Rózsám, be jó párnák lennének a te érő melleid

Ružo moja, tvoje dozrevajuće grudi bile bi krasni jastuci

az én kenyértelen gondjaim alá!

za moje praznoruke gajle!

(S ő szemérmesen nevetett.)

(I ona se čedno smejala.)

Galambom, be szép árboc lenne a te pávás derekad

Golubico moja, tvoj paunast struk bio bi krasan jarbol

az én süllyedező gerincem mellé!

na mom ustalasanom kičmenom stubu!

(S ő nevetve megperdült a sarkán.)

(I ona se smejajući vrtila na petima.)

Kedvesem, be szépnek mutatnák a te hetyke combjaid

Milo moja, tvoje drske butine bi u svojoj lepoti pokazale

az én furulyás lábszárcsontjaimat!

moje frulaste kosti potkolenice!

(S ő, mintha meggyulladt volna a nevetéstől.)

(I ona kao da se zapalila od smeha.)

Szívem, piros rokolyád, be szép lenne a bokor alatt

Srce moje, tvoja crvena raša pod grmom krasna bi bila

az én ágyazó karomon fekete napszálltáig!

na mojim nameštenim rukama do sumraka!

(S őtet térdre csiklandozta a nevetés.)

(I nju je smeh na kolena škakiljala.)

Egyetlenem, be szép is lenne a te termő asszonyságod

Jedino moja, tvoja plodna ženstvenost zanosna bi bila

az én özvegy, hebehurgya életem mellett!

pored mog udovog, brzopletog života!

(S ő csak nevetett, már harapósan nevetett.)

(I ona se samo smejala, ujedljivo smejala.)

Aztán:

Zatim:

szürke ködmönben egyedül ment át a mezőn,

u sivom kožuhu sama je išla preko livade,

s én kigombolt gallérral nótát fütyürésztem a dombon.

a ja u raskopčanoj košulji na brežuljku vedro zviždao.