„Láttunk már téged itt bolyongani; ösvényről-ösvényre kóborol

„Videli smo te već ovde lutati; od staze do staze skita ti

kíváncsiságod. Mintha bele akarnád rágni magad a sziklákba és

znatiželja. Kao da želiš sebe u stene i zemlju utisnuti

a földbe (ami miatt kinyilvánítottátok, hogy lakhatók vagyunk.)

(razlog je to što je objavljeno, postali smo podesni za stanovanje.)

Nem igazán fontos: ember, masztodon, a legelső partra kúszó

Nije bitno: čovek, mastodont, prvi vodozemac koji na obalu smera;

kétéltű; ez egyremegy. Bámultunk mi már más csillagtekét, mint

sasvim je svejedno. Već smo mi buljili u druga sazvežđa u odnosu na to

ami most tündököl.

što sada sjaji.

Ismerünk tehát. Megjelentünk az Álomban; legalábbis te hiszel

ebben. Mondjuk, hogy ez kötelez minket; mindazonáltal kevéssé

Dakle poznajemo te. Pojavili smo se u Snu; bar ti u to veruješ.

bizonyos, hogy hasznodra lehetünk. Sokáig hittük: amit belőlünk

Smatramo, to nas obavezuje; ali manje je izvesno da ćemo biti

raktok, súgva megtaníthat a hallgatag figyelemre, túl az emberin.

i korisni. Dugo smo verovali: što se od nas stvara, šapatom uči

Csakhogy: minden generációtok, amit számbavehettek, nekünk a

na tihu pažnju, iznad ljudskog. Međutim: svaka vaša generecija,

pillanatnál is kevesebb; nem tudunk e létezésbe nyúlni. Fedeletek

koju možete uzeti u obzir nama je neznatnija od trenutka;

avagy sírotok lehetünk - -

nismo sposobni prodreti u to postojanje. Vaši smo

A holtak szava kering bennünk; talán ez az, ami téged elhozott ide

krovovi ili grobovi - -

s majdan végleg elűz.

A kő nektek mindig kemény vagy túl puha; szórakoztató, hogy

Reči pokojnika kola u nama; verovatno to je ono što te je doveo ovamo

képesek vagytok porrá zúzni minket. Ilyenkor úgy látjuk: munkátok

i na kraju će i konačno oterati.

– valamiképpen – boldogabbá tesz titeket; ha így van, így legyen.

Ne feledjétek: ami hatalmatokban áll, úgy veszik emlékezetünkbe,

Vama je kamen uvek ili pretvrd ili premekan; zabavno je da ste

mint az emberiben az azelőtt, mikor a föld kietlen és puszta vala.

sposobni nas u prah pretvoriti. U tim trenutcima smatramo: posao

Nem volt semmi, csak a mi figyelmünk. Válaszolni neked is csak

vas – na neki način – čini sretnim; ako je tako, neka bude tako.

így tudunk: lassú változatokban, hasonlataidban, amiket közrefog

– mint e szigetet – az állandó Tenger; mi éreztük első hullámait.

Nemojte zaboraviti: to što je u vašoj moći, tako isčezava u našem pamćenju

Akármi áll előtted, se félteni, se gátolni nem fogunk. Nem jobb és

kao u ljudskom praprošlost kad je još zemlja bi golet i pustara.

nem rosszabb semmi; hidd el, az Életet megnevezni több minden

Nije bilo ništa sem naše pažnje. I tebi samo tako znamo odgovoriti:

csodánál. Szétnyílnak a visszhangok: ez is a tiéd. Meghökkentő,

u postepenim promenama, usporedbama – koje je poput ostrva –

mekkora bennetek az álom; repültök; hatalmas útnak gondoljátok

optočio postojano More; mi smo osećali prve valove.

a jövendőt. Ezért oly iszonyú a sorsotokra vert idő. Ott van ez is

látomásaidban: érezzük és látjuk, mikor rajtunk elheversz.

Bilo šta je pred vama, mi vas nećemo ni čuvati ni kočiti. Ništa nije

Akár irigyelhetnénk is képzeletedért, vagy azért: úgy fogadod a

bolji niti lošiji; u to budi siguran, osloviti Život je veličansvenije

Sorsot, mintha nem volna. Előttünk viszont ott állnak a teremtésbe

od svakog čuda. Otvaraju se odjeci; i to je tvoje. Zapanjujuće je koliki

már belefáradt és a még meg-nem-formált univerzumok, amik majd

je u vama san; lebdite; smatrate da je budućnost ogromna pustolivina.

– egyszer – megint mi leszünk.Végül, mint mindent, körülérnek az

Zato je tako užasan na vas odmereno vreme. I to je u vašim priviđenjima:

Eredet lélegzetvételei; egymásba-fordulnak távolságaink.

osećamo i vidimo, kad na nas prilegneš.

Elengedni így az Élőket: a halhatatlanság talán ez. Mielőtt még

bekövetkezik a Vég, számtalanszor megérintjük egymást.

Mogli bi biti i zavidni zbog tvoje sanjarije ili zato: prihvataš svoju

Másként és ugyanúgy.”

Sudbu kao da ne postoji. Pred nama su pak univerze koji su se

umorili u stvaranju ili još formirani nisu, kakvi ćemo i mi biti

– jednom – opet. Na kraju, kao inače sve, okružit će nas uzdisaji

Izvora; stapat će se naši udaljenosti.

Pustit tako Žive: možda je to besmrtnost. Pre no što nas

sustigne Kraj, bezbroj puta se dodirujemo.

Drukčije i na isti način.”