Bebújok az ágyba. Lehunyom a szemem.

Uvlačim se u krevet. Sklapam oči.

Azt est kormos arca mosolyog rám.

Garavim licem mi se smeška veče.

Felhúzom állig a takarót.

Skroz se zagrnem ćebetom.

Kész vagyok, várlak, édesapám.

Spremna sam, čekam te, oče.

Gyere, ülj le az ágyam szélén

Dođi, sedi na moj krevet

Vedd két kezedbe kezemet,

Obavij mi ruke,

Adj egy csókot a homlokomra

Poljubi čelo

És beszélgessünk egy keveset.

I popričajmo malo.

Tíz éve már csak így beszélünk,

Već deset godina tako pričamo,

Hangok nélkül és szótlanul.

Bez glasova nemo.

Te mégis érted, amit én mondok,

Ipak ti razumeš tu priču koja

Ami e lelkemen átvonul.

Kroz moju dušu prelazi smerno.

Amikor elmentél, gyermek voltam,

Dete sam bila kad si otišao,

Az iskolába se jártam még,

Nisam još ni u školu išla,

Egy május nap volt, hűvös, esős,

Maj je bio, hladan, kišni dan

Mikor magához vett az ég.

Kad te je smrt sustigla.

Engem bátyámmal elvittek otthonról,

Mene i starijeg brata su odveli od kuće,

Anyuka mély feketébe öltözött,

Mama je u dubokom crnilu bila,

Este halványan súgta fülünkbe:

Uveče jedva čujno je rekla:

Apuka nagyon messze költözött.

Odselio se tata, prihvatila ga je daljina.

A temetésen emberek tolongtak

Na sahrani gurnjava nepoznatih

S én szorongtam a rokonok között.

A ja sam se uz rođake priljubila.

Akkor még nem tudtam mit jelent:

Tada još nisam znala šta znači:

Apuka nagyon messze költözött.

Odselio se tata, prihvatila ga je daljina.

De este, amikor lefeküdtem,

Ali uveče, kad sam legla,

Pár szót tákoltam össze imámnak:

Sastavila sam nekakvu molitvu:

Uram, édes jó Istenem,

Gospode, dragi moj Bože,

Adj békés nyugalmat az édesapámnak.

Obezbedi mom ocu blaženu tišinu.

Tán Isten megadta néked a békét,

Valjda ti je Bog dao mir za što sam

Amit gyerekszám annyiszor kért,

Još kao dete toliko puta molila,

De én gyakorta zaklattalak.

Ali često sam te uznemiravala.

Ugye nem haragszol hívásomért.

Jel da se ne ljutiš zbog mojih poziva.

Ha gyermekszívemet bántalom érte,

Ako povredu mog detinjastog srca

Mit nem tudtam élőknek elmondani,

Nisam se usudila živima ispričati,

Olyan jól esett tehozzád bújni,

Kod tebe sam našla utočište

És minden fájdalmat kiontani.

Dušu sam mogla olakšati.

Ha örömöm volt, ujjongó, boldog,

Ako je bilo radosti, zanesen, pomaman,

Mit szavakká formálni alig lehet,

Što se nije moglo rečima uobličiti,

Olyan édes volt elújságolni

Prijalo mi je što sam sve

És mindent megbeszélni veled.

S tobom mogla podeliti.

Apám, Te mindig olyan jó voltál,

Oče moj, uvek si tako dobar bio,

Hívó szavamra hozzám leszálltál,

Na moje pozive uvek si se odazvao,

Nehéz utakon kísértél engem,

Na mom trnovitom putu u svagdašnjim

Küzdelmeimben mellettem álltál.

Borbama pored mene si stajao.

Köszönöm néked százszor, ezerszer.

Zahvaljujem ti se hiljadu puta.

De most már búcsúzzunk, késő lett, lám,

Već je kasno, oprostimo se,

És holnap reggel korán kelek fel.

Sutra rano ustajem.

Jó éjszakát hát, édesapám.

Pa laku noć, oče.

Budapest, 1937. május

Budimpešta, maj 1937.