Bagremovi, vi u bašti

Ti ákácfák e kertben,

Stabla uspomena,

Ti szépemlékü fák,

Oh, kako je mome srcu

Amelyeken szivemnek

Draga vaša sena.

Oly drága minden ág.

Mila stabla, pozdravljena

Kedves fák, üdvezelve

I blažena bila,

És áldva legyetek.

Blagosiljam i tu ruku

Áldom még azt is, aki

Što vas zasadila.

Titeket ültetett.

Nek vas blagoslov rose,

Harmatnak s napsugárnak

I sunca, u zori,

Áldása rajtatok,

Od radosnog ptičjeg poja

Vidám dalosmadártól

Nek se grana ori.

Reszkessen ágatok.

Nek proleće večno živi

Örök tavasz lakozzék

Sred grana zelenih –

Zöld fürteiteken,

Nek vam žiće bude lepo

Hogy éltetek, miként az

Ko što je i meni.

Enyém, oly szép legyen.

Tu prvi put videh svoju

Itt láttam én először

Golubicu mladu,

Kedves galambomat,

Tu je videh, pod bagremom,

Itt láttam őt először

Gde sedi u hladu.

Ez ákácfák alatt.

Sedela je ispod granja,

Itt űlt e lombok alján,

Meni preko puta,

Itt űlt szemközt velem,

Tu ljubav iz njenog oka

Itten röpült szeméből

U grud mi doluta.

Szivembe szerelem.

Još znam, kako ne bih znao,

Tudom még, hogyne tudnám?

Mada davno beše,

Habár régen vala,

Čas kad ljubavne se zore

Az órát, hol kigyúladt

Divno zarudeše.

Szerelmem hajnala.

Kakva zora! još nikada

Ez volt a hajnal! ilyen

Takvog uresa

Nem ékesíte még

Nemaste, vi beskonačna,

Téged, te véghetetlen,

Prastara nebesa.

Te régteremtett ég.

Ta je zora izbledela,

Letűnt immár e hajnal,

Podne će da mine,

Megértem a delet,

Možda manje romantično,

S ez tán nem oly regényes,

Al s više topline.

De sokkal melegebb.

Kada li će doći sumrak

Mikor jön majd az alkony,

Ljubavi i nada,

Szerelmem alkonya?

Od tog ne strahuj nikad

Ettől ne félj, szivemnek

O, ljubljena draga!

Imádott asszonya!

Biće kasno, ako sumrak

Eljő ez is, de későn;

Doći bi nam hteo,

Azért jő majd, ha jő,

Doći će tek da nam satka

Hogy légyen arcainkon

Pokrov, zlatnobeo.

Szép arany szemfedő.

A kad nas u zemlju stave

S a földbe ha letesznek,

Ko zvezda će moći

Majd csillag képiben

Da obasja naš grob zelen

Ragyog le zöld sirunkra

U toj plavoj noći.

Sötétkék éjeken.

Nagykároly, 1848. október 22.