P. Z.-nak
P. Z.-u
Hét esztendeig függtem, mint egy megbűvölt bogár,
Poput očaranog insekta, sedam godina sam visila
mondataid ökörnyálán,
na jesenjoj svili tvojih rečnica,
és szívtam a bodza, a jázmin, a páfrány
i poznat miris zove, jasmina i paprata
másoktól ismert jószagát.
putem drugih sam udisala.
Olykor azt hittem: én vagyok a jázmin.
Koji put sam verovala: ja sam jasmin.
Hét esztendeig voltam jázmin, tiszafa;
Sedam godina sam bila jasmin, tis;
egy képzelt patakpart felett
vazdušni koren sam nad zamišljenom
eresztettem léggyökeret
obalom potoka pustila
s azt hittem, erős a gyökér,
i verovala, koren je jak,
azt hittem, hogy a földig ér.
mislila sam, zemlju dotiče.
Hét esztendeig volt erős gyökerem,
Koren mi je sedam godina bio jak,
nem-vándorló, röghözkötött, onnan nyújtózkodó
staložen, za grudvu vezan, od tamo se proteže
kis lélek-dzsungel, kuszaságában is idetartozó,
mala džungla duše, i u svojoj zamršenosti ovde pripada,
szélben is moccanatlan.
i u vetru nepomičan.
Hét esztendeig hozott híreket a szél
Sedam godina je nosio vetar vesti
rokonokról, pusztán, szőlőhegyek között,
o rodbini, na pustaru, među vinograde,
dombhajlatokban lassan munkálkodó,
na grebenu brežuljaka sporo delujućim,
sípfaragó, nyájterelő, üllőre verő
sviraljku rezbarećim, stado terajućim
csontok mozdulatáról,
pomicanjima kostiju,
hét esztendeig enyém volt az a két karral átfogható
sedam godina ta sa dve ruke dohvatljiva neznatna
kicsi távol, és nemcsak statisztikai adat
udaljenost moja je bila, i da sam se tu rodila
volt, hogy itt születtem, de jóvoltodból
nije tek statistički podatak bio, zahvaljujući tebi
valóság,
stvarnost je,
hét esztendeig valóság volt, hogy nem kell fizetnem,
da ne trebam platiti za ono što sam svojim bićem platila,
amiért puszta létemmel megfizettem,
sedam godina stvarnost je bila
és tudtam: nincs többé az a hatóság,
i znala sam: nema više te sile
mely kidobhasson,
koja bi me izbacila,
ettől a földtől megint elvitasson.
sa te grude ponovo odvojila.
Most merre vagy? Hét esztendő után
Gde si sad? Nakon sedam godina
sehol se lellek – szavaid itt-ott megcsillanva úsznak
nigde te ne nalazim – tvoje reči koji put iz jeseni u proleće
őszből tavaszba
ozareno plove
s te már nem váltod őket igazra,
a ti više ih u istinu ne pretvaraš,
csak a föld az, ami a helyén maradt.
tek je zemlja ta, koja je na mestu ostala.
Csak ez a föld, meg én. S mostmár tudom
Samo ta zemlja i ja. I sad već znam,
hét esztendő után,
nakon sedam godina
hogy csontommal harmadszor végképp elnyerem –
da ću svojim kostima treći put konačno osvojiti –
de köszönöm,
ali zahvaljujem se
hogy előbb te adtad nekem e földet.
što tu zemlju pre ti si mi dao.
Áldó négy ujjam ott tartom fölötted
Budeš li se na pragu krčme kotrljao blagodetno
mikor átbuksz a kocsmaküszöbön.
četiri svojih prstiju nad tobom ću držati.
1962
1962