1
1
Videla si?
Láttad?
Noćas smo usput tužnu vrbu
Ma éjjel szomorúfűz akadt
sreli tako tužno puštala
az útunkba és oly szomorún
suze u crnom i grozničavom
könnyezett ki a fekete és
dvorištu da su nam tela plašljivo,
lázas udvarból, hogy félősen,
slutnjom ispunjeno zadrhtale.
sejtőn megremegett a testünk
Videla si?
Láttad?
Kas smo ujutro tamo išli,
Amikor reggel arra mentünk,
sunce je na prozoru visio
a nap az ablakra költözött
i sjati hteo, ali vrba
és ragyogni akart, de a fűz,
ispred njega se prevalila
fejével elébe borult és
i ugušila blistavilo.
elfojtotta a ragyogását.
Videla si?
Láttad?
Ovo drvo sa žalosnom neobičnom
Ez a gyászos, furcsalombú fa
krošnjom nas oplakuje, dva poljupca
minket sirat, két csókot, amely
koji su se sreli, sad ispod suzom
összeakadt és most szakadni
bleštećeg svemoćnog svetog
készül a könnyesen ragyogó
prozora na cepanje se spremaju.
mindentlátó, szent ablak alatt.
Rajhenberg, 25. februar 1928.
Reichenberg, 1928. február 25
2
2
Koji put se osećam kao tvoj sin
Néha a fiadnak érzem magam,
ko krišom gleda svoju majku kad se svlači
ki lopva nézi vetkőző anyját
i istupivši iz ogavnosti doba puberteta
és csodalátó szeme kicsillan
od čudesnog prizora blistavim očima
kamaszévei unt undorából
zaljubi se u tebe.
és beléd szeret.
I videvši tvoje telo
És beléd szeret
zaljubi se u tebe.
a testedet látva.
Koji put se osećam kao tvoj sin
Néha a fiadnak érzem magam
kad me u čelo poljubiš
amikor csókolsz a homlokomon
i kad ja jezom grešnika
és mikor én bűnös borzalommal
usne ti ljubim
az ajkaidon csókollak vissza
jer tako te volim.
mert úgy szeretlek.
Jert tako te volim
Mert úgy szeretlek
i meni pripadaš.
és az enyém vagy.
Koji put se osećam kao tvoj sin,
Néha a fiadnak érzem magam,
neobuzdan i zaljubljeno zločest sin,
feslett és szerelmes rossz fiadnak,
jet tokon hladnih i grešnih noći
mert hideg és bűnös éjszakákon
nakon naših poljubaca na grudima
a melleden nyugszik el a fejem
ti se odmara moja glava.
csókjaink után.
Nakon naših poljubaca
Csókjaink után
draga moja mila.
én jó kedvesem
Rajhenberg, 22. maj 1928.
Reichenberg, 1928. május 22
3
3
Čelo mi se čini da je beskraj
Homlokom a gyenge széltől ráncolt
od blagog vetra naboranog mora
tenger oly közelnek tetsző végtelenje
a kosa valovita bujica
és szőke édesvizeknek
blondih slatkih voda
hullámos áradata a hajam,
koja oko slepoočnice kao brzak
mely a halánték körül zuhataggal
pada u izbrazdano more moga čela
omlik homlokom fodros tengerébe
velike širom otvorene oči su mi
és látomásos, felhős egeknek
zelena ogledala utvarom prekrivenog neba,
zöld tükre két nagy tágratárt szemem,
slepljene usne su pak
két összetapadt ajkam pedig
krčag tečnih, tajanstvenih reči
korsója ízes, titkos szavaknak
i preko belog sita mojih zuba
és fogaim fehér szűrőjén át
polako rominja na vas
szitálva hullik le rátok
gorko i slatko,
a keserű és az édes,
slatkorečiv halal i haram.
a mézszavú áldás és az átok.
A ti koji put svojim dlanovima
És Te néha a tenger végtelenjét
beskraj mora gladiš
simítod végig a tenyereddel,
pogledavši utvarom prekriveno
belebámulva a látomásos
nebo u valovitim
felhős egekbe és hullámos
blondim slatkim vodama
szőke vizekben fürdeted meg
kupaš svoje prste i u tim trenucima
az ujjaidat és ilyenkor
svo to bogatsvo samo je Tvoje
mind e gazdagság csak a Tiéd
i samo na Tebe pada
és csak Terád hullik ilyenkor
svaki milozvučan halal i haram.
minden ízes áldás és átok.
