És majd besüpped az ég,

I nebo se skoro stropošta,

megroskad, összetöpped,

ruši se, rastura

s mint elhagyott sírokon,

i kao na napuštenim grobovima

elgazosodik a földön az éj.

noć na zemlji u korov se pretvara.

Csönd lesz, és mégsem lesz csönd ez,

Biće tišina, ipak to nije tišina

mert nem lesz, mi mérje a csöndet,

jer tišinu nema šta da meri,

csak zajtalan némaság, arcbafagyott lehelet, csönd.

samo je bezglasna muk, u lice smrznut dah, tišina.

Hol lesz akkor barátom a porhadt

Prijatelju pa gde će biti mir

temetők nyugalma, lesz-e ember,

rahlih groblja, među stablima

síró nénike a fák közt, mekegő

biće li čoveka, uplakane starice,

kikötött kecske, béklyózott bárány a fűben?

u travi privezane koze, okovanog jagnjeta?

Lesznek-e méhek?

Biće li pčela?

Lesz-e még valaki – ember – ki a bomlást

Biće li nekoga – čoveka – ko raspad

elmúlássá szelídíti?

prolazom vara?

Csak csönd lesz, csönd, s a csöndben

Biće samo tišina, tišina i u tišini

Döglegyek, keselyűk, hollók

Strvožderci, strvinari, vrane

– zajtalan keringő bolygók –

– bešumno kružeće planete –

a Föld felett.

iznad Zemlje.