1

1

Láttad?

Videla si?

Ma éjjel szomorúfűz akadt

Noćas smo usput tužnu vrbu

az útunkba és oly szomorún

sreli tako tužno puštala

könnyezett ki a fekete és

suze u crnom i grozničavom

lázas udvarból, hogy félősen,

dvorištu da su nam tela plašljivo,

sejtőn megremegett a testünk

slutnjom ispunjeno zadrhtale.

Láttad?

Videla si?

Amikor reggel arra mentünk,

Kas smo ujutro tamo išli,

a nap az ablakra költözött

sunce je na prozoru visio

és ragyogni akart, de a fűz,

i sjati hteo, ali vrba

fejével elébe borult és

ispred njega se prevalila

elfojtotta a ragyogását.

i ugušila blistavilo.

Láttad?

Videla si?

Ez a gyászos, furcsalombú fa

Ovo drvo sa žalosnom neobičnom

minket sirat, két csókot, amely

krošnjom nas oplakuje, dva poljupca

összeakadt és most szakadni

koji su se sreli, sad ispod suzom

készül a könnyesen ragyogó

bleštećeg svemoćnog svetog

mindentlátó, szent ablak alatt.

prozora na cepanje se spremaju.

Reichenberg, 1928. február 25

Rajhenberg, 25. februar 1928.

2

2

Néha a fiadnak érzem magam,

Koji put se osećam kao tvoj sin

ki lopva nézi vetkőző anyját

ko krišom gleda svoju majku kad se svlači

és csodalátó szeme kicsillan

i istupivši iz ogavnosti doba puberteta

kamaszévei unt undorából

od čudesnog prizora blistavim očima

és beléd szeret.

zaljubi se u tebe.

És beléd szeret

I videvši tvoje telo

a testedet látva.

zaljubi se u tebe.

Néha a fiadnak érzem magam

Koji put se osećam kao tvoj sin

amikor csókolsz a homlokomon

kad me u čelo poljubiš

és mikor én bűnös borzalommal

i kad ja jezom grešnika

az ajkaidon csókollak vissza

usne ti ljubim

mert úgy szeretlek.

jer tako te volim.

Mert úgy szeretlek

Jert tako te volim

és az enyém vagy.

i meni pripadaš.

Néha a fiadnak érzem magam,

Koji put se osećam kao tvoj sin,

feslett és szerelmes rossz fiadnak,

neobuzdan i zaljubljeno zločest sin,

mert hideg és bűnös éjszakákon

jet tokon hladnih i grešnih noći

a melleden nyugszik el a fejem

nakon naših poljubaca na grudima

csókjaink után.

ti se odmara moja glava.

Csókjaink után

Nakon naših poljubaca

én jó kedvesem

draga moja mila.

Reichenberg, 1928. május 22

Rajhenberg, 22. maj 1928.

3

3

Homlokom a gyenge széltől ráncolt

Čelo mi se čini da je beskraj

tenger oly közelnek tetsző végtelenje

od blagog vetra naboranog mora

és szőke édesvizeknek

a kosa valovita bujica

hullámos áradata a hajam,

blondih slatkih voda

mely a halánték körül zuhataggal

koja oko slepoočnice kao brzak

omlik homlokom fodros tengerébe

pada u izbrazdano more moga čela

és látomásos, felhős egeknek

velike širom otvorene oči su mi

zöld tükre két nagy tágratárt szemem,

zelena ogledala utvarom prekrivenog neba,

két összetapadt ajkam pedig

slepljene usne su pak

korsója ízes, titkos szavaknak

krčag tečnih, tajanstvenih reči

és fogaim fehér szűrőjén át

i preko belog sita mojih zuba

szitálva hullik le rátok

polako rominja na vas

a keserű és az édes,

gorko i slatko,

a mézszavú áldás és az átok.

slatkorečiv halal i haram.

És Te néha a tenger végtelenjét

A ti koji put svojim dlanovima

simítod végig a tenyereddel,

beskraj mora gladiš

belebámulva a látomásos

pogledavši utvarom prekriveno

felhős egekbe és hullámos

nebo u valovitim

szőke vizekben fürdeted meg

blondim slatkim vodama

az ujjaidat és ilyenkor

kupaš svoje prste i u tim trenucima

mind e gazdagság csak a Tiéd

svo to bogatsvo samo je Tvoje

és csak Terád hullik ilyenkor

i samo na Tebe pada

minden ízes áldás és átok.

svaki milozvučan halal i haram.