Rajhenberg, 18. januar 1928.
Reichenberg, 1928. január 18
4
4
Brežuljci tvoga tela kožu na mom licu
Sok szerelmes éjszakán égették
tokom bezbroj zaljubljenih noći žarili
tested dombjai az arcom bőrét
i tokom bezbroj noći žario moje zapaljeno
és sok éjszakán égette gyulladt
lice osetljivu kožu tvoga tela...
arcom a tested érzékeny bőrét...
tad samo je to žarenje bilo, to
akkor csak ez az izzás volt, ez a
tamno veliko žarenje i da si daleko,
sötét nagy izzás és hogy messze vagy,
sad osećam i prigušen miris naše
most fojtott illatát is érzem a
ljubavi...
szerelmünknek...
noći su na jasmin mirisale,
jázmin illatuk volt az éjeknek,
i tvoje telo jasmina disala kao
a tested is jázmint lehelt, mint a
džbun sa belim cvećem u prolećnu
fehérvirágú bokrok, tavaszi
sparnu noć...
fülledt éjszakán...
ali prošli su, prošli su zadihani
de elmúlt, elmúltak a lihegő
poljupci čije pare sad znam
csókok, melyek párája most tudom,
jasmina disale i ako kasnije
hogy jázmint lehelt és hogyha később
u proleće tvoje telo taknuti
tavasszal érinteni akarom
želim ili tvoje usne ljubiti želim,
a tested, vagy csókolni akarom
samo svoju sećanjem ispunjenu
a szájad, csak egy fehér virágra
glavu na beli cvet treban nagnuti
kell hajtanom emlékező fejem
i miris džbuna trebam duboko
és egy bokor illatát kell mélyre
udahnuti i ponovo si tu i ponovo
szívnom és ujra itt vagy és ujra
grlim tvoje belo, valovito telo
megölelem fehér, dombos tested,
na kom je toliko puta odmarala
amelyen annyiszor pihent elfáradt,
moja umorna, sirota glava...
szegény, ejtett fejem...
Budimpešta, 24. decembar 1927.
Budapest, 1927. december 24
5
5
U to doba, posle svađa
Ilyenkor, így összeveszés után
tako si mi nova i tako si mi
oly új vagy nekem és még annyira
opet krasna
ujra szép
i sve opet ugledam na tebe,
és meglátok rajtad mindent ujra,
tvoje telo, muziku tela,
a testedet, a tested zenéjét,
pesmu koraka kako prema
és lépteid dalát, ahogy felém
meni koračaš na uglu sokaka...
jössz a kis ucca sarkán...
i usne su ti opet tako crvene
és szájad ujra oly piros és
i zubi opet tako sjajni,
a fogaid is ujra csillogók,
i ponovo se divim tvojim očima,
s a szemeid is ujra bámulom,
očima, koji su zorom poklada
a szemeid, amelyeket láttam
osmeh meni darovali
farsangi reggel felém kacagni
i vidim ih u kasnim jesenskim satima
és késő őszi estén, pilláin
na trepavicama titrajućim suzama
remegő könnyel
i vidim ih napola zatvoreno od užitka
és láttam a kéjtől félig lehunyva
sjati...
kifényesedni...
i sad ponovo vidim kako me tvoji oči zovu
és most ujra látom, hogy hív a szemed
i pesma tvoga tela poruku meni šalje,
és felém zenél várón a tested,
meni, koga nikad, nigde nisu čekali
felém, akit nem várnak és nem vártak
niti čekaju, ni ja ne čekam jer
soha, sehol és én sem várok, mert
jednom su me zvali a ja nisam krenuo i
egyszer hívtak és én nem mentem és
od onda kletva je na meni...
azóta megfogott egy átok...
Rajhenberg, 12. januar 1928.
Reichenberg, 1928. január 12
6.
