Prijatelj iz školskih klupa na
Diákbarátom a harmincéves
tridesetoj godišnjici mature upita
iskolai találkozónkon meg-
koja mi je omiljena pesma,
kérdezte melyik a kedvenc versem,
a ja iz pristojnosti zucnuo,
én meg ott illedelmességből ki-
baš ona koju je u moju spomen
böktem, pont azt, amit valamikor
knjigu on upisao, on me je
ő írt az emlékkönyvembe, erre
s nevericom gledao, kao da se
értetlenül nézett rám, már-már
u meni razočarao, tvrdevši, pro-
csalódva bennem, állítva, hogy meg-
menio sam se, ta još nisam od-
változtam, hisz nem nőtt be még a fe-
rastao, dok je on isti ostao,
jem lágya, míg ő ugyanaz maradt,
pa sam ja mu postavio pitanje,
aztán hamarjában rákérdeztem,
dal mu je jasno zašto sam baš
tudja e miért választottam épp
tu pesmu izabrao, u svojoj zbunjenosti
ezt a verset, lányos zavarában
odgovorio je da nije vidovit.
azt felelte, nem lát a jövőbe.