čista suza, nježna želja

Volt tiszta könnycsepp, szelíd óhaj,

dok ga jektika nije isušila.

míg fölitatta a tüdőbaj.

Al se uzburkam kao zelena

De háborgok, akár a tenger

slina mora kad stene-idole opseda.

zöld nyála szikla-bálványokra fölver.

U dubini se vizije otvaraju,

Mélyében látomások nyílnak,

čude jada fosforesciraju,

foszforos-csodái a kínnak,

svetla stravično-lepih cvetova,

fényt-virágzó szörnyű-szépek,

troma pomeranja morskoga psa,

lomha cápa-libbenések,

drhtave, meke šume bola,

remegő, puha bánat-erdők,

sjajni, plavi kišobrani snova.

világító kék álom-ernyők.

Al stežu ogromni nameti,

De szorítanak nagy adók,

zmijski kostur Kumove Slame visi,

tejútak kígyó-csontváza lóg

rasprhne se svitajući,

robbanva, derengve a szívemben,

u mom srcu otvrdnuvši.

kásásodva és ércesebben.

Ja samo tebe mogu hvaliti

És téged tudnak csak áldani

zlatno krilo moje usudi,

végzetem arany-szárnyai,

zubalo mi je oko srca tvoga,

szíved körűl a fogsorom,

kao jagnje u kanđži orla,

mint bárányba vájt saskarom,

koja kao čudo nosiš tu

ki úgy viseled e csodát,

usijanu, željeznu krunu,

mint a tüzes vaskoronát,

kao izliva lave nježna dumača,

mint láva-ömlést gyönge völgy,

ti užareno, ženo-Đerđu Doža!

te izzó asszony-Dózsa György!

Ta koja je povezala svoju sudbu

Ki sorsodon úgy cipeled

i moju divlju, grivastu glavu,

vadló-sörényű fejemet,

i nosi kao puž voštanu ružu,

mint viaszrózsát a csiga,

nosimo noć morskih dubina, tamu,

rajtunk mélytenger-éjszaka,

čelo sa zvezdanim resama,

a csillag-rojtos homlokot,

prstima nježno poravna

s ujjaiddal elsimítod

nabrekle, goruće godine

a duzzadt, égő éveket,

kao moja baka izrasline.

mint nagyanyám a mirigyeket.

Kroz koju zuje te zbrke – čuda,

Kin átzúg ez a csoda-zavar,

kao kroz vrt letnja oluja,

mint kerten a nyári vihar,

ta je koja ljudski podnosi moj

ki ember-módra elviseled

priviđenjima blagoslovljen život.

látomásokkal áldott életemet.