A szűzen-fogant s szűzen-kínhalált-halt
Nevino-začetom i nevino-na-krstu-umrlom
fájdalmas istenfiának
božjem sinu bolnom
e siralomvölgyében mi mást is hihettek,
u toj dolini plača šta su drugo mogli verovati
az örömükben megfélemlítettek,
u radosti zastrašeni
mikor gyötrelmes napjaik után az éjben
kad iznenada nakon patničkih dana na njihovu noć
rájuktört ez az érthetetlen Éden, –
neshvatljivi raj se sručio –
minthogy a Sátán
nego da sotona
lovagol gerincük megbokrosodott paripáján,
jaši na podivljalom konju njihovih kičmi,
s aki gyönyört hal, szügyében hegyével a férfi nyilának,
i ona koja sa vrhom strele muškarca
s csak annál szilajabb létre támad,
u nedrima u užitku umire
bűn szörnye az asszonyi állat?
još razuzdanije se svesti,
Mit is hihettek,
zar užas greha iz ženke izvire?
míg súgták fulladozva: szeretlek,
Šta su mogli verovati
s henteregve a selymen vagy a szalmán,
oni, koji su: volim te, gušeći šaputali,
ajkukon más, iszonyúbb-édes szó is kiszaladt tán,
i kotrljajući se na svili ili slami
akikből a reggel szent áhitatot fakasztott,
možda su i slatko-strašnije reči izgovarali
Ave Maria gracia plena…,
dok ih je jutarnja rosa na molitvu nagnala
s mégis csak az éj, a
Ave Maria gratia plena…
kárhozott hozott rájuk malasztot, –
ipak samo prokleta,
mit is hihettek, élve e mindenestül-a-rosszra-teremtve-lenni-
crna noć im je milost donela –
látszott
šta su mogli verovati
világot,
u tom kao-da-je-u-celosti-na-zlo-stvorenom
ahol össze nem illett egymással sehogy, sohase
svetu,
a vágy meg a törvény, a tett s az ige:
gde jedno uz drugo nikad, nigde nisu pristajali
mi is illeszthetné össze a testüket ily félelmes-pontos-gyönyörűn,
želja i zakon, delo i propoved:
ha nem a Bűn?
tela šta bi moglo vezati tako
Te is, ha kérded,
divno-strašno-tačno
ma is, ha nem érted,
ako ne Greh?
ha egy pillanatra a mindenséget
Ako i pitaš,
énbelőlem kiszakadni, temagadba-szakadni érzed,
ako danas i ne priznaš
s ha utána lassan kiválik körülöttünk a kettőnkön-kívüli élet:
kad na trenutak tako osećaš
pohár az asztalon, fény a poháron, ablak,
iz mene se čupa
ablakon túl a hajnali járat –
a u tebi se prolama vasiona,
nem ránt-e magához karja valami testetlen aggálynak,
i posle polagano se izdvaja
nem az egyistennek, a kétmilliárdnak,
život što je izvan nas:
az emberfiának
pehar na stolu, svetlost na peharu
keresztje nem nyúl-e utánad?
prozor, iza prozora praskozorje, –
Mintha felszaggatnám az ereidet,
neće li te prigrabiti
mintha én lennék gyümölcsös húsodban az ágas ideg,
ruke neke bestelesne zebnje,
mintha újra egysejtűvé egyszerűsödnék bennünk
ne od jednog boga, od dvemilijarde,
a százrétü szövet.
krst sina čovečjeg
De minek?
neće li te dotaknuti?
Ketten
Kao da ti ja cepam krvne sudove,
egymássá-teljesedetten
kao da ja pletem razgranate nervne čvorove
(a végzetben-e? vagy csak az élvezetben?
u tvom plodnom mesu,
párzásban? kétségbeesésben? valamiben, aminek neve hiányzik?)
kao da se u nama ponovo
beteljesítünk-e valami mást is?
u jednu ćeliju pojednostavljuje mnogoslojno tkivo.
Van-e közös Térítő a naprendszerekben
Ali zašto?
hasadtól az Aldebaránig?