6
Preko snežnih brežuljaka
Hóval borított fehér dombokon keresztül
noćima te pratio i u našim telima
kísértelek sok sok éjen át és egybefont
kroz spojenih ruku kružila toplina...
karunkon áradt széjjel testünkben a meleg...
svetlio sneg i kad smo se ljubiti
a hó világított és amikor megálltunk
zastali, ispod naših stopala crna mrlja
csókolózni, fekete folt maradt talpunk
ostala...
alatt...
Pa rascepali naše slepljene
Ilyenkor szétszakítottuk úgy összetapadt
usne, pogledali se i smrtno preplašenom
ajkainkat, egymásra néztünk és a szűz hó
suzom zasjao netaknut sneg
csillant meg halálos ijedtség könnyével
u našim sjajnim zaljubljenim očima...
befutott, szerelmesen fénylő szemeinkben...
Laganim koracima pošli dalje da sneg
Könnyű léptekkel suhantunk tovább, nehogy új
ne bi novim poljupcima rovali i ne bi
csókkal túrjuk fel a havat és kivirítson
rascvetala crna zemlja, strašilo svake ljubavi…
a fekete föld, minden szerelmeknek réme...
One noći su oblaci nečujno plovili,
Aznap éjjel a felhők hangtalanul suhantak,
onog dana na belim brežuljcima nisu se ljubili.
aznap a fehér dombokon nem csókolództak.
Rajhenberg, 15. novembar 1927.
Reichenberg, 1927. november 15
7
7
Braunkasto sjajan hleb Osmeha si grickala
A Mosolynak barnafényű kenyerét harapdáltad
zubima i od raspršenih mrvica
a fogaiddal és szerteszaladó morzsáiból
sjajne, ukusne, hitre Kugle grohota mesila
gyúrtál csillogó, szépszínű fürge Kacajgolyókat
dve velike usne napele se na caklini zuba, ali
két nagy ajkad megfeszült villogó fogaidon, de
joj
jaj
iz iskrivljenja već se rascvala naborano
görbüléséből már kivirágzott a Sírás bodros-
drvo Plača i iz sićušne pukotine kao
virágú fája és mintha egy kis repedésből vér
da je krv curila niz snežnobelog tela
szaladt volna végig a Kacagás kenyerének hó-
hleba od Osmeha i između zuba već
fehér testén és már fogaid közül is bodrosan
naborano tekla Plač omeđujući tvoje oči
szaladt ki a Sírás, felkúszva és pergő, remegő
drhtavim, ustreptalim pupoljcima suza,
könnybimbóival körülvirágozva szemeidet,
u čijem prozoru
amelyek ablakán
video
láttam
nabrekla maja Tuge sazreva.
érett a Bánat dagadó kovásza.
Rajhenberg, 16. juni 1928.
Reichenberg, 1928. június 16
8
8
Tokom grlenja
Ölelkezésünk közben
joj
jaj
otkinuo ti se đerdan od bisera
elszakadt a gyöngysorod
i
és
sjajni biseri poput kapi
mint könnycseppek peregtek
suza kotrljali na
sírva a forró párnák
borama vrućih
ráncain a csillogó
jastuka.
gyöngyök.
Vidi,
Lásd,
biseri su tako kotrljai
úgy peregtek a gyöngyök
kao koji put rosa kotrlja
ahogyan néha könnyek
na suzama pokrivenoj koži
között lihegő testünk
našeg zadihanog tela
bőrén pereg a harmat
opevajući mornu pesmu
elfáradt dalát zengve
na
egy
sećanje
ölelésre
jednog zagrljaja.
emlékezésnek.
Vidiš,
Látod,
nisi pazila i
nem vigyáztál és a
nakon poljubaca
szerelem gyöngye
otkinuo se
szakadt le rólad
đerdan ljubavi.
a csókok után.
Rajhenberg- Budimpešta, 3. juli 1928.
