Szeretlek. Nincs rá szó, nincs mozdulat.

Volim te. Reč, pokret izraziti ne zna.

A rémülettől görcsösen szeretlek.

U strahu zgrčena ljubav te slavi.

Elsorolom, hányféle iszonyat

Samo gledam koliko užasa vreba

vár rám és rád, már arcunkba merednek.

priliku da nas crninom preplavi.

Csak sorolom, csak számolom naponta,

Svakodnevno ih zbrajam i ređam,

hörögtető álomból riadok,

zastrašujući snovi me bude,

készülődöm még iszonyúbb koromra,

za još strašnija razdoblja se spremam

simogatom sovány, meleg karod –

držeći tvoje tople, krhke ruke –

Kint söröztünk az aquincumi kertben,

U vrtu Akvinkuma pivo smo pili,

réteges emlék, gyönge, őszi ég,

bleda uspomena jesenjeg neba,

elmotyogtam egy gyerekkori versem:

neku dečju pesmu smo govorili:

„Sárgult a lomb, de nem hullott le még”,

„Žuti se list, al’ još krasi drveta,“

sárgul a lomb és minden perc utolsó,

žuti se list i svaki tren je zadnji,

illir táncosnő köldökét riszálja,

ilirska plesačica kukove trese,

a gyom között latin szabásu korsó,

latinski krčag se krije u travi,

biciklit hirdet kétméternyi tábla,

ogroman stub reklamom se razmeće,

langyos a lég, a füst is tündököl,

u klonulom vremenu i dim sjaji,

a vonaton szöllő-szagú kosár,

na vozu mirisom grožđa puna košara,

a sűrű illat hajunkra ömöl,

gusta zrelost i naša bića ozari,

csordultig érett, s szétbuggyant a nyár –

u vazduhu prezrelost raspuknutog leta vlada –

Hét esztendeje szeretlek, szerelmem,

Sedam godina te volim, ljubavi,

fordíts egyet a Göncöl-szekeren

Velika kola konačno okreni

szólj a világnak, mondd, hogy lehetetlen –

reci svetu, nemoguće je, kaži –

s maradj velem.

i ostani.

1946-1957