Reichenberg, 1928. január 18

Rajhenberg, 18. januar 1928.

4

4

Sok szerelmes éjszakán égették

Brežuljci tvoga tela kožu na mom licu

tested dombjai az arcom bőrét

tokom bezbroj zaljubljenih noći žarili

és sok éjszakán égette gyulladt

i tokom bezbroj noći žario moje zapaljeno

arcom a tested érzékeny bőrét...

lice osetljivu kožu tvoga tela...

akkor csak ez az izzás volt, ez a

tad samo je to žarenje bilo, to

sötét nagy izzás és hogy messze vagy,

tamno veliko žarenje i da si daleko,

most fojtott illatát is érzem a

sad osećam i prigušen miris naše

szerelmünknek...

ljubavi...

jázmin illatuk volt az éjeknek,

noći su na jasmin mirisale,

a tested is jázmint lehelt, mint a

i tvoje telo jasmina disala kao

fehérvirágú bokrok, tavaszi

džbun sa belim cvećem u prolećnu

fülledt éjszakán...

sparnu noć...

de elmúlt, elmúltak a lihegő

ali prošli su, prošli su zadihani

csókok, melyek párája most tudom,

poljupci čije pare sad znam

hogy jázmint lehelt és hogyha később

jasmina disale i ako kasnije

tavasszal érinteni akarom

u proleće tvoje telo taknuti

a tested, vagy csókolni akarom

želim ili tvoje usne ljubiti želim,

a szájad, csak egy fehér virágra

samo svoju sećanjem ispunjenu

kell hajtanom emlékező fejem

glavu na beli cvet treban nagnuti

és egy bokor illatát kell mélyre

i miris džbuna trebam duboko

szívnom és ujra itt vagy és ujra

udahnuti i ponovo si tu i ponovo

megölelem fehér, dombos tested,

grlim tvoje belo, valovito telo

amelyen annyiszor pihent elfáradt,

na kom je toliko puta odmarala

szegény, ejtett fejem...

moja umorna, sirota glava...

Budapest, 1927. december 24

Budimpešta, 24. decembar 1927.

5

5

Ilyenkor, így összeveszés után

U to doba, posle svađa

oly új vagy nekem és még annyira

tako si mi nova i tako si mi

ujra szép

opet krasna

és meglátok rajtad mindent ujra,

i sve opet ugledam na tebe,

a testedet, a tested zenéjét,

tvoje telo, muziku tela,

és lépteid dalát, ahogy felém

pesmu koraka kako prema

jössz a kis ucca sarkán...

meni koračaš na uglu sokaka...

és szájad ujra oly piros és

i usne su ti opet tako crvene

a fogaid is ujra csillogók,

i zubi opet tako sjajni,

s a szemeid is ujra bámulom,

i ponovo se divim tvojim očima,

a szemeid, amelyeket láttam

očima, koji su zorom poklada

farsangi reggel felém kacagni

osmeh meni darovali

és késő őszi estén, pilláin

i vidim ih u kasnim jesenskim satima

remegő könnyel

na trepavicama titrajućim suzama

és láttam a kéjtől félig lehunyva

i vidim ih napola zatvoreno od užitka

kifényesedni...

sjati...

és most ujra látom, hogy hív a szemed

i sad ponovo vidim kako me tvoji oči zovu

és felém zenél várón a tested,

i pesma tvoga tela poruku meni šalje,

felém, akit nem várnak és nem vártak

meni, koga nikad, nigde nisu čekali

soha, sehol és én sem várok, mert

niti čekaju, ni ja ne čekam jer

egyszer hívtak és én nem mentem és

jednom su me zvali a ja nisam krenuo i

azóta megfogott egy átok...

od onda kletva je na meni...

Reichenberg, 1928. január 12

Rajhenberg, 12. januar 1928.

6

6.

