Zsuzsának

Žužani

završila se jedna nezavršena samoća

befejeződött egy befejezetlen magány

dvadesetjednu godinu iza negative

huszonegy éve kuporgok komoly szerelmed

tvoje ozbiljne ljubavi čučim – u podne ciklona –

negatívjai mögött – a ciklonok délidejében –

leto se odavde povlači iz svakog tvog pokreta

kihátrál innen a nyár jégverések tesznek

tuče me onesposobljavaju

ártalmatlanná minden mozdulatodban

ispričaću još

elmondom még

poslednje legende

az utolsó legendákat

jutarnja bubnjava

hajnali dobszó

težak je sad taj red

most nehéz ez a rend

zalud sediš u mesečevim kraterima šutnje

hiába ülsz a hallgatás holdkrátereiben

na ručnom zglobu zalud gledaš rane ćeretanja

csuklómon a cirkuszos sebeket hiába bámulod

više nema straha

már nincs félelem csak

uspomene su mi se oslobodile .

elszabadultak összes emlékeim –

otišla si odnela si muzičare noći u tom mraku

elmentél elvitted az éjszaka zenészeit micsoda

kakva borba se sprema –

csata készül e homályban –

omamljena glava na tračnice se spušta –

sínekre hanyatlik szédülő fej –

dok stigneš gotika se do neba diže

mire megjössz a gótika égbeemelkedik

iznad popaljenih gradova tvoje

arany madaraid köröznek a fölégetett

zlatne ptice kruže

városok felett

predugo sam čekao sneg

túl soká vártam a hóesésre

zalud poznajem bit elektriciteta

az elektromosság lényegét hiába tudom

od tvog osmeha letilice od papira pravim

papírrepülőket hajtogatok nevetésedből

pri petominutnoj smrti mog pulsa u vetar ih guram

a szélbe lököm őket pulzusom ötperces halálakor

usud u kljunu goluba nit je zemlja nit je grana masline

galambcsőrökben végzet se föld se olajág

ćute

hallgatnak

čekaju dok

várnak amíg

putem pora vreme ne iskrvari

a pórusokon kivérzik minden idő