Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,

Huje naši dani, vrući rafali,

— valamit minden nap elmulasztunk.

– nešto svakog dana propuštamo.

Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,

Kulučimo bez daha, dobronamerno,

— s valamit minden tettben elmulasztunk.

– i nešto u svakom činu propuštamo.

Áldozódunk a szerelemben egy életen át,

Pričestimo se u ljubavi tokom čitavog života,

— s valamit minden csókban elmulasztunk.

– i nešto u svakom poljupcu propuštamo.

Jer iz svakog zagrljaja fali nešto,

Mert valami hiányzik minden ölelésből,

– iz svakog poljupca nešto fali.

— minden csókból hiányzik valami.

Zalud stvaramo i borimo se za nju svakodnevno,

Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,

– iz svake ljubavi nešto fali.

— minden szerelemből hiányzik valami.

Za nju do smrti zalud se tučemo: - ako je i naša,

Hiába verekszünk érte halálig: — ha miénk is,

– iz blaženstva nešto fali.

— a boldogságból hiányzik valami.

Možeš se do gušenja sa užicima zasititi,

– iz tvog života nešto fali.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,

Zalud čezneš za ljudsku celovitost,

— az életedből hiányzik valami.

– jer iz čoveka nešto fali.

Hiába vágysz az emberi teljességre,

Zalud se nadaš u iskupitelja Celine,

— mert az emberből hiányzik valami.

– jer iz Celine nešto fali.

Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,

Jedna zvezda fali iz Vasione,

— mert az Egészből hiányzik valami.

– iz Vasione nešto fali.

Naš svet fali iz Sveta,

A Mindenségből hiányzik egy csillag,

– iz Sveta nešto fali.

— a Mindenségből hiányzik valami.

Jedan zrak fali sa nebeskog svoda,

A Világból hiányzik a mi világunk,

– iz nas nešto fali.

— a Világból hiányzik valami.

Pedalj zemlje fali sa Zemlje,

– ispod naših tabana nešto fali.

Az égboltról hiányzik egy sugár,

A iz prošlosti obećanje je tako glasio:

— belőlünk hiányzik valami.

– „Negde! Nekada! Nešto!”

A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,

Verovali su mudraci, verovali su vernici,

— talpunk alól hiányzik valami.

– to verovanje slušali otkada živimo.

Ali znanje se na nas sručilo: – Nečeg nigde nema!

Pedig így szólt az igéret a múltból:

– na nama je da to priznamo,

— "Valahol! Valamikor! Valami!"

i tražiti to što više propustiti

Hitették bölcsek, hitték a hívők,

ne sme niko.

— mióta élünk, e hitetést hallani.

Mora se početi sve ispočetka,

De már reánk tört a tudás: — Valami nincs sehol!

– svaku reč ponovo izgovoriti.

— s a mi dolgunk ezt bevallani,

Ispočetka početi svaki zagrljaj,

s keresni azt, amit már nem szabad

– svaku ljubav ponovo otvoriti.

senkinek elmulasztani.

Ispočetka početi svako delo i svaki život,

– ruke naše ponovo svima pružiti.

Újra kell kezdeni mindent,

Mora se početi sve ispočetka na ovome svetu,

— minden szót újra kimondani.

– stvoriti to što nigde nema,

Újra kezdeni minden ölelést,

ipak je tu u svima nama,

— minden szerelmet újra kibontani.

iz nas požurući peva,

Újra kezdeni minden művet és minden életet,

ponovo ubeđuje doćiće

— kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

nešto, negde, nekada...

Újra kezdeni mindent ezen e világon,

— megteremteni, ami nincs sehol,

de itt van mindnyájunkban mégis,

belőlünk sürgetve dalol,

újra hiteti hogy eljön

valami, valamikor, valahol…