Mojim roditeljima

Szüleimnek

“Kad bi kriknuo, iz redova anđela

ko bi me čuo...?

„Hogyha kiáltanék, ki hallana engem

Rajner Marija Rilke: Prva devinska elegija

az angyalok rendjéből…?”

Na lotu „bubamara“

Rainer Maria Rilke: Első duinói elégia

petaka

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)

sam dobila

ali moja radost

A „bubamara”

kratkog veka je bila,

lottón öt pénzt

jer danima i noćima

nyertem,

samo ste me iskušavali:

de nem lett tőle soká

ti oče moj dečačkog izgleda

jó a kedvem,

sa očima kumina,

odmah posle  prebolele

mert napra-éj

upale pluća

csak kísértettetek:

sa samosvesnim omehom

te köményszemű

u mornarskom odelu

kisfiú-apám,

skoro pedeset godina

tüdőgyulladásból

kasnije u kukovima

alighogy kikelve,

sa čavlima,

önhitt mosollyal,

ali ushićeno:

matróz-öltözetben,

more, more.

I ti, majko moja,

majd ötven évvel

lepotico Matulja

később, megszögelt

i leta šezdesetšeste

csípőddel,

miljenice

de egyre csak rajongva:

dvojezične matrone Voloske,

tenger, tenger.

statuo Leta,

u brocu si izlivena,

S te, anyám,

dok me je Sunce

Matulji szépe,

tek jedva, ako uopšte

és hatvanhat nyarán

opržilo.

kedvence az öreg Volosko

Juče sam već plivala –

kétnyelvű matrónáinak,

kao da ste vi

szobra a Nyárnak,

daleko odbačenih krila

bronzba öntve,

paru odavno

míg engem kínkeservesen

razdvojenih školjki,

fogott, ha megfogott

prodoran miris

a Nap.

vode po rusalki

zajedno sa mnom udisali.

Tegnap már úsztam –

„kad bi kriknula...“

mintha ti,

možda bi voda u vidu tihog

magát rég

„Non omnis moriar”-a odgovor dao.

kettétépő páros kagyló

Malinska, 26. jula 2010.

messzesodródott szárnyai,

velem szívtátok

volna be a víz

átható hableány-szagát.

„Hogyha kiáltanék…”

talán küldene választ a tenger,

halk „Non omnis moriar”-t.

Malinska, 2010. július 26-án