Hányszor álmodom még a halálod,

Tvoju smrt koliko puta ću još sanjati,

hányszor álmodom még?

koliko puta ću još sanjati?

Ugyanaz a szcéna, de más a díszlet,

Ista scena, tek druga dekoracija,

hányszor álmodom, nem azt, hogy véged,

koliko puta ću sanjati, ne to da te je sudba stigla,

hányszor álmodlak úgy, ahogy készülsz,

koliko puta ću sanjati, kako se spremaš,

fekszel vagy járkálsz, vagy az ágy szélén ülsz,

ležiš ili koračaš, ili pak na rubu kreveta se vrzmaš,

tanácsokat osztogatsz és rendelkezel,

deliš savete i zapovesti,

hogy mit hogyan tegyünk, amikor már nem leszel.

šta kako da se radi, kad te više neće biti.

Pedig igazából nem úgy volt, de éjszaka az álom

Ustvari nije tako bilo, ali noću uobrazilja

valamit mindig korrigál a valóságon.

stvarnost uvek korigira.

Tudom, szégyelled, hogy féltél, de az ember ilyen fajta,

Znam, stidiš se jer si se plašila, ali čovek je već takav,

jól csináltad, hidd el, nincs mit javítani rajta.

dobro si radila, veruj mi, ispraviti bilo šta ne trebaš.

Hogy mindjárt meghalsz, mért kell minden éjjel újra látnom?

Da umireš svaku noć, ponovo gledati što mi treba?

Hogy kevésbé fájjon, vagy hogy még jobban fájjon?

Da bol stiša ili da još više pojača?

Szeretlek, anya, tudod jól, csak kicsit sokat ittam,

Volim te, majko, dobro znaš, samo sam malo više popila,

kérlek, ne gyere többet vissza az álmaimban!

molim te, nemoj mi se više u snovima vraćati !