Mielőtt innen végkép elmegyek,

Pre no što mi se trag navek gubi,

Szeretnék elköszönni, emberek.

Rado bih se oprostio, ljudi.

K'o zarobljenik kog put prost zove,

Mint rab, akinek int a szabad út,

oproštaj promrmlja pre slobode.

Búcsút rebeg, mielőtt szabadult.

Kao ptica, za kojom Jug čezne,

Ispod strehe još uči se pesme.

Mint a madár, kit Dél vár arra túl,

Šta ja jadan, bolestan da pevam,

Az eresz alján még egy dalt tanul.

Šta to, ljudi, ja da vam zamucam?

Možda ni ne treba reći zbogom?

Mit is daloljak, én szegény beteg,

Primetan nisam ni bio nikom.

Mit is dadogjak nektek, emberek?

Tek suza bejah, što u prah pada,

uzdah, što se k nebu oslobađa.

Talán nem is kell még búcsúzni se?

Poljubac, što hladan kamen sretne

Hisz észre sem vett engem senkise.

Samo reč što nikom ne odjekne.

Leptir, koji za zvezdama žudi,

Csak egy könny voltam, aki porba hull,

I pregazi ga kočijaš grubi.

Csak egy sóhaj, ki égbe szabadul.

Csak egy csók, aki hideg kőre lel,

Csak egy szó, kire visszhang nem felel.

Egy pillangó, ki csillagot keres

S elgázolja egy durva szekeres.