Csodák, csodák és látomások,

Čuda, čuda i priviđenja,

vad víjjogások, zokogások!

divlja kliktanja i grcanja!

Csodák, csodák, csodák ömölnek

Iz mojih očiju poput suza

két szememből, mint a könnyek.

sruče čuda, čuda, čuda.

Világot-rázó szél nyöszörög

Među stubovima mog kostura

csontvázam pillérei között.

vihor cvili, svet rastura.

A hús lombjait szüntelen rázza

Bunovno priviđenje postojanja

a létezés lázas látomása.

razgrantu krošnju mesa komada.

Szívemet sárkány-foggal rágja

Zubima zmaja srce mi cepa

az elmúlás szörnyű csodája.

jezovito čudo prolaženja.

Halántékomban tűz dörömböl,

U slepoočnici mi plamen bukti,

kiszakadna a vérkörömből,

od krvotoka se želi otrgnuti,

ráomlana az éjszakára,

srušio bi se na noć kao

mint a csillagok vér-szakálla.

krvava brada zvezda, nemo.

Tarkómban milliárd meteor hemzseg,

U potiljku mi bezbroj planeta

fém-ruhás seregek nyüzsögnek,

i armija s metalnim ruhom se komeša,

sisakos főkkel, vértezett lovakkal,

šljemovima, konjima u oklopu,

világ-újító akarattal.

htenjima za svetsku obnovu.

Kínok kopár szikláit érzem,

Osećam gole stene jada,

virágja itt-ott a szemérem,

svet joj je stidljivost kat-kada,

könny rezeg sóhaj növényi szárán,

na stabljici uzdaha trepere suze bola,

átok énekem sebzett Jób-száján.

kletva mi je pesma iz usta Joba.

Pedig nem vágytam látomásra,

Ali ne čeznuh za priviđenjima,

csak a magányra, soha másra.

tek da oko mene bude mira.

Vágytam egyszerű, tiszta hitre,

Želeh jednostavnu, čistu veru

ami az embert megsegítse.

šta poverenje daje čoveku.

Kifakadni, mint a virágok

Rascvetati poput cvetova

és meghalni, mint a virágok.

i umreti, poput cvetova.

Osztani magamat meg mással,

Sa drugima sebe podeliti

nem fölperzselni a látomással.

a ne vizijama pržiti.

Élni derűsen a fényben

Živeti na svetlu vedro

és becsukódni észrevétlen.

i nestati neopaženo.

Szólni egyszerű, tiszta szókat,

Jasne, jednostavne reči izgovarati,

elsiratni az elmúlókat,

preminule oplakivati,

ujjongani a születőket,

porođaju se radovati,

fagytól óvni a növekedőket,

od mraza slabašne čuvati,

lenni kosara piros, vak kölyöknek,

biti korpa derištu slepom, rumenom,

szalma-háza a kamasz-rózsatőknek.

kuća od slame čokotu ruže tek kalemljenom.

Csak úgy, mint az én jó apám volt,

Kao što je i moj otac bio,

aki maga a tisztaság volt,

ko je sušta čistota bio,

a fizetést mindíg haza adta

platu je uvek kući dao,

és volt egy ünneplő kalapja,

uz to i svečani šešir imao,

amíg a februári este

dok jedno veče, februarsko,

kezét a mellére szögezte,

ruke mu na grudi prikovao,

orrát a halál kihegyezte,

nos mu je smrt zašiljila kao

mint a ceruzát ő, ha elment Pestre.

on olovku kad je u Pešt išao.

Volt tiszta könnycsepp, szelíd óhaj,

Bio je čista suza, nježna želja

míg fölitatta a tüdőbaj.

dok ga jektika nije isušila.

De háborgok, akár a tenger

Al se uzburkam kao zelena

zöld nyála szikla-bálványokra fölver.

slina mora kad stene-idole opseda.

Mélyében látomások nyílnak,

U dubini se vizije otvaraju,

foszforos-csodái a kínnak,

čude jada fosforesciraju,

fényt-virágzó szörnyű-szépek,

svetla stravično-lepih cvetova,

lomha cápa-libbenések,

troma pomeranja morskoga psa,

remegő, puha bánat-erdők,

drhtave, meke šume bola,

világító kék álom-ernyők.

sjajni, plavi kišobrani snova.

De szorítanak nagy adók,

Al stežu ogromni nameti,

tejútak kígyó-csontváza lóg

zmijski kostur Kumove Slame visi,

robbanva, derengve a szívemben,

rasprhne se svitajući,

kásásodva és ércesebben.

u mom srcu otvrdnuvši.

És téged tudnak csak áldani

Ja samo tebe mogu hvaliti

végzetem arany-szárnyai,

zlatno krilo moje usudi,

szíved körűl a fogsorom,

zubalo mi je oko srca tvoga,

mint bárányba vájt saskarom,

kao jagnje u kanđži orla,

ki úgy viseled e csodát,

koja kao čudo nosiš tu

mint a tüzes vaskoronát,

usijanu, željeznu krunu,

mint láva-ömlést gyönge völgy,

kao izliva lave nježna dumača,

te izzó asszony-Dózsa György!

ti užareno, ženo-Đerđu Doža!

Ki sorsodon úgy cipeled

Ta koja je povezala svoju sudbu

vadló-sörényű fejemet,

i moju divlju, grivastu glavu,

mint viaszrózsát a csiga,

i nosi kao puž voštanu ružu,

rajtunk mélytenger-éjszaka,

nosimo noć morskih dubina, tamu,

a csillag-rojtos homlokot,

čelo sa zvezdanim resama,

s ujjaiddal elsimítod

prstima nježno poravna

a duzzadt, égő éveket,

nabrekle, goruće godine

mint nagyanyám a mirigyeket.

kao moja baka izrasline.

Kin átzúg ez a csoda-zavar,

Kroz koju zuje te zbrke – čuda,

mint kerten a nyári vihar,

kao kroz vrt letnja oluja,

ki ember-módra elviseled

ta je koja ljudski podnosi moj

látomásokkal áldott életemet.

priviđenjima blagoslovljen život.