Nas dvoje
És vissza?
ispunjujući se u celinu
Van-e, ami a távolságot kiszorítsa,
(u sudbini? ili samo u užitku?
mint összetapadt bőrünk közül a levegőt,
u parenju? očajavanju?
a vágy meg a törvény, a tett s az ige között?
u nečemu što je bez imena?)
Tested meg a sár között, mely a katona iszonyú szeretője?
nadopunjujemo li i nešo drugo?
A mozdulat között, amivel fejed a vállamra dől le,
Ima li zajedničke Obrtnice u sistemu galaksija
s aközött, amivel a magány hideg kulcscsontjára tapadnak?
od trbuha do Aldebarana?
A szó közt, melyet az ajknak a hangtalan ajk ad,
I nazad?
s a vezényszó közt, amelyre, orvul fölébük repülve, kioldják
Postoji li nešto, što će istisnuti daljinu
a bombát?
poput vazduha između naših slepljenih tela,
Többek
između želje i zakona, dela i propovedi?
leszünk-e rendhagyó alapműveletében a gyönyörnek,
Između tela i blata
a mámoros összeadásban,
šta je užasna ljubavnica vojnika?
ahol a kettőből egy lesz (hódításban-e? meghódolásban?) –
Između pokreta
vagy kevesebbek?
s kojim glavu mi na rame spuštaš
Vagy semmit se keressek
i nečega, s čime se
azon a túlon túl, ami a testem, a tested?
na hladnu ključnu kost samoća lepi?
Szerelem, aki voltál,
Između reči
valláselőtti hitek katakombáiban misztikus oltár,
koje neme usne daju usnama
főt-földbe-verő titok ortodox iszonyoknál
i tvrde zapovesti
leszakított alma, vér a lepedőn, seb a huson,
kojima se, leteći iznad nas, bombe
pellengér és paradicsom,
bacaju?
ahogy az egyszerü ténynek,
Bićemo li
hogy az élőlények szervei csodamódra egymásra-mértek,
vredniji
(miként épp 300 000 km/sec sebessége a fénynek,
u nepravilnim ritmovima naslade,
s miként e gondolatok úgy hordják magukban a rímet,
u zanosnom sabiranju,
mint a sejtet s a petéket,)
gde od dvoje jedan postaje
– ó, mindenkori emberi végzet! –
(da li u osvajanju? ili pokoravanju?) –
mindig fekete ebként sarkába szegődik a mefisztói képzet.
ili siromašniji?
Csodás-szép,
Ili da ne tražim ništa
húsunkba-csomagolt ajándék,
iza zadnje stepenice, iza naših tela?
ne a kárhozat vagy a feloldozás légy,
Ljubavi, koja si
ne a legutolsó menedék,
u katakombama paganskih vera
a bombabiztos fedezék,
mistična crkva bila,
míg egymásra omlik a föld meg az álom, a város, az ég;
tajna ukopa živih kod ortodoksnih jeza
ne a mentség,
otkinuta jabuka, na plahti krv, na mesu rana,
ha már úgy látszik, nincs ami megvéd;
sramotište i sreća rajska,
légy a minta,
kao jednostavna činjenica
a mindig-ép, – mindig-cserepekre-tört álmainkra,
da su organi živih bića
a mindennapos bizonyság,
začudo jedan drugom prilagođeni
hogy magához igazítja
(kao što je brzina svetlosti
még-be-nem-töltött sorsát
baš 300.000 km/sec
a teremtés mindenkivel-megosztott gyönyörü titka.
i da te misli tako nose
rimu u sebi kao ćelije i jajašca)
– o, neizbežna sudbino! –
uvek ti je za petama kao crna kučka
mefistovska sudba.
Prekrasan,
u naše meso umotan dar,
ne budi prokletstvo ili moral,
ne poslednji spas,
zaklon siguran,
dok jedno za drugo stradaju zemlja i san,
nebo i grad;
ne isprika
kad se već tako čini da nema utočišta;
budi uzor,
večno neokrnjen –
svakodnevna izvesnost
na komade razbijene snove
da prema sebi formira
još neispunjene sudbine
sa svakim podeljiva
čarobna tajna stvaranja.