Az első poétikaleckét

Prvu lekciju iz poezije

nem Arisztotelész,

nisam od Aristotela,

s nem is a jó

niti od dobričine

Boileau apó

čike Boaloa

adta nekem;

dobila;

sem klasszikus,

forma nije bila

sem klasszicista

niti klasična

nem volt a minta,

niti klasicista,

s bár ihletem

pa mi je i nadahnuće

másodlagos,

sekundarno,

a valósághoz

ni sa stvarnosti

sincs semmi

nikakave veze

közöm,

nemam,

a verset,

pesmu,

ha írtam igazit

ako sam makar

bár csak egyet,

i jednu istinsku napisala,

egyetlen szónak köszönöm.

zahvaliti se jednom jedinom izrazu mogu.

Ezerkilencszázötvennégyben

Hiljadudevetstopedesetčetvrte

ültem a nádfonatú kicsi széken,

na pletenoj stolici sam sedela,

vagy nem is ültem, ficorogtam,

ustvari nisam sedela, koporkala,

mesére várva, izgatottan.

uzbuđeno sam priču čekala.

S nagyapa belekezdett,

I ded je započeo,

golyóütötte tüdejét

metkom ranjena pluća

– szokás szerint –

– po običaju –

üveges-tarka, s porhanyós-fehér

uzimanjem staklasto-šarenom,

mentolcukorral

belom, rahlom bombonom

erősítve a várható

jačao zbog očekivane

többórás „miért, miért”

višesatne

ostromra.

„zašto, zašto“ najezde.

„Amikor én

„Kad sam još

kisfiú voltam,

dečak bio,

otthon, Krassó-Szörény

kod kuće, u baniji

megyében

Krašo-Serenj

egy csermely partján

prvog medveda sam

láttam az első medvét...”

na obali jedne matice video...“

és fűzte volna

nastavio bi on

tempósan tovább,

svoju priču,

de közbevágtam, mondatát

ali sam ga prekinula,

be sem fejezte,

rečenicu nije ni završio,

egy érdekelt csak attól fogva,

od onda samo sam na jedno mislila,

ismerős tóra, patakokra

poznata jezera, potoke

ügyet se vetve,

skroz zaboravivši

figyelni aznap

tog dana pažnju obratiti

csak a csermelyekre

samo sam na maticu

tudtam,

mogla,

kérdeztem egyre,

i netremice pitala,

mi is az, milyen:

šta je, kakva je:

fogvatartott a szó,

ta reč, lepa, neobična

a szép-szokatlan,

me je zarobila,

s azóta is

i od onda

– lassan harmincadik

– na pragu svoje

évem küszöbén –

tridesete godine –

várom-hallom a pozdorjává

čekam-čujem

porladt kicsi nádszék

uzbuđeno škripanje

izgatott nyikordulásait.

već odavno raspale pletene stolice.