Az Oroszlán jegyében

U znaku Lava

születtünk mindketten,

smo se rodili oboje,

amikor aszalódik a fű a sírokon,

kad se na grobovima trava suši

és a madarak pilledten dadognak,

i ptice mucajući glasaju,

a sár varangyokkal kipattog,

kal u kraste ispuca

mint a hülyék lágy arca,

kao meko lice kretena,

s a folyóban annyi hal feszül,

a u rekama ribe se toliko napinju

hogy uszonyos fodra a mezőkre kicsap,

da livade perjasti valovi vlaže,

s este zuhog a tűzbogár,

polja navečer

hogy egy tábla fénnyé áll össze a tér,

svici u jedinstvenu buktinju pretvore,

s hörögve kúszik a gyöngypikkely-hüllő, a Tejút

gmaz sjajnih krljušti, Kumova Slama, hropćući puzi

a fülledt föld felett,

nad zagušljivom zemljom,

s a csillagok

a zvezde

rakásra hányt peték

nagomilana su jaja

a boldog űrben,

u sretnom svemiru

s a hold is akkora,

i mesec je toliki

hogy az már kimondhatatlan,

da je to već neizrecivo,

s a napraforgók árnyéka töményebb,

a senke suncokreta su gušće

mint a feketemárvány Krisztusfejek.

od crnih mramornih glava Hrista.

Az Oroszlán jegyében

U znaku Lava

a nyár villámkoronája: szerelmünk.

letnji venac gromova: naša je ljubav.

A tücskök óriás fekete trombiták

Ogromne crne trube zriču

és, mint az ökrök a sáskák.

gorostasnih cikada.

Az ég elborult,

Naoblačilo se,

a kő-lombos magasság

visine kamenih krošnji

zizeget tűz-ágaival,

vatrenim granama šušte,

csattogott az ég arany-fogsora,

škljocaju zlatna zubala neba,

tépett dühöngő arany-metszőfoga

besni, zlatni očnjaci trgaju

fát, barmot, embert,

šumu, marvu, čoveka,

a kazlak robbanva égtek,

stogovi u vatri grokću,

s dörgött a láng piros pamatban,

kao dahtanje bika u mrazu jaspisa

mint a cella fuvallata,

kao uzdah sužnja

mint bikák fujtatása jáspis-hidegben,

grmi plamen na užarenoj sofi

s ömlött, mint a próféta-átok

i kao kletva proroka proleva se

a tűz, a víz, a jég,

vatra, voda i led,

a folyók medrükből zihálva kimásztak,

reke se besno klone svojih korita,

s lovak fúltak be füstölgő orrlikakkal

zadimljenih nozdrva konji se guše

a tántorgó fekete áradatba,

u teturanju crne bujice,

s falvakat vert pocsékká

zaseoci razrušeni

kénes könnycseppje a nyárnak,

sumpornim suzama leta,

a hegyekről vér folyt alvadt cafatokkal,

u zgrušanim dronjcima teče krv sa brda,

vér verte ki a tőkét,

izbija na čokotima,

csontokra vedlett a szőlő

grožđe do kostiju ogolelo,

s holt madár, gyík és hangya

i ptica, gušter i mrav mrtvi

hevert nyálkás tövében,

leže uz sluzavo korenje,

s a földre borulva feküdt a csősz,

srušen, na zemlji leži lugar

a megvénült ég kihullott fogai alatt,

ispod ispalih zuba ostarelog leta

s a csontváz-világ

i kostur-svet

derékig állt a könnyező jégben.

do struka stoji u suznom ledu.

Az Oroszlán jegyében

U znaku Lava

fogunk meghalni majd?

ćemo i umreti?

Együtt és nem magányosan,

Zajedno, a ne usamljeno,

s akkor egy percre a Mindenség megáll,

i onda na trenutak zastaje Svemir

és bénult arccal motyog az égre

i skamenjenim licem mrmlja prema nebu

e penész-bolygó árva lakója,

samotnik te memljive planete,

megfagy a lombok zöld beszéde,

mrzne zeleni govor lišća,

a vadak az erdőből tolongva kifutnak,

zveri panično beže iz šume,

csatakos szüggyel makogva megállnak,

kaljavim bedrima mucajući zastaju,

fácán és róka, sas és szarvasbika,

fazan i lisica, orao i jelen,

farkas és harkály együtt sírnak.

vuk i detlić zajedno plaču.

E tenger bálnát, fókát, polipot okád a holdra,

To more kita, tuljana, polipa bljuje na mesec,

a tűzhányóknak tüdővésze lesz

krateri jektiku dobijaju

és dühös üstökösök nyargalásznak,

i besne komete jure

mint megbomlott agy gondolatai,

kao misli poremećenog uma

szikrázó lényüket a semmibe cibálva,

vukući vlastita neobuzdana bića u ništa,

mert hiába gyömködné a nyelv anyagába,

jer zalud bi to gomilao u materiju jezika

mint hullamosó a holtat halotti ruhába.

kao mrtvozornik mrtvaca u samrtno odelo.

Mert ezt már nem lehet kimondani.

Jer to već izgovoriti se ne da.