Hóval borított fehér dombokon keresztül

Preko snežnih brežuljaka

kísértelek sok sok éjen át és egybefont

noćima te pratio i u našim telima

karunkon áradt széjjel testünkben a meleg...

kroz spojenih ruku kružila toplina...

a hó világított és amikor megálltunk

svetlio sneg i kad smo se ljubiti

csókolózni, fekete folt maradt talpunk

zastali, ispod naših stopala crna mrlja

alatt...

ostala...

Ilyenkor szétszakítottuk úgy összetapadt

Pa rascepali naše slepljene

ajkainkat, egymásra néztünk és a szűz hó

usne, pogledali se i smrtno preplašenom

csillant meg halálos ijedtség könnyével

suzom zasjao netaknut sneg

befutott, szerelmesen fénylő szemeinkben...

u našim sjajnim zaljubljenim očima...

Könnyű léptekkel suhantunk tovább, nehogy új

Laganim koracima pošli dalje da sneg

csókkal túrjuk fel a havat és kivirítson

ne bi novim poljupcima rovali i ne bi

a fekete föld, minden szerelmeknek réme...

rascvetala crna zemlja, strašilo svake ljubavi…

Aznap éjjel a felhők hangtalanul suhantak,

One noći su oblaci nečujno plovili,

aznap a fehér dombokon nem csókolództak.

onog dana na belim brežuljcima nisu se ljubili.

Reichenberg, 1927. november 15

Rajhenberg, 15. novembar 1927.

7

7

A Mosolynak barnafényű kenyerét harapdáltad

Braunkasto sjajan hleb Osmeha si grickala

a fogaiddal és szerteszaladó morzsáiból

zubima i od raspršenih mrvica

gyúrtál csillogó, szépszínű fürge Kacajgolyókat

sjajne, ukusne, hitre Kugle grohota mesila

két nagy ajkad megfeszült villogó fogaidon, de

dve velike usne napele se na caklini zuba, ali

jaj

joj

görbüléséből már kivirágzott a Sírás bodros-

iz iskrivljenja već se rascvala naborano

virágú fája és mintha egy kis repedésből vér

drvo Plača i iz sićušne pukotine kao

szaladt volna végig a Kacagás kenyerének hó-

da je krv curila niz snežnobelog tela

fehér testén és már fogaid közül is bodrosan

hleba od Osmeha i između zuba već

szaladt ki a Sírás, felkúszva és pergő, remegő

naborano tekla Plač omeđujući tvoje oči

könnybimbóival körülvirágozva szemeidet,

drhtavim, ustreptalim pupoljcima suza,

amelyek ablakán

u čijem prozoru

láttam

video

érett a Bánat dagadó kovásza.

nabrekla maja Tuge sazreva.

Reichenberg, 1928. június 16

Rajhenberg, 16. juni 1928.

8

8

Ölelkezésünk közben

Tokom grlenja

jaj

joj

elszakadt a gyöngysorod

otkinuo ti se đerdan od bisera

és

i

mint könnycseppek peregtek

sjajni biseri poput kapi

sírva a forró párnák

suza kotrljali na

ráncain a csillogó

borama vrućih

gyöngyök.

jastuka.

Lásd,

Vidi,

úgy peregtek a gyöngyök

biseri su tako kotrljai

ahogyan néha könnyek

kao koji put rosa kotrlja

között lihegő testünk

na suzama pokrivenoj koži

bőrén pereg a harmat

našeg zadihanog tela

elfáradt dalát zengve

opevajući mornu pesmu

egy

na

ölelésre

sećanje

emlékezésnek.

jednog zagrljaja.

Látod,

Vidiš,

nem vigyáztál és a

nisi pazila i

szerelem gyöngye

nakon poljubaca

szakadt le rólad

otkinuo se

a csókok után.

đerdan ljubavi.

Reichenberg-Budapest, 1928. július 3

Rajhenberg- Budimpešta, 3. juli 1928.

