Beton-fák ágain

Na granama drveta od betona

Neon-madarak lobogtatják

Neon-ptice

Üvegszárnyukat.

Staklenim krilima mašu.

Kockakővel sebzett utcák

U prašumi galame puze

Kúsznak a zaj-rengetegben,

Kaldrma kamenjem ranjene ulice,

Piszkos por-csuhájukat fújja a szél.

Prljave im mantije od prašine vetar duva.

Itt élek én. Eget-hasogató csörömpölés

Ja tu živim. Jastuk mi je neboparajući

a párnám, nem tudok aludni,

zveket, spavati ne mogu,

visszatérek útjaimra, árnyak

svojim stazama se vraćam,

vonulnak előttem rángó szájakkal:

ispred mene zgrčenim usnama prolaze senke:

az idő vas-szögeit rágják.

eksere vremena grizu.

Kőbe temetkezem szívem gyökeréig.

Do korena moga srca u kamen se ukopam.

Mellemen hömpölyög szúrós fényeivel

Noć sa svetlima punim bodlji na grudima

az éjszaka, üvegszárnyukkal verdesik szemem

mi se kotrlja, moje oči neon-ptice

a neon-madarak, beton-fák ágaira

staklenim krilima udaraju, svoju kob na grane

kötözöm sorsom.

drveta od betona vežem.

Szomorú vagyok:

Tužan sam:

az arcok összegyűjtött mosolyából

još nisam pravio buket

és a szemek mélyén lapuló szeretetből

iz sakupljenih osmeha

még nem fontam virág-csokrot,

i na dnu očiju skrivene ljubavi,

egy Embernek, aki csillag-tűzben égő

Čoveku, ko svojim srcem što

szívével megvilágítja a várost!

u vatri zvezda gori grad osvetljuje.