Reichenberg-Budapest, 1928. július 3
9
9
Ispružila si se juče ispred kamina
Nyujtóztál tegnap a kályha előtt
i haljinu brežuljci tvojih grudi
s melled dombjai feszítették
napeli kako naslanjajući se
a ruhát, ahogyan hátradőlve,
poluzatvorenim očima grejala
félig lehúnyt szemmel melengetted
tvoje lepe ruke na zidu kamina…
szép kezeidet a kályha falán...
svetlost vatre osvetlila
a tűz fénye megvilágította
tvoje noge i kralježnice ti
a lábaidat és ropogott a
prštale kao kad se mačka
hátad mint macskáé, amikor
ispred vatre ispruži i
elnyújtja testét a tűz előtt és
skrivenim kandžama baršunastih
bársonyos négy lábának elrejtett
nogu škripajući para
karmai csikorogva vájnak a
sjajan patos…
fényes padlóba...
i tvoje cipele škripale
a te cipőid is csikorogtak
jer i ti si mačka i volim
mert te is macska vagy és szeretem
nad tvojim grudima napetu
megcsókolni a melleid fölött
haljinu poljubiti preko koje
feszülő ruhát, melyen átárad
na me prelazi mišiće izazivajuća
felémnyújtózó testednek kába,
blažena toplina tvoga tela.
izomfeszítő, langyos melege.
Budimpešta, 28. decembar 1927.
Budapest, 1927. december 28
10
10
Svlačila se juče ispred prozora
Vetkőztél tegnap az ablak előtt
u prodirajućem ljubičastom svetlu
a beszürődő lila fényben
kikotali obrisi tvoje senke
kacagtak az árnyad vonalai
i smrznut, suzav srp meseca
és a megfagyott, könnyes holdsarló
poput sujevernog zlatnog šešira
babonás arany kalapként, remegőn
tvoju kosu drhtavo uvenčao…
koszorúzta meg a hajadat...
Čuješ, iza zida negde u susedstvu
Hallod, a fal mögül a szomszédban
gramafon neku staru, otužnu
valahol gramofon zenél egy régi
melodiju sa obale Volge svira
volgaparti, bús melódiát és
a vani sat ponoć otkucava…
az óra nyögi kinn az éjfelet...
Ostavi prozor, zlatan
Hagyd ott az ablakot, az aranyos
mesečast šešir, baci haljinu
holdas kalapot és dobd a ruhát
na nemu, crnu stolicu
a hallgató, fekete székre
i podari mi tvoju nagost.
és a meztelenséged add nekem.
Rajhenberg, 7. februar 1928.
Reichenberg, 1928. február 7
11
11
Ne volim te više,
Nem szeretlek már,
zemlja se pokrenula i sa neba zvezda pada,
megindult a föld és csillag hull az égről,
al ne zato jer je mesec pada zvezda,
de nem azért mert csilaghullás hava van,
nego i sa tvoga čela je pala jedna
hanem mert lehullott homlokodról is egy
tokom usamljenih noći tkana glorija:
annyi magányos éjjelen szőtt glória:
ljubavi,
a szerelmem,
nemoj se čuditi, evo više te ne volim
ne csodálkozz, látod nem szeretlek többé
i nebo plače,
és az ég is könnyezik,
pa i sad si se uplašila, kako ti je
ugy-e megijedtél most is, hogy ráhullott
između tvoje uplašene plavosti na lice
ijedt szőkeséged közt egy esőcsepp
kap kiše pala, ta samo kiša pada
az arcodra, pedig csak az eső esik
i poveruj da je kraj;
és hidd el hogy vége;
i tu ljubav i nebo oplakuje.
és ezt a szerelmet siratja az ég is.
Ne boj se,
Ne félj,
ispred mojih nogu samo jedan list pao
csak egy levél hullott a lábam elé, mint
kao što već i tvoja ljubav pada…
ahogy most már a szerelmed is lehull...
Vidi, naoblačilo se i kako pada kiša.
Nézd már, beborult és hogy esik az eső.
Rajhenberg, 7. novembar 1927.
Reichenberg, 1927. november 7
12
12
Bio sam lud za tvojim mirisom,
Az illatod bolondja voltam,
tako se sagnuo do tebe
úgy hajtottam hozzád a fejem,
kao zimi tuđim, mirisavim
mint télen illatos, idegen
vlažnim cvetovima koji
párás virágokhoz, amelyek
u japanskoj vazi titraju
japán vázában remegnek egy
na stolu jedne sobe u formiranju
alkonyuló szobának asztalán
i o letu priča njihov miris.
és az illatuk a nyárról mesél.
Tako pažljivo, tiho ljubio
Oly vigyázva, halkan csókoltam
tvoje usne da ti latice ne otpadaju
meg az ajkad, hogy szirmod ne hulljon
i dugo mi ostanu,
és sokáig megmaradj nekem,
al zalud, odleteo ti je miris
de hiába, az illatod elszállt
i sad sećajući se o bolnoj
és én egy régi parfőmnek fájó
uspomeni na jednog parfema
emlékét hegedülöm el most
pevam na listu papira.
emlékezőn a papiroson.
Rajhenberg, 21. februar 1928.
Reichenberg, 1928. február 21
13
13
Na vrat ti beli đerdan stavio
Fehér gyöngysort vettem a nyakadra
i kad si me zbog toga poljubila
és amikor megcsókoltál érte
ispred mene se pojavio
nekem szemem elé futott a pult
ponizan trgovac iza pulta
mögött gyöngyöket mutogató
kako hvaleći svoju robu
alázatos kereskedő, amint
pokazuje, nudi
árúit dicsérve kínálgatta
sjajne biserne ogrlice.
a szépencsillogó gyöngysorokat.
Ja sam tu malu belooku iza-
Én ezt a kis fehérszemüt válasz-
brao mada je bila i skuplja i lepša,
tottam, pedig volt drágább is, szebb is,
takva, kakvu bi ti zaslužila.
olyan, amilyent te érdemelnél.
I kad si me zbog toga poljubila,
És amikor megcsókoltál érte,
upitao, dal bi me strastvenije
eszembejutott, hogy vajjon jobban
grlila kad bi sjajnijom, lepšom
öleltél volna, hogyha csillogóbb,
ogrlicom sa većim biserima
szebb, nagyobbszemű gyöngyöt csavarok
kitio tvoj vrat…
szépséges díszül a nyakad köré...
Ti!
Te!
Ne meriš li vatru tvojih usni
Nem méred te ki gyöngyök árával
i krila cenom bisera…?
az ajkadnak és ölednek tüzét...?
Rajhenberg, 9. maj 1928.
Reichenberg, 1928. május 9
14
14
Rastali se.
Szakítottunk.
Ti si mi do zakrvljenosti ljubila usta
Te véresre csókoltad a számat
i zadihano molila da ostanem.
és lihegve kértél, hogy maradjak.
Neću ostati.
Nem maradok.
Molim te uđi a ja krenuću
Menj be szépen, én meg elindulok
među miljokazima u blatu.
a mérföldkövek között a sárban.
Šta gledaš?
Mit nézel?
Nakon snežnobelih noći
A hófehér éjek után ugy-e
ostalo je suzno, flekavo otapanje.
könnyező, foltos olvadás szakadt.
Čuješ?
Hallod?
U tankom drveću sad truli
A vézna fákban a nyarat
zimski sveci oplakuju leto.
siratják most korhadt, téli szentek.
Ne plači.
Ne sírj.
Naružiće ti suza oči
A könnytől csunya lesz a szemed
i ako plačeš ne mogu nastaviti.
és nem bírom folytatni, ha könnyezel.
Čuješ li?
Hallod-e?
Vetar huji niz padinu
Szél szánkázik zúgva a dombokon
a tu ispred tebe je naborano blato.
és itt te előtted fodros a sár.
Jesi li me shvatila?
Megértettél?
Blato. Blato i Mržnja je na dnu
Sár. Sár és Gyűlölet van az alján
svake velike, sjajne ljubavi.
minden csillogó, nagy szerelemnek.
Sad idi.
Most menj.
Osećam da te obožavam i mrzim
Érzem, hogy imádlak és gyűlöllek
i zbog toga te tu na cesti ostavljam.
és ezért most itthagylak az úton.
Milo moja.
Kedvesem.
Mnogo, mnogo te volim i ako
Nagyon, nagyon szeretlek és hogyha
se ponovo stretnemo, možda ću opet početi.
találkozunk, talán ujra kezdem.
Idi već.
Menj már.
Rajhenberg, 13. februar 1928.
Reichenberg, 1928. február 13