1. Ha mellénk ülnél
1. Ako bi pored nas sela
Ha mellém ülnél, mint a kisdedek,
Ako bi poput detenceta pored mene sela,
megtudhatnád, miért sietek
saznala bi, zašto žurim
kimondani bárhogyan a szót:
bilo kako izgovoriti reč:
a Gyermeket az élni akarót.
Deteta željnog života.
az éltetőt, a mindég kérdezőt,
poživioca , neprestanog zapitkivača,
a belénk ütő, folyton kétkedőt,
u nas stalno prisutnog oklevaoca,
ki érteni és félteni is képes,
ko je sposoban i shvatiti i strepiti,
ki nem rohan fel első istenéhez
ko neće odmah do svog boga juriti
bepörölni a nyugtalan apát,
da nemirnog oca utuži,
hogy miért nincs
zbog čega nema
hogy miért adta át
zašto je predao
a játék-jogot,
pravo na igru
ami megillet,
što mu pripada,
hogy mért vagyok felnőttel telített
što sam samo odrasla osoba
futóbolond egy rejtelem után
ludi trkač za nekom utvarom
minden este
svako veče
és minden délután
i svakog popodneva
innen határon és azon túl se...
s ove strane granice a ni iza...
Álmok határa nincsen úgyse.
Snovi su ionako bez granica.
Aludj kis Öreg
Snivaj Mališane
s telepedj mellénk,
smesti se pored nas, tu,
álmok cumiznak
snovi na snenim grudima
anyád réveteg mellén.
tvoje majke dudlaju.
2. Sínpárok végén
2. Na kraju tračnice
mikor a vérsejt holtfáradt már
kad su već krvne ćelije mrtvo umorne
s az éjszaka is vágánya végét járja
i noć je na kraju svojih tračnica
nem kell a józanító zsámoly
ne treba podnožje za otrežnjenje
nincs szükség utazó mózeskosárra
nema potrebe za korpom za nošenje beba
hol felsírhat egy abbamaradt mondat
gde bi prelomljena rečenica zaplakala
sípjele be se futott
nije stigao zvižduk voza
gyermekkor-vonatodnak
iz tvog detinjstva
(Kolozsvár, 1985)
(Kluž, 1985.)
3. Várakozás
3. Čekanje
Nézd, négylépés-szobánkban minden
Gledaj, u našoj sobi veličine četiri koraka
- ha elfáradva térsz meg - veled bágyadt...
– kad morno stižeš – sve s tobom se odmara...
Mért megálmodni balladásan is
Što i zloslutno zamisliti plačljiv
a helye-nincsen síró nyírfaágyat?
krevet od breze kojem mesta nema?
Pedig férfi-tűzzel óvom tested
A vatrom muškarca čuvam ti telo
pólyájában fiunkat... Te is félted...
i u pelenama našeg sina... I ti ga štitiš...
Vagy féltenéd, mint égre szomjas fák
Ili bi ga štitila kao drvo koji za nebom žudi
vihar láttán a növő csemetéket. -
kad tokom oluje rastuće potomke vidi. –
De tátong udvarunk. Suta. Némán
Al zjapi naše dvorište. Trom je. Nemo
hemzsegi be száz megálmodott játék.
vrve u njemu zamišljene igračke.
Mi egymásba nézünk várva, vádolón:
U isčekivanju, optužujući jedan drugog gledamo:
utak, melyeken senki se járt még.
ceste na kojima još niko nije hodao.
(Torda, 1970)
(Turda, 1970.)