Tegnap nem esett. Ma már esik.

Juče nije padala. Danas već pada.

Tegnap még csak készülődtek

Juče oblaci tek su se

A felhők, hogy hozzánk hasonlóan

Spremali da isto kao mi

Megmásszák a tövises, télvégi domboldalt,

Koncem zime savladaju trnovitu padinu,

Aztán beléjük akadtak a tüskék,

Ali bodlje su se u njih zakačile

Mint tegnap az én ujjamba,

Kao juče u moj prst,

Meg a kabátomba, és felszakították őket.

I u kaput i pocepali su ih.

Az eső és a felhők nem szimbólumok,

Kiša i oblaci nisu simboli,

Vagy allegóriák, csak tények, mint

Ili alegorije, samo su činjenice kao

A domboldal, a tüskék, vagy mi ketten,

Padina, bodlja ili nas dva

És nem példáznak semmit az

I osim sebe i prolaska vremena

Idő múlásán és önmagukon kívül,

Ni na što ne ukazuju,

Vagy, mint a mi esetünkben, az összetartozás

Ili, u našem slučaju, na nevidljive niti

Láthatatlan szálain kívül, amik úgy kötnek

Uzajamne pripadnosti, koje me s tobom

Össze veled, ahogy az esőcseppek

Tako spajaju, kao gusti prodevci

Sűrű öltései az eget a földdel.

Kapi kiše nebo i zemlju.