9

9

Nyujtóztál tegnap a kályha előtt

Ispružila si se juče ispred kamina

s melled dombjai feszítették

i haljinu brežuljci tvojih grudi

a ruhát, ahogyan hátradőlve,

napeli kako naslanjajući se

félig lehúnyt szemmel melengetted

poluzatvorenim očima grejala

szép kezeidet a kályha falán...

tvoje lepe ruke na zidu kamina…

a tűz fénye megvilágította

svetlost vatre osvetlila

a lábaidat és ropogott a

tvoje noge i kralježnice ti

hátad mint macskáé, amikor

prštale kao kad se mačka

elnyújtja testét a tűz előtt és

ispred vatre ispruži i

bársonyos négy lábának elrejtett

skrivenim kandžama baršunastih

karmai csikorogva vájnak a

nogu škripajući para

fényes padlóba...

sjajan patos…

a te cipőid is csikorogtak

i tvoje cipele škripale

mert te is macska vagy és szeretem

jer i ti si mačka i volim

megcsókolni a melleid fölött

nad tvojim grudima napetu

feszülő ruhát, melyen átárad

haljinu poljubiti preko koje

felémnyújtózó testednek kába,

na me prelazi mišiće izazivajuća

izomfeszítő, langyos melege.

blažena toplina tvoga tela.

Budapest, 1927. december 28

Budimpešta, 28. decembar 1927.

10

10

Vetkőztél tegnap az ablak előtt

Svlačila se juče ispred prozora

a beszürődő lila fényben

u prodirajućem ljubičastom svetlu

kacagtak az árnyad vonalai

kikotali obrisi tvoje senke

és a megfagyott, könnyes holdsarló

i smrznut, suzav srp meseca

babonás arany kalapként, remegőn

poput sujevernog zlatnog šešira

koszorúzta meg a hajadat...

tvoju kosu drhtavo uvenčao…

Hallod, a fal mögül a szomszédban

Čuješ, iza zida negde u susedstvu

valahol gramofon zenél egy régi

gramafon neku staru, otužnu

volgaparti, bús melódiát és

melodiju sa obale Volge svira

az óra nyögi kinn az éjfelet...

a vani sat ponoć otkucava…

Hagyd ott az ablakot, az aranyos

Ostavi prozor, zlatan

holdas kalapot és dobd a ruhát

mesečast šešir, baci haljinu

a hallgató, fekete székre

na nemu, crnu stolicu

és a meztelenséged add nekem.

i podari mi tvoju nagost.

Reichenberg, 1928. február 7

Rajhenberg, 7. februar 1928.

11

11

Nem szeretlek már,

Ne volim te više,

megindult a föld és csillag hull az égről,

zemlja se pokrenula i sa neba zvezda pada,

de nem azért mert csilaghullás hava van,

al ne zato jer je mesec pada zvezda,

hanem mert lehullott homlokodról is egy

nego i sa tvoga čela je pala jedna

annyi magányos éjjelen szőtt glória:

tokom usamljenih noći tkana glorija:

a szerelmem,

ljubavi,

ne csodálkozz, látod nem szeretlek többé

nemoj se čuditi, evo više te ne volim

és az ég is könnyezik,

i nebo plače,

ugy-e megijedtél most is, hogy ráhullott

pa i sad si se uplašila, kako ti je

ijedt szőkeséged közt egy esőcsepp

između tvoje uplašene plavosti na lice

az arcodra, pedig csak az eső esik

kap kiše pala, ta samo kiša pada

és hidd el hogy vége;

i poveruj da je kraj;

és ezt a szerelmet siratja az ég is.

i tu ljubav i nebo oplakuje.

Ne félj,

Ne boj se,

csak egy levél hullott a lábam elé, mint

ispred mojih nogu samo jedan list pao

ahogy most már a szerelmed is lehull...

kao što već i tvoja ljubav pada…

Nézd már, beborult és hogy esik az eső.

Vidi, naoblačilo se i kako pada kiša.

Reichenberg, 1927. november 7

Rajhenberg, 7. novembar 1927.

12

12

Az illatod bolondja voltam,

Bio sam lud za tvojim mirisom,

úgy hajtottam hozzád a fejem,

tako se sagnuo do tebe

mint télen illatos, idegen

kao zimi tuđim, mirisavim

párás virágokhoz, amelyek

vlažnim cvetovima koji

japán vázában remegnek egy

u japanskoj vazi titraju

alkonyuló szobának asztalán

na stolu jedne sobe u formiranju

és az illatuk a nyárról mesél.

i o letu priča njihov miris.

Oly vigyázva, halkan csókoltam

Tako pažljivo, tiho ljubio

meg az ajkad, hogy szirmod ne hulljon

tvoje usne da ti latice ne otpadaju

és sokáig megmaradj nekem,

i dugo mi ostanu,

de hiába, az illatod elszállt

al zalud, odleteo ti je miris

és én egy régi parfőmnek fájó

i sad sećajući se o bolnoj

emlékét hegedülöm el most

uspomeni na jednog parfema

emlékezőn a papiroson.

pevam na listu papira.

Reichenberg, 1928. február 21

Rajhenberg, 21. februar 1928.

13

13

Fehér gyöngysort vettem a nyakadra

Na vrat ti beli đerdan stavio

és amikor megcsókoltál érte

i kad si me zbog toga poljubila

nekem szemem elé futott a pult

ispred mene se pojavio

mögött gyöngyöket mutogató

ponizan trgovac iza pulta

alázatos kereskedő, amint

kako hvaleći svoju robu

árúit dicsérve kínálgatta

pokazuje, nudi

a szépencsillogó gyöngysorokat.

sjajne biserne ogrlice.

Én ezt a kis fehérszemüt válasz-

Ja sam tu malu belooku iza-

tottam, pedig volt drágább is, szebb is,

brao mada je bila i skuplja i lepša,

olyan, amilyent te érdemelnél.

takva, kakvu bi ti zaslužila.

És amikor megcsókoltál érte,

I kad si me zbog toga poljubila,

eszembejutott, hogy vajjon jobban

upitao, dal bi me strastvenije

öleltél volna, hogyha csillogóbb,

grlila kad bi sjajnijom, lepšom

szebb, nagyobbszemű gyöngyöt csavarok

ogrlicom sa većim biserima

szépséges díszül a nyakad köré...

kitio tvoj vrat…

Te!

Ti!

Nem méred te ki gyöngyök árával

Ne meriš li vatru tvojih usni

az ajkadnak és ölednek tüzét...?

i krila cenom bisera…?

Reichenberg, 1928. május 9

Rajhenberg, 9. maj 1928.

14

14

Szakítottunk.

Rastali se.

Te véresre csókoltad a számat

Ti si mi do zakrvljenosti ljubila usta

és lihegve kértél, hogy maradjak.

i zadihano molila da ostanem.

Nem maradok.

Neću ostati.

Menj be szépen, én meg elindulok

Molim te uđi a ja krenuću

a mérföldkövek között a sárban.

među miljokazima u blatu.

Mit nézel?

Šta gledaš?

A hófehér éjek után ugy-e

Nakon snežnobelih noći

könnyező, foltos olvadás szakadt.

ostalo je suzno, flekavo otapanje.

Hallod?

Čuješ?

A vézna fákban a nyarat

U tankom drveću sad truli

siratják most korhadt, téli szentek.

zimski sveci oplakuju leto.

Ne sírj.

Ne plači.

A könnytől csunya lesz a szemed

Naružiće ti suza oči

és nem bírom folytatni, ha könnyezel.

i ako plačeš ne mogu nastaviti.

Hallod-e?

Čuješ li?

Szél szánkázik zúgva a dombokon

Vetar huji niz padinu

és itt te előtted fodros a sár.

a tu ispred tebe je naborano blato.

Megértettél?

Jesi li me shvatila?

Sár. Sár és Gyűlölet van az alján

Blato. Blato i Mržnja je na dnu

minden csillogó, nagy szerelemnek.

svake velike, sjajne ljubavi.

Most menj.

Sad idi.

Érzem, hogy imádlak és gyűlöllek

Osećam da te obožavam i mrzim

és ezért most itthagylak az úton.

i zbog toga te tu na cesti ostavljam.

Kedvesem.

Milo moja.

Nagyon, nagyon szeretlek és hogyha

Mnogo, mnogo te volim i ako

találkozunk, talán ujra kezdem.

se ponovo stretnemo, možda ću opet početi.

Menj már.

Idi već.

Reichenberg, 1928. február 13

Rajhenberg, 13. februar 1928.