Juče nije padala. Danas već pada.

Tegnap nem esett. Ma már esik.

Juče oblaci tek su se

Tegnap még csak készülődtek

Spremali da isto kao mi

A felhők, hogy hozzánk hasonlóan

Koncem zime savladaju trnovitu padinu,

Megmásszák a tövises, télvégi domboldalt,

Ali bodlje su se u njih zakačile

Aztán beléjük akadtak a tüskék,

Kao juče u moj prst,

Mint tegnap az én ujjamba,

I u kaput i pocepali su ih.

Meg a kabátomba, és felszakították őket.

Kiša i oblaci nisu simboli,

Az eső és a felhők nem szimbólumok,

Ili alegorije, samo su činjenice kao

Vagy allegóriák, csak tények, mint

Padina, bodlja ili nas dva

A domboldal, a tüskék, vagy mi ketten,

I osim sebe i prolaska vremena

És nem példáznak semmit az

Ni na što ne ukazuju,

Idő múlásán és önmagukon kívül,

Ili, u našem slučaju, na nevidljive niti

Vagy, mint a mi esetünkben, az összetartozás

Uzajamne pripadnosti, koje me s tobom

Láthatatlan szálain kívül, amik úgy kötnek

Tako spajaju, kao gusti prodevci

Össze veled, ahogy az esőcseppek

Kapi kiše nebo i zemlju.

Sűrű öltései az eget